Szokatlan jelenetek a Kálvin téren

Szokatlan jelenetek szemtanúi lehetnek szerdán és csütörtökön a budapesti Kálvin tér járókelői: a spanyol Entremans és a magyar Radioballet társulatok mindkét napon három rövid köztéri táncprodukciót adnak elő, a Trafó - Kortárs Művészetek Háza szervezésében.

A spanyol-belga-magyar EU-elnökségi trióból számos program érkezik a Trafóba a soros magyar elnökség ideje alatt, most azonban köztéren, a Kálvin tér Baross utca felőli oldalán találkozhat táncelőadásokkal a közönség - mondta el Nagy Zsuzsa szervező.

 

A Trafó munkatársa hozzátette: a galíciai Entremans és Újvári Milán alkalmi projektekre összeálló társulása, a Radioballet együtt jelenik meg az utcán, rövid, 10-15 perces darabokkal. A magyar csapat mindkét nap bemutatja Small Change és Loose Change című produkcióit, míg a spanyol vendégtársulat szerdán a Si quiero (Ha akarom), csütörtökön pedig a A medio metro de lo vivido (Fél méterre attól, amit megéltem) című előadásokkal szerepel a Kálvin téren.

 

ujvari


"Egyszer csak a semmiből elkezd kialakulni egy táncos helyzet, majd ebből egy előadás, végül a darab, ahogy kilépett a semmiből, vissza is lép oda, és a táncosok mint járókelők mennek tovább" - szólt a koncepcióról Nagy Zsuzsa, hozzáfűzve: a spanyol előadás nagyon érzelmes, és a magyar is a szerelem témájára kapcsolódik rá.


A Fél méterre attól... című produkciót Kirenia C. Martínez és Jordi Vilaseca adják elő; a koreográfia Kirenia C. Martínez és Leodan Rodríguez, a zene a Collage Musical munkája. A Ha akarom koreográfusai és előadói Ana Beatriz Pérez and Armando Marten. A Radioballet-ből Egyed Bea, Lawrence Williams és Újvári Milán táncolják Újvári Milán koreográfiáit; a zenét Lawrence Williams szerezte.


A "májusi szerelmes történetekkel" szerdán és csütörtökön 12, illetve 18 órakor találkozhatnak a járókelők.

süti beállítások módosítása