Tánc Világnapi Maraton

A 2010-es nagysikerű, több mint ötszáz nézőt vonzó Tánc Világnapi rendezvény után idén is megrendezésre kerül a Tánc Világnapi Maraton a MERLiN Színházban 2011. április 29-én.

maraton_s

„Az egész fesztiválra jellemző, hogy felszabadító a nagyszámú nézősereg lelkesedése, a pozitív visszajelzések áradása, az élénk kommunikáció, a közbenevetések, a lelkes taps és a biztató füttyök a produkciók végén: a Tánc Világnapi Maraton vendégei hálásan fogadják az ajándékot, amit a táncosoktól kapnak. Remélhetően az összes szereplő betárazza magának azt a sok figyelmet, szeretetet, ami aznap felé árad." (2010. május 6. - Tóth Ágnes Veronika: Táncünnep önerőből, Revizoronline.hu)

A már jól bevált recepthez hasonlóan most is szeretnék a szakma minél több szegmensét bemutatni (kortárs tánc, fizikai színház, urban dance, performansz, mozdulatművészet, butoh, flamenco), és változatos, színes programokat kínálni a Tánc Világnapja alkalmából.

A rendezvény célja, hogy minél szélesebb körben felhívja a figyelmet ennek a művészeti ágnak a fontosságára és megmutassa, milyen széles spektrumon mozog a tánc műfaja. A táncélet legnevesebb és legígéretesebb képviselőinek közreműködésével összeállított műsor révén még több emberhez eljuthat a Tánc Világnapi Maraton üzenete újabb rajongókat gyűjtve a társulatok és a táncművészet számára.

 

 

Tánc Világnapi Maraton
Tánc Világnapja alkalmából

2011. április 29. péntek / 14.00-03.00

 

 

SZÍNHÁZTEREM

17.30 Ilona Pászthy: Winterlandscape with nescafé # 2

18.00 Magyar Mozdulatművészeti Társulat: Évszakok

18.30 Batarita Társulat: Évszakok

19.00 cie. Ladjánszki Márta: (Yes, Sir, I can't) BOOGIE!

19.30 Kántor Kata: Gelsomina

20.00 Elle Sofe Henriksen: Beatnaga ii galgga gulgii geahččat (Ne a bundája alapján ítéld meg a kutyát!)

21.00 Forte Társulat: Sáry László: Négy tétel a Tánczene sorozatból

21.15 Fehér Ferenc: STIX 66

21.30 Pataky Klári: Basta cosí!

21.50 PR-Evolution Dance Company: részletek a társulat előadásaiból

22.20 Duda Éva Társulat: Overdose

22.45 Közép-Európa Táncszínház: Visszavonhatatlan

23.00 Gergye Krisztián: Adaptáció trikolor

23.20 Grecsó Zoltán: Jób könyve (16 éven felülieknek!)

23.45 Zadam Társulat: In 'n' Out

00.15 Urban Dance Team: Freestyle Showcase

 

KLUB

14.00-03.00 digitális fotókiállítás

14.00-24.00 táncfilm-vetítés

Performanszok:

Táncos a csendben (siketekből álló tánccsoport)

PR-Evolution Dance Company: Night Flight

Grecsó Zoltán, Lengyel Kata: Díjkiosztó

Kulcsár-Vajda Enikő

0.30 Afterparty w/ dj SIM/weekendbass


A műsorváltozás jogát fenntartjuk.

Támogatók: NKA, Norvég Nagykövetség, Közép-Európa Táncszínház, Duda Éva Társulat

Jegyár: 290 Ft

Jegyek kaphatók a MERLiN Színházban (V. Budapest, Gerlóczy utca 4.)

Jegyfoglalás e-mailben: kovacs.andrea@merlinszinhaz.hu, info@merlinszinhaz.hu

Internetes jegyvásárlás: http://merlin.jegy.hu, www.ticketportal.hu, www.jegymester.hu

 

 

Részletes program

SZÍNHÁZTEREM

 

Ilona Pászthy: Winterlandscape with Nescafé # 2

Szóló egy táncosra

A művészi érdeklődés központjában az emberi kíváncsiság áll, hogy mennyire szeretünk mások életébe bepillantani. Ez a jelenség soha nem volt ismeretlen számunkra, manapság azonban az internet világában, még inkább lehetőség van magánéletünk közszemlére tételére. Az előadás során használt tárgy egyszerre működik vitrinként és börtönként, lehetőséget adva az exhibicionizmusra és az elrejtőzésre.

Zene: Marcus Greiner

Dramaturg: Alexandra Dederichs

Tánc-koreográfia: Ilona Pászthy

 

Magyar Mozdulatművészeti Társulat: Évszakok

Az előadás témája az örök körforgás mai értelmezése, a természeti és emberi körforgásé, a maga megfoghatatlanságával. A Mozdulatművészethez oly közel álló téma, mely a természet erőit vizsgálja.

Szereplők:

Balázs Mari, Fenyves Márk, Haraszti-Zwiep Adrienn, Kocsis Andrea, Lukács Ádám, Mándy Ildikó, Szelőczey Dóra

Zene: Klasszikus montázs J. S. Bach, J. Haydn, A. Vivaldi művek felhasználásával

Látvány: FOM

Rendező-koreográfus: Fenyves Márk, Pálosi István

www.mozdulatszinhaz.hu

 

Mándy Ildikó Társulata: Ő és Ő

A történet örökzöld, egy férfi és egy nő, sabadabada, sabadabada...

Milyen a férfi és milyen a nő? Mi a szerelem? Vonzódás és szenvedély? Hűség és szeretet?

Miért keressük évezredek óta párunkat? Habár egy, egészek vagyunk önmagunkban is, miért akarjuk oly görcsösen azt a bizonyos "másik felünket"?

Alkotó-előadók:

Hucker Kata, Dózsa Ákos

Fénytervező: Payer Ferenc

Rendező-koreográfus: Mándy Ildikó

www.ildikomandy.org

 

Batarita Társulat: Évszakok

EMBER, s annak rezdülései az idő végtelen, változó és megújuló körforgásában

Az előadásban a nemes és az alantas, a spirituális és a profán, az ősi és a kortárs mind jelen vannak. Batarita testével úgy játszik, hogy az hol nemtelenné, hol férfivé, hol nővé, s emberi fizikuma ellenére gyakran még állattá is válik. Figurája az emberben élő ösztönlény mélyről jövő feltárulkozása.

Zene: Kerek István

Produkciós asszisztens: Pintér Gábor

Koreográfia, tánc, jelmez: Batarita

www.batarita.hu

cie. Ladjánszki Márta: (Yes Sir, I can't) BOOGIE!

Tánc: Ladjánszki Márta

Zeneszerző/előadó: Varga Zsolt

Koncepció/koreográfia: Ladjánszki Márta

www.martaatwork.com

 

Kántor Kata: Gelsomina

maszkatánc

„Federico Fellini 1954-es, klasszikus, a mában bizony már meglehetősen muzeális hatású alkotásának (Országúton) főalakját, a varázsos, bölcs kis bolondot a legendás Giulietta Masina alakította. Az ő 'eredeti' sztoriját, figuráját lendítgette tovább a koreográfus saját elképzelései szerint. Meglehetősen komor színeket alkalmazva. Mert ez a Gelsomina önmagába, a színpad négyzetébe zárt, magányos alak." (Halász Tamás)

Előadó: Tonhaizer Tünde

Zene: Márkos Albert

Jelmez: Szűcs Edit

Fény: Szirtes Attila

Koreográfus: Kántor Kata

 

Elle Sofe Henriksen: Beatnaga ii galgga gulgii geahččat

(Ne a bundája alapján ítéld meg a kutyát!)

Elle Sofe Henriksen élettel teli, humoros előadásában a három női táncos azt mutatja be, hogy többek vagyunk, mint csupán kulturális szimbólumok vagy identitások. A tánc nyelvezete egészen sajátos; a táncosok egyszerre sebezhetőek és erősek. Egy kihívásokkal teli előadás, melyben a közönség feladata, hogy betekintsen a felszín alá.

Előadják:

Marianne Kjærsund, Hanna Mjåvatn, Sigrid Hirsch Kopperdal

Zene: Torgeir Vassvik

Jelmez-koregráfia: Elle Sofe Henriksen

www.ellesofe.com

 

Forte Társulat: Sáry László: Négy tétel a Tánczene sorozatból

A Forte Társulat négy egyfelvonásosa a Budapesti Kamaraopera felkérésére készült. A márciusi bemutatóra a Katona József Színházban került sor Monteverdi és kortársaink címmel. Az előadás különlegessége, hogy a Tánc Világnapi Maraton keretében láthatják először a tánc kedvelői, hiszen a bemutató nézői elsősorban, az est jellegét tekintve, komolyzene rajongók voltak.

Előadják:

Andrássy Máté, Blaskó Borbála, Kádas József, Krisztik Csaba, Sipos Vera

Koregráfia: Horváth Csaba

www.fortecompany.hu

 

Fehér Ferenc: STiX 66

Fehér Ferenc produkciója, mintha a tánc nyelvén járná végig Martin Heidegger híres bevezetését a metafizikába, amely a következő kérdéssel kezdődik: „Miért van egyáltalán létező, nem pedig inkább a semmi?" És miként eddigi produkcióiban mindig, ezúttal sem ad egyértelmű választ, hiszen a tánc számára nem más, mint a vég nélküli kérdezés terepe.

Jelmez: Simon Judit

Fényterv: Pelle Zoltán

Fény: Bánki Gabi

Hang: Kovácsovics Dávid

Koreográfia, zene, előadó: Fehér Ferenc

www.ferencfeher.hu

 

Pataky Klári: Basta Cosí!

„A koreográfiában két nő és egy férfi szerepel, mozgásukat, akcióikat szemlélve kínálkozik a feltételezés: bonyolult társas kapcsolatrendszerről, esetleg szerelmi háromszögről van szó. Ez biztosan benne van a pakliban, de az előadás ennél többről szól..." (Kutszegi Csaba)

Táncolják:

Arany Virág, Dányi Viktória, Grecsó Zoltán

Fényterv: Szirtes Attila

Jelmezterv: Nagy Viktória

Asszisztens: Nagy Csilla

Koreográfia: Pataky Klári

 

PR-Evolution Dance Company: részletek a társulat előadásaiból

A PR-Evolution Dance Company megalakulása óta képviseli az értékteremtő szellemiséget, a kortárs és klasszikus technika ötvözésével létrehozott magas szintű tánctechnikát. 2007-ben elnyerték a Főváros Közgyűlésének Különdíját új minőség megteremtéséért a hazai kortárs táncszínház világában. Új utak keresése, a minél magasabb művészi fokra való törekvés, a kortárs tánc népszerűsítése hitvallásuk kiemelt célja. A tánc szépségén, a mozdulatok kifejező erején, az emberi test játékán keresztül jelennek meg előttünk azok az képek, hangulatok, érzések, melyek mindennapjainkat átszövik.

A Tánc Világnapi Maraton keretében egy esszenciát mutatnak be azokból az előadásokból, melyek a 2010/2011-es évad során a Merlin Színházban láthatóak voltak.

Táncművészek:

Nemes Zsófia, Tonhaizer Tünde, Feicht Zoltán, Szász Dániel (Tünet Együttes tagja), Zsíros Gábor

www.pr-evolution.hu, www.facebook.com/pr-evolution

 

Duda Éva Társulat: Overdose

Nincs identitást adó közösség. Nincs út a transzcendenshez. Nincs megváltás. Pótszerek vannak. A kielégíthetetlen üresség luxus-arzenálja. Miniatürizált virtuális menny. Naponta többször, apró plasztik csomagokban. Adagolva. Zárjeggyel.

Alkotók-előadók:

Gulyás Anna, Jónás Zsuzsa, Lázár Eszter, Simkó Beatrix, Bordás Emil, Csuzi Márton, Grecsó Zoltán, Mikó Dávid

Zeneszerző és szerkesztő: Kunert Péter

Fénytervező: Kovács Gerzson Péter

Díszlet: Duda Éva

Jelmez: Masa Richárd, Opra Szabó Zsófia

Konzultáns: Máriás Petra

Produkciós munkatárs: Czveiber Barbara

Koreográfus: Duda Éva

Videó: https://www.youtube.com/watch?v=LffoVEgx3mo

www.dudaeva.hu

 

Közép-Európa Táncszínház: Visszavonhatatlan

"... kimondjuk rejtett szándokunkat ... mászunk a sír felé...melyitek szeret leginkább ... ércből szerkesztve...érzékek legdúsabb tára ... feszült a húr ... mit cselekszel? ... áldozni érted ... Tedd, öld meg ... vérünk el nem tűrhete ... Visszavonhatatlan ... szent eskü által ... fordítsd szerelmedet ... lefosztja róla ... úgy szerelem, ha nem zavarjuk össze ... utáltan legszerettebb! ... lángzó tiszteletre ... menj tova ... nedvesült szemmel ...

Előadók:

Hargitai Mariann, Horváth Adrienn, Molnár Zita, Palcsó Nóra, Dobi András, Katonka Zoltán, Mádi László

Zenei szerkesztő: Mádi László

Fény: Fogarasi Zoltán

Konzultáns: Gergye Krisztián

Asszisztens: Mikó Béla Dávid

Koreográfus: Jónás Zsuzsa

www.cedt.hu

 

Gergye Krisztián Társulata: Adaptáció Trikolor

identitásjáték szélesvásznon, avagy hogyan told jobbra a bajt

Alkotóközösségünk úgy véli, jelen körülmények között nem lehet tét nélkül alkotni. Jelenlétünk már önmagában is rákérdezés a valóságra, így feltétnek marad a humor. Jó étvágyat kívánunk!

Díszlet: Árvai György

Jelmez: Béres Móni

Smink, maszk, kellék: Károlyi Balázs

Pszichológus konzultáns: Csigó Katalin

Dramaturg, a rendező munkatársa: Miklós Melánia

Produkciós asszisztens: Trifonov Dóra

Rendező, koreográfus, látvány, szólista: Gergye Krisztián

www.gergye.org

 

Grecsó Zoltán: Jób könyve

A barátok boldogan éltek, de amióta a tévé a legjobb barátjuk, semmire sem képesek, csak a távkapcsolóért folytatott harcra. Értékek nélküli világ: felszínes és semmitmondó. Drága csere ez, és olcsón adott élet.

Alkotó-előadók:

Gothár Márton, Grecsó Zoltán, Maday Tímea, Lengyel Katalin, Valencia James

Zene: Grecsó Zoltán montázsa (Swod, Biosphere, Alva Noto)

Koreográfia: Grecsó Zoltán

(16 éven felülieknek!)

www.zoltan.grecso.com

 

Zadam Társulat: In'N'Out

Avagy komédia, de tánc-e?

"Szórakoztató, könnyed, ironikus és önironikus szkeccs, mely a kortárs táncot lendületesen házasítja össze a stand up comedy-vel. Más szemszögből: tévéshow-paródia, melyben a kritizált és kritikusa összeér. Kifejezetten szórakoztató, többszörösen önreflexív játék." (Tóth Ágnes Veronika)

Koreográfia, és előadás:

Szász Dániel, Zambrzycki Ádám

Fény, és technika: Molnár Péter

Rendezés, és zenei szerkesztés: Zambrzycki Ádám

www.zadam.hu

 

Urban Dance Team: Freestyle Showcase

hiphop showcase popping, locking, new style, house és b-boying stílusokkal

Az Urban Dance Team, Magyarországon egyedülállóan, az eredeti hip-hop stílusokkal foglalkozik. Repertoárjukban szerepel popping, locking, new style, house dance és b-boying is. A hiphop kultúra építése nagyon fontos számukra, ezért rendszeresen szerveznek nemzetközi táncpárbajokat, fesztiválokat. Nevükhöz fűződik az első hazai hiphop táncszínházi előadás is Urban Dance Theatre Connections címmel. Tánciskolájuk az Urban Dance School már Budapesten, Székesfehérváron, Győrben, Szombathelyen és Zalaegerszegen is megtalálható, táncóráikra minden stílust kedvelőt szeretettel várnak.

www.urbandance.hu

 

 

KLUB

 

Táncos a Csendben

A Táncos a Csendben társulat 2010-ben alakult, melynek tagjai csodálói és elkötelezett hívei a Flamenco decens, mesélő, lüktető ritmusának - siketen, hangok nélkül is... Elsődleges feladatuk és célkitűzésük: áttörni a falat a siket és a halló világ között!

Tagok:

Mongyi Judit, Túróczy Erika, Petke Aranka, Kovács Éva, Tótok Erzsébet

Oktató: Pápay Eszter

www.deaflamenco.com

 

PR-Evolution Dance Company: Night Flight

(kávéházi performansz)

Egy lépés, hogy a színházi környezetből átkerüljünk egy kicsit más világba, történetesen egy kávézóba, megteremtve ott is a varázslatot, közelebb hozva az emberekhez a táncot. A helyszín ezúttal a Merlin Színház hangulatos kávézója, ahol a nézők közé „befurakodva" próbálunk meg táncolni. Különböző hangulatokat, érzéseket szeretnénk nyakon csípni, új dolgokkal kísérletezni. Előadók a PR-Evolution Dance Company régi és új tagjai.

Táncművészek:

Baranyai Erika, Hucker Kata, Nemes Zsófia, Plóza Gabriella, Tonhaizer Tünde, Frigy Ádám, Jellinek György (Magyar Nemzeti Balett művésze), Zsíros Gábor

www.pr-evolution.hu, www.facebook.com/pr-evolution

 

A MERLiN ajánlásával:

Tánc a Táncért! - Tánc Világnapi ingyenes táncórák az Orkesztika Alapítvány szervezésében 2011. április 30-án, szombaton. Helyszín: Mozdulatművészeti Stúdió (1097 Budapest, Tagló u. 11-13.)

 

maraton_b

forrás: Merlin Színház

süti beállítások módosítása