Sas: 20 milliót hagytam hátra

Heteken belül a boltok polcaira kerül Sas József és Trunkó Barnabás, Sastaps című kötete, amelyben az el nem mondott titkokat tudjuk meg a múltból.

"Ebben a könyvben mindent leírunk, a hibáimat is beleértve. A spórolásomat, azt, hogy hogyan gyűjtöttem pénzt a színház számára, hogy úgy hagytam itt a Mikroszkóp Színpadot, hogy húszmillió forint tartalékot biztosítottam a következő igazgatónak, azt, hogy mindez hogyan történt és ehhez hány céggel kellett tárgyalnom. Ezek olyan dolgok, amikre az olvasó most először döbben majd rá" - fogalmazott Sas.

 

sas

 

"A könyv tartalmaz majd olyan dolgokat is, amikről egész biztos, hogy az olvasó egészen eddig nem tudott. Hogy mi történik egy színházon belül, mik történhetnek, milyen vidám és nem vidám sztorik vannak emberekről, kollegákról. A könyv címe Sastaps, mi azonban nem ezt a címet akartuk adni. A könyv lényegét jobban fedné az a cím, hogy Kabarék, komédiások, kollégák. Tulajdonképpen ez a könyv mindannyiunkról, a kollégák életéről is szól részben. Például Simándy Józsefről, Bessenyei Ferencről, az Antal Imrével vagy Körmendi Jánossal történt dolgokról, amiket mi végigéltünk, vagy hogy a díjakat hogy adják, hogy osztják és hogy intézik. Akár a Kossuth-díjat is. Ezekről a Barna mind őszintén ír. Volt, ahol azt mondtam: "A fene egye meg, ezt meg kéne írni!" "Meg kéne" - mondta, és ezt mind beletette a könyvbe. És sajnos benne van a színházunknak a vége is. A Mikroszkóp Színpad bukása" - nyilatkozta ennek kapcsán Sas József a stop.hu-nak.

 

süti beállítások módosítása