Felvételi a Pesti Broadway Stúdióba

A Budapesti Operettszínház nagy hagyományokkal rendelkező iskolája, a Vasutas Zeneiskolával közösen működtetett Pesti Broadway Stúdió felvételt hirdet a következő évre.

A musicalszínészeket képző Pesti Broadway Stúdió 3 éves képzésen a növendékek ének-hangképzés, korrepetíció, színészmesterség, tánc-mozgás, szolfézs-zeneelmélet, valamint beszédtechnika oktatásban részesülnek. A színészmesterség, illetve a tánc-mozgás órákat az Operettszínházban tartják. Így a növendékeknek lehetőségük van belülről megismerni egy működő színházat. S természetesen emellett a legtehetségesebb fiatalok lehetőséget kapnak, hogy a Budapesti Operettszínház musical-, operett- vagy gálaelőadásaiban szerepeljenek.

 

broadway

A Stúdióban végzett fiatalok közül sokan a Magyar Színház- és Filmművészeti Egyetemen folytatják tanulmányaikat, ugyanakkor az iskola elvégzésével már megszerezhetik a MASZK Országos Színészegyesület által elismert Színész II. (segédszínész) minősítést.

A PBS vezető tanára Toldy Mária. Mellette kiváló szakemberek tanítanak: Kerényi Miklós Gábor, Malek Miklós, Földes Tamás, Somogyi Szilárd, Béres Attila, Szabó P. Szilveszter, Kemény Gábor, Bakó Gábor, Kovács Brigitta, Fehérné Kovács Zsuzsanna és még sokan mások.

 

A Stúdióba több fordulós felvételivel lehet bekerülni, a 2011 /2012-es tanévre május 13-ig kell személyesen regisztrálni - amely minden felvételizőnek kötelező - hétfőtől csütörtökig 9.00-16.00, pénteken 9.00-13.00 óra között. Cím: Budapest VI. kerület Benczúr utca 30. (bejárat a Munkácsy Mihály utca 1. sz. felől). Információs telefon: +36 1 34 24 128.

Előzetes bejelentkezés, regisztrálás nélkül nem lehet felvételizni!

Felvételi követelmények:

• 5 musicaldal előadása magyar nyelven, alappal, vagy kotta is hozható;

• 10 vers és 5 monológ kívülről;

• tánctudás (mozgáskoordináció) bemutatása a közös táncóra keretén belül (csak a II. fordulóba bejutott jelentkezőknek)

• rövid önéletrajz és a repertoár felsorolása külön-külön A4-es formátumban.

Korhatár:

lányok: 18-21 év, fiúk: 18-22 év.

 

Forrás: Budapesti Operettszínház

süti beállítások módosítása