Bodó ismét nyert

Bodó Viktor, a grazi Schauspielhausban bemutatott Az óra, amikor semmit sem tudtunk egymásról című darabbal elnyerte a legjobb külföldi rendezés díját a moszkvai Arany Maszk fesztiválon.

Az 1994-ben alapított Arany Maszk fesztivált az idén február 28. és április 14. között rendezték meg. December végén Bodó Viktor ugyanezen rendezését nevezte meg az év színházi eseményének a Vedomosztyi című tekintélyes orosz lap, miután előzőleg bemutatták a NET - Új Európai Színház - elnevezésű fesztiválon Moszkvában. 

 

3


Az akkori indoklás szerint az előadás "...a legjobb példája annak, hogy a színház lehet olyan univerzális nyelv, amely szervesen beépíti magába a vizuális művészetek minden elemét". Bodó Viktor rendezése már nagy sikert aratott egyebek között Berlinben és a Budapesti Őszi Fesztiválon, és több nemzetközi színházi díjat is nyert.  

 

1


Az előadást tavaly meghívták a Berlini Ünnepi Játékokra, ezen belül is  az év legjobb tíz német nyelvű előadását felvonultató hagyományos színházi találkozóra. A találkozó ifjú kritikus bloggerei közül az egyik azt írta róla: "Egy bűvészshow, amikor a néző átlát minden trükkön, rossz. Bodó Viktor a grazi Schauspielhausban minden trükköt megmutat, de nála ebből jön létre a varázslat. ... Az érzékeléssel játszik, s Handke költői leírásaihoz saját költői képi nyelvet teremtett".

 

2


Bodó a Handke-darabot a 2008/2009-es szezonban rendezte meg Grazban, a következő évben Molnár Ferenc Liliomát állította ugyanott színpadra, a mostani szezonban pedig Mihail Bulgakov A Mester és Margarita című regényének adaptációját láthatták rendezésében a grazi nézők.

süti beállítások módosítása