Márta István: megbíznak bennem

Márta István, az Új Színház igazgatója elárulta, hogy miért vállalta a POSZT művészeti vezetését, milyen újításokat tervez. “Nem erősítettem se jobbra, se balra, se középre, se előre, se hátra. Az én olvasatomban kizárólag a szakmaiság, az elfogulatlanság és a biztos értékrend számít” - állítja. Lapszemle.

 

A Népszava először arról kérdezte Márta Istvánt, miért lépett vissza a Budapesti Fesztiválközpont vezetésétől. “Megtisztelő volt Tarlós István főpolgármester felkérése, de kiderült, hogy nincs annyi pénze, amiből székesfőváros fesztivál életére vonatkozó nagyszabású álmaimat megvalósíthatnám” – felelte Márta, aki elárulta, hogy tavaly, amikor Jordán Tamás lemondott a POSZT művészeti vezetéséről jelezte, szeretné, ha ő folytatná a munkáját.

 

"Megbíznak bennem"

 

“Később Páva Zsolt Pécs polgármestere megkeresett az ügyben. Azt válaszoltam, hogy akkor vállalom, ha a személyemet illetően konszenzus alakul ki a szakmában és amennyiben lehetőségem nyílik olyan elemekkel erősíteni a POSZT-ot, melyektől képes megújulni. Jóleső érzéssel tapasztaltam, hogy színházi szakma nagy része megbízik bennem, az a fajta nyitottság, ami jellemzi az elképzeléseimet tetszést aratott” – fogalmazott Márta.

 

“Ezt a bizalmat a személyével kapcsolatban minek köszönheti, netán annak, hogy ön igyekszik politikai szimpátiától függetlenül mindenkivel jóban lenni, korábban MSZP-s politikusokat is hívott premierekre, viszont legutóbb az Új Színházban Szőcs Géza államtitkár volt a fővendég?” – vetette fel a lap. “Az Erdő című darabot egy belgrádi rendező állította színpadra, a bemutatóra bejelentkezett a montenegrói kulturális miniszter és ezért is hívtam meg Szőcs Gézát, így össze tudtam hozni a két politikust, akik az előadás után eszmét cserélhettek” – válaszolt az Új Színház igazgatója.

 

              

Erdő ajánló - Az Új Színházban jártunk

 

Minikonferencián vitatják meg az újításokat

 

Arról is beszámolt, hogy május 13-án mini konferenciát rendeznek, amelyen minden érintett elmondhatja a véleményét a POSZT-ról, ezután jelenti majd be a konkrét változásokat. Ezekről szólva elmondta, például a POSZT kiírna saját drámapályázatot és el tud képzelni a találkozó idejére időzített saját produkciót is. Emellett új pécsi helyszíneket is bevonna és átgondolná a versenyprogram válogatási rendszerét. “Szeretném, ha a POSZT - a szakmai minőség megtartása mellett - nyitottabb lenne, a hazai színházak mindegyike érezné, hogy egyenlő eséllyel indul” - nyilatkozta.

 

"Nem erősítettem se jobbra, se balra"

 

“A 2012-es POSZT válogatóit egyesek szerint önkényesen bővítette egy jobb oldali napilap kritikusával, aki azonban végül nem vállalta a feladatot, ezt miért tartotta szükségesnek?”- érdeklődött a Népszava. “Nem erősítettem se jobbra, se balra, se középre, se előre, se hátra. Az én olvasatomban kizárólag a szakmaiság, az elfogulatlanság és a biztos értékrend számít” – állítja Márta István, aki saját bevallása szerint csapatjátékos.

 

Balázs Péter, a szolnoki színház igazgatója egy interjúban alternatívnak nevezte a POSZT-ot és a versenyprogramban szereplő előadásokat anélkül, hogy látta volna, csupán a címük alapján bírálta” – utalt a Színház.hu beszélgetésére a lap, aki arra várt választ, miként kezeli az ilyesféle előítéleteket a jövőben Márta. “Sok különböző és megszívlelendő vélemény létezik, pontosan tudom, hogy melyik az, ami nekem fontos és melyik az, amit el kell engednem a fülem mellett” – mondta Márta István, aki úgy látja, a kultúra érdekérvényesítő ereje gyöngült. “Merem remélni, hogy csak átmeneti állapotról van szó és nem egy rossz értelembe vett politikai koncepció része” – tette hozzá.

 

martaMárta István

 

"Van értelme egymást meghallgatni"

 

Úgy véli, a Főváros döntéshozóit az elmúlt hónapokban számtalan dolog leterhelte, ezért olyan tévedések is becsúszhatnak, amelyeknek nincs értelme, és negatívan érintik a kultúra szereplőit. “A fővárosi színházigazgatók újjáalakult egyesülete a Magyar Teátrumi Társasággal egy időben levélben kérte, hogy Budapesten társulat ne szűnjön meg és ennek sikerült is érvényt szerezni. Bebizonyosodott, hogy az egyeztetésnek és a párbeszédnek, az egymás meghallgatásának, meghallásának igenis, van értelme” – gondolja Márta István.

 

"Nem érdekel, hogy egy politikus milyen "irányultságú", ha hozzánk jön"

 

Arra, hogy a kormányváltás után megjelentek a Művészetek Völgyében jobb oldali politikusok úgy reagált: “Engem nem érdekel, hogy egy politikus milyen "irányultságú", ha hozzánk jön, akkor meghallgat egy koncertet, vagy megnéz egy előadást és a vendégünk, épp olyan vendégünk, mint egy csecsemő, egy pedagógus, vagy egy nyugdíjas. Majdnem hatvan évesen sok mindent megtanultam az életben. Egyrészt, hogy nem szabad rágörcsölni a dolgokra, iróniával és szeretettel teli indulattal kell kezelni a minket körbevevő világot. Jól akarom magam érezni és azt szeretném, ha a művészbarátaim és a közönség is jól érezné magát, akkor is, ha az Új Színházba, ha Pécsre és akkor is, ha Kapolcsra érkezik”.

süti beállítások módosítása