Támogatás nélkül marad 4 színház

A színházak egy részének a fővárosi önkormányzat idén egyáltalán nem ad támogatást, így a Vígszínháznak, a Centrál Színháznak, a Madách Színháznak és az Operettszínháznak. Így bár a központi dotációt megkapják, sokkal kevesebb fix pénzre számíthatnak. Lapszemle.

“A Vígszínház például a tavalyi mintegy 730 millióval szemben nem egészen 478 milliót remélhet, a Budapesti Operett a valamivel több mint 930 millióval szemben kicsivel kevesebbet mint 626 milliót, a Madách Színház a csaknem 485 millióval szemben nem egészen 380 milliót, a József Attila Színház a majdnem 355 millió helyett még 133 millióra sem számíthat, a Centrál Színháznak 178 millió helyett valamivel kevesebb, mint 117 millió jut” – összegez a Népszava.

 

vigsz

Vígszínház

 

Csóti József, a Vígszínház gazdasági igazgatója szerint komoly likviditási zavarokat okozhat a támogatás csökkentése. Előfordulhat, hogy késve tud eleget tenni a fizetési kötelezettségeinek, amennyiben még a járulékfizetéssel is késne, ezzel kizárná a színházat a pályázatokból. Az önkormányzat körülbelül akkora összeget vont ki a teátrum gazdálkodásából, mint amekkora dotációt meg tudnak szerezni a társasági adóból származó adományokból. Az előadó-művészeti törvény szerint ugyanis 2009 től a színházak a jegybevételből származó összeg 80 százalékát megkaphatják gazdasági társaságoktól, úgy, hogy a társaság nem az adóhatóságnak, hanem a teátrumnak fizet.

 

Csóti József szerint a helyzeten javíthat, hogy azzal az ígérettel rendelkeznek, hogy a színház nonprofit kft.-vé való átalakulása után, augusztusban megkapják az év hátralévő részére járó állami támogatást.

 

szirtes

Szirtes Tamás

 

Szirtes Tamás, a Madách Színház direktora szerint náluk nem okoz gondot a mostani támogatási rendszer. Puskás Tamás, a Centrál Színház igazgatója pedig elárulta, hogy náluk azért nem csökken a támogatás, mert tavaly még csak részlegesen tudták kihasználni az adományból fakadó kedvezményt, vagyis 50 millió forintot használhattak fel ilyen forrásból, idén viszont már 150 milliót. Ettől függetlenül aggódik Puskás, mivel tervezik az előadó-művészeti törvény módosítását.

 

vkerenyi

Kerényi Miklós Gábor

 

Kerényi Miklós Gábor, a Budapesti Operettszínház igazgatója is azt állítja, nem okoz számukra most gondot az új támogatási szisztéma, mert nagy az előadásszámuk és a jegybevételük. Viszont furcsa helyzetnek tartja, hogy miközben a fővároshoz tartoznak, egyetlen fillér támogatást sem kapnak tőle.

süti beállítások módosítása