Kihallgatás indul az egri színházban

A rendőrség azt gyanítja, 2009. április 1-je és 2010. szeptember 3-a között a színház működése, gazdálkodása során nem tartották be a számviteli törvény, a belső normák, valamint más jogszabályok előírásait.

Hűtlen kezelés alapos gyanúja miatt a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság eljárást indított az egri Gárdonyi Géza Színházról készült belső ellenőrzési jelentés alapján. A kapitányság bűnügyi igazgatóságának gazdaságvédelmi osztálya erről hétfő délután tájékoztatta Barta Viktort, a Heves Megyei Önkormányzat főjegyzőjét – közölte Rénes Marcell, a közgyűlés elnöki kabinetjének vezetője a Magyar Nemzettel.

 

egrigardonyi

 

A rendőrségtől érkezett levél szerint az ellenőrzési jelentésből az tűnik ki, hogy 2009. április 1-je és 2010. szeptember 3-a között az egri Gárdonyi Géza Színház működése, gazdálkodása során nem tartották be a számviteli törvény, a belső normák, valamint más jogszabályok előírásait – nyilatkozta Rénes Marcell.

 

Az elnöki kabinet vezetője elmondta: a gazdálkodásban olyan elemek jelentek meg, melyek felvetik, hogy megszegték a vagyonkezelési kötelezettséget. Ez alapján a gazdaságvédelmi osztály hűtlen kezelés bűntett gyanúja miatt 2011. április 8-án feljelentéskiegészítést rendelt el.

 

A színházban lezajlott belső ellenőrzés tapasztalatairól 2011. március 11-én tárgyalt a Heves Megyei Közgyűlés eseti vizsgálóbizottsága, aki az előző ciklus tisztázatlan ügyeivel foglalkozik. Ezután rendelték el az újabb vizsgálatot a teátrumban. A rendőrség már a héten megkezdi az ügyben érintettek kihallgatását.

süti beállítások módosítása