Lezárult az első forduló

Az Armel Operaverseny és Fesztivál első fordulójának továbbjutói.

A New York-i Davenport Studios-ban tartott válogatással lezárult az Armel Operaverseny és Fesztivál első fordulója.

 

Cyril Diederich - a zsűri elnöke - kiválasztotta azt a 32, az idei év öt operaprodukciójának versenyszerepeire jelölt énekest, akik a szegedi - május 29-én zajló - második fordulóban ismét megmérettethetik magukat. Itt hangi képességeik mellett már színészi tehetségükről is meg kell győzniük az operák rendezőit (Juronics Tamást, Andreas Rosart, Beata Redo-Dobbert, Alföldi Róbertet, és Sam Helfrichet).

 

A döntőbe kerülők kapják annak az öt operaprodukciónak a főszerepeit (Szegeden, Svájcban [Bienne], Krakkóban, a Cseh Köztársaságban [Plzeň] és New Yorkban), amelyek elkészülésüket követően az októberi Armel Operafesztiválon lesznek láthatóak Szegeden, 2011. október 6-15. között.

 

A budapesti fordulóból kettő, a párizsi fordulóból egy magyar operaénekes került be a második fordulóba. A jelölések a következők:
• Joseph Mysliveček: Antigona // Szakács Ildikó // Ermione
• Giuseppe Verdi: Rigoletto // Szalay Ágnes // Gilda
• Riccardo Zandonai: Francesca da Rimini // Miksch Adrienn // Francesca da Rimini.

 

 

elsofelszakcs_ildiko

Szakács Ildikó az első fordulóban

(fotó: Operaportál)

 

 

elsofelszalaiagnes

Szalay Ágnes az első fordulóban (fotó: Operaportál)

 

 

parasztbecsulet2

Miksch Adrienn a Parasztbecsületben
(Miskolc, 2011; fotó: Bócsi Krisztián)

A második fordulóba továbbjutott versenyzők teljes listája (név, javasolt szerep, produkció):

 

MIKSCH Adrienn (szoprán) - Francesca; R. Zandonai: Francesca da Rimini
SZALAY Ágnes (szoprán) - Gilda; G. Verdi: Rigoletto
SZAKÁCS Ildikó (szoprán) - Ermione; J. Mysliveček: Antigona

Alexander PETROVIC (tenor) - A mantuai herceg; G. Verdi: Rigoletto
Benjamin RODGERS (tenor) - Paolo; R. Zandonai: Francesca da Rimini
Boram LEE (szoprán) - Gilda; G. Verdi: Rigoletto
Christian MOUNGOUNGOU (bariton) - Verloc; M. Dellaira: A titkosügynök
Courtney HUFFMAN (szoprán) - Winnie; M. Dellaira: A titkosügynök
David Salsbery FRY (bariton) - Halál; V. Ullmann: Atlantisz császára
David SERERO (bariton) - Császár; V. Ullmann: Atlantisz császára
Ducan HARTMANN (basszbariton) - Halál; V. Ullmann: Atlantisz császára
Enrique PINA (tenor) - Paolo; R. Zandonai: Francesca da Rimini
Ginevra SCHIASSI (szoprán) - Gilda; G. Verdi: Rigoletto
Glenn Seven ALLEN (tenor) - A mantuai herceg; G. Verdi: Rigoletto
Hansu KIM (tenor) - Paolo; R. Zandonai: Francesca da Rimini
Inna SAVCHENKO (mezzo-szoprán) - Euristeo; J. Mysliveček: Antigona
Jean-Jacques DAVID (bariton) - Verloc; M. Dellaira: A titkosügynök
Jörg SCHNASS (basszbariton) - Halál; V. Ullmann: Atlantisz császára
Laura POOLEY (szoprán) - Winnie; M. Dellaira: A titkosügynök
Mark WALTERS (bariton) - Császár; V. Ullmann: Atlantisz császára
Myeongsook PARK (szoprán) - Euristeo; J. Mysliveček: Antigona
Nicolas RIGAS (bariton) - Császár; V. Ullmann: Atlantisz császára
Paul GAUGLER (tenor) - A mantuai herceg; G. Verdi: Rigoletto
Perrine MADOEUF (szoprán) - Winnie; M. Dellaira: A titkosügynök
Rachel WILSON (szoprán) - Euristeo; J. Mysliveček: Antigona
Raquel CAMARINHA (szoprán) - Ermione; J. Mysliveček: Antigona
Sara WALLANDER (szoprán) - Francesca; R. Zandonai: Francesca da Rimini
Sarah KRAUS (szoprán) - Euristeo; J. Mysliveček: Antigona
Silga TIRUMA (szoprán) - Francesca; R. Zandonai: Francesca da Rimini
Stanley WILSON (tenor) - Paolo; R. Zandonai: Francesca da Rimini
Wassyl SLIPAK (basszbariton) - Halál; V. Ullmann: Atlantisz császára
Yasuko ARITA (mezzo-szoprán) - Euristeo; J. Mysliveček: Antigona

(A feltüntetett hangfajok a szerepek hangfaját jelölik.)

 

A középdöntőben a darabok magyar és külföldi rendezőin kívül a partner operaházak igazgatói és karmesterei az idei évben is képviseltetik magukat és segítik a rendezőket a döntés meghozatalában.

A második fordulót követő eredményhirdetésre május 29-én, vasárnap este kerül sor.

 

 

(Forrás: Armel Produkció és Sajtóiroda)

süti beállítások módosítása