Novákkal forgat Törőcsik Mari

Mindössze 37 millió forintból, 6 napig forog Törőcsik Mari főszereplésével és Novák Emil rendezésében az Ideje az öregségnek című televíziós monodráma.

Novák Emil felidézte: az alapötletet Polcz Alaine Ideje az öregségnek című könyve adta, de a forgatókönyv írásakor felhasznált más önéletrajzi ihletettségű szöveget is. "Amikor olvastam az első szövegrészletet a Holmi folyóiratban, felhívtam Alaine-t , hogy szívesen készítenék belőle tévéfilmet" - mondta a rendező.

 

A tervek szerint az írónő és Törőcsik Mari együtt játszott volna filmben, de sajnos az élet közbeszólt. "Szerencsére Mari most is elvállalta. Ebben az a fantasztikus, hogy benne megtaláltuk azt, akit el kellene játszania. Természetesen Törőcsik Mari sosem lesz Polcz Alaine, de nem is ez a cél: most Mari öregségének idejét rögzítjük" - fogalmazott Novák Emil.

 

torocsikmariTörőcsik Mari

 

A színésznő elárulta, hogy Polcz Alaine számára nagyon vonzó személyiség. "Egy sokat szenvedett asszonyról van szó, aki mindig talpra tudott állni" - hangsúlyozta Törőcsik Mari, és hozzátette, hogy sajnos személyesen nem ismerhette az írónőt, viszont a férjével, Mészöly Miklóssal párja, Maár Gyula egyik filmjében találkozott.

 

Törőcsik Mari arról is beszélt, hogy hajlamos túlvállalni magát, mert akit szeret, annak nem tud nemet mondani. "Sajnos sokkal több idős férfi szerep van, mint női, ezért a hiúságomnak jól esik, hogy sokszor hívnak, hogy a fiatalok szívesen dolgoznak velem. Lehet akármennyire jó színész valaki, csak jó rendező mellett lehet remekelni, és Novák Emil ilyen. Két színészt ismerek, aki rossz filmben is jót tudott alakítani, Bette Davist és Jack Nicholsont" - tette hozzá Törőcsik Mari. “Minden mű végül a nézőben születik meg, ezért nem szeretek a szerepeimről beszélni. Benne vagyok mindegyik szerepemben, a gesztusokban, még akkor is, ha maga a szerep számomra idegen helyzetbe kerül" - jegyezte meg a színésznő.

 

torocsik_novakNovák Emil és Törőcsik Mari

 

"Az életnek egy olyan szakaszáról szól ez a történet, amelyben az ember már összegez, dobozokba teszi a kincseit, megpróbálja továbbadni azokat a tapasztalatokat, amiket eddig nem tudott, mert a mindennapok elsodorták" - mutatott rá a rendező, aki kiemelte, hogy ezzel a filmmel a nők előtt tiszteleg, akik átélték a második világháborút, és megpróbáltak családot alapítani, normális életet kialakítani a borzalmak között. Az 52 perces monodráma premierjét őszre-télre tervezi, mert mint fogalmazott, ezt a filmet nem érdemes nyáron megnézni. Ugyanakkor hozzátette: bár a film az öregségről szól, az mégis tavaszias hangulatú lesz. "Míg a férfiak szenvednek, már haláluk előtt évekkel elkezdenek haldokolni, a nők derűsen elfogadják az öregséggel járó magányt, a szűkülő életteret. Talán azért, mert ők tudják, milyen életet adni, és így azt is, mennyit ér egy élet" - vélekedett Novák Emil.

süti beállítások módosítása