"Dinamikusabb színházi életet!"

A Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza új igazgatója azt mondja, dinamikusabb színházi életet teremtene Dunaújvárosban.

A közgyűlési döntés értelmében július 1-jétől dr. Borsós Beáta vezetheti a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Házát. Knódel Mária utódát házon belül találta meg a szakma és a közgyűlés egyaránt - írta a dh-online.hu.

 

borsos1

 

Öt pályázó - dr. Borsós Beáta, Rácz Attila Cicero, Rácz Attila, Silló Sándor valamint Bródy Norbert  -közül a Bartók kötelékében tizenhét éve dolgozó, idén Pro Cultura Intercisae-díjjal elismert Borsós Beátát választotta a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza új vezetőjévé. A július 1-jével hivatalba lépő új igazgató szakmai pályázatát a kirendelt bíráló bizottság is egyhangúan támogatta.

 

Borsós Beáta a lapnak elmondta, nyitottabb, dinamikusabb színházi életet kíván meghonosítani a következő öt évben. A teátrum népszerűsítése mellett fontos, hogy a város és a szűkebb régió valamennyi generációjának nívós programot nyújtson a számos közművelődési feladatot is ellátó Bartók.

 

"A legfőbb célt úgy fogalmaztam meg: a közönség frissítése, a társulat építése. Úgy vélem, a jelenlegi társulat jó mag, amelyre a jövőben is lehet számítani. Az utóbbi évtizedekben kialakult egy masszív, színházba járó közönség, ám az utánpótlás mintha el-elmaradozna. Szeretném, hogy a társulat tagjai a város kulturális életében több fronton is megjelenjenek. Részt vegyenek a városi rendezvényeken, fontosabb közösségi eseményeken. A közönség-szervezéssel az általános és középiskolában nincs gond. A legfiatalabbak közül sokan látogatják a színházat. Főként a fiatal felnőtteket, a pályakezdőket és a főiskolai hallgatókat szeretnénk becsábítani a házba. Ehhez természetesen a korosztálynak megfelelő programok is kellenek. Kortárs drámák, az úgynevezett kocsmaszínház, tantermi színjátszás" - nyilatkozta Borsós Beáta.

süti beállítások módosítása