Molnár Piroska: felelősséget kaptam

Molnár Piroska az InfoRádiónak azt mondta: felelősséggel is jár az, hogy a Nemzet Színészei közé választották.

Még felelősségteljesebben és komolyabban kell dolgoznom, mint eddig, mert kiváló kollégák gondolták, hogy a soraikba tartozom, és nekik nem okozhatok csalódást - mondta az InfoRádiónak Molnár Piroska, akit a Nemzet Színészévé választottak szerdán.

 

molnarpiri


A Kossuth- és Jászai Mari-díjas művész közölte: mindig is színésznő akart lenni, a főiskolán a tanárok szerették. Most a Színművészeti Egyetemen művészi beszédet taníthat, ez pedig azt jelenti számára, hogy átadhatja, amit a nagyoktól tanult és ellesett - emelte ki.

Molnár Piroska több módon is segíti a fiatal színészeket, a mostani elismerés egy részét is az ő támogatásukra fordítja majd. Mint mondta, nehéz a pályakezdőknek állást találni, telített a pálya, ha pedig valaki segíthet, akkor tegye meg.

süti beállítások módosítása