Csökkent a bérkeret a pécsi nemzetiben

Még minden képlékeny a Pécsi Nemzeti Színházban, Rázga Miklós igazgató szinte ki sem látszik a feladatok alól – írja a Pécsi Napilap.

 

Nincs könnyű helyzetben Rázga Miklós, a Pécsi Nemzeti Színház új igazgatója, hiszen az idei költségvetés, illetve ennek önkormányzati része még az ő érkezése előtt került egyeztetésre, a cafeteria-rendszer megvonása a színházi dolgozókat, színészeket is érinti, csökkentették a bérkeretet.

 

“Most leginkább a logisztikai, matematikai feladatok tornyosulnak előttünk, ennek mentén folyik az egyébként sem unalmas életünk. A költségvetésünk csökkent, de ez nem pécsi jelenség, információim szerint az országban szinte mindenhol hasonló történt. A bérkeretcsökkenés miatt nem tudunk bővíteni az állandó státusokon, pedig egy negyvenfős társulat lenne az ideális” – nyilatkozta az igazgató.

 

pecsinemzeti

 

Arról is beszámolt, hogy alakul a jövő évi műsorterv, amelyről konkrétumokat húsvét után árul el, de az idei sikerdarabok közül marad néhány műsoron. "Egy nyitott, családbarát, sokszínű teátrumot szeretnék. Nagyon lényeges, hogy olyan repertoárunk legyen, amely az egész család számára vonzó, s a bérleteinket úgy tudjuk kialakítani, hogy a benne foglalt előadásokra a gyerekek, a szüleik és a nagyszüleik is szívesen eljöjjenek. Szeretném a művész színház és a populáris színház közötti szakadékot megszüntetni – nem mintha ez jellemezte volna a Pécsi Nemzeti Színházat, erről mint általános hazai színházi jelenségről beszélek. Hiszem, hogy a megfelelő ,,tálalásban”, feldolgozásban gyerekek és felnőttek számára egyaránt befogadható, nézhető előadások születhetnek például Csehov vagy Shakespeare darabjaiból is. Hisz sokrétű művekről van szó, tele költészettel, humorral, krimivel" - fogalmazott Rázga a pécsma.hu-nak.

 

razga_foto_mulleraRázga Miklós

 

Bár Zayzon Zsolt és Märcz Fruzsina távozik a társulattól, de visszatér Urbán Tibor Uborka. “Az már biztos, hogy Urbán Tibor ismét a társulat tagja lesz, sajnos Herczeg Adrienn nem. A jó hírek közé tartozik, hogy nem csupán a színház erkélyét újítják fel, hanem a teljes Színház téri homlokzat megújul, így méltó környezet várja a nézőinket” – árulta el Rázga Miklós.

süti beállítások módosítása