A XIII. Dömötör-díj jelöltjei

Az idei a 13. Dömötör-díj lesz. Jelmondata „Otthonunk a színház". A gálával és a jelöltekkel kapcsolatos sajtótájékoztató 2011. május 13-án, 13 óra 13 perckor kezdődik a szegedi Klauzál téren, a Kossuth szobor előtt.

domotortorony

A színházi tűzvész utáni helyreállítástól számítottan 125 éves épület második otthona a színpadra lépő művészeknek, az előadások lebonyolításában segédkező színházi dolgozóknak, az irodistáknak, díszlet- és jelmezkészítőknek.

Több mint 100 ember dolgozik naponta azért, hogy az Ő épületük a Mi épületünk legyen. Miénk szegedieké, Csongrád megyeieké, a régióé, az országé. A nézőké. Nemcsak esténként, hanem napközben is, a konyhában, a munkahelyeken, kávézókban, parkokban. Hogy szó legyen a színházról, hogy megosszuk az előző esti előadás élményeit, hogy megbeszéljük kedvenc színészünk, színésznőnk alakítását, hogy együtt dúdoljuk azt a híres operett vagy opera slágert. Hogy magáénak érezze azt mindenki, aki már jegyet váltott a nézőtéri széksorokba, és hogy felkeltse azoknak az érdeklődését, akik még nem jártak a patinás épület falai között.

A 13-as szám szerencsésnek bizonyult abból a szempontból, hogy színházunk az idei évadban tovább növelte nézőszámát. Ezért idén is színvonalas műsorral köszönjük meg nézőink bizalmát és szeretetét. Újra gazdára találnak azok a díjak, melyeket a közönség véleménye alapján osztanak ki a Szegedi Nemzeti Színház színpadán.

A gálával és a jelöltekkel kapcsolatos sajtótájékoztató 2011. május 13-án, 13 óra 13 perckor kezdődik a szegedi Klauzál téren, a Kossuth szobor előtt.

A sajtótájékoztatón a színház művészei közül részt vesznek Vajda Júlia, Danis Lídia, Savanyu Gergely, Poroszlay Kristóf, Szívós László és Barnák László, aki egyben a gála rendezője is, valamint a Pálma Reklám Stúdió képviseletében Elekes Zoltán.

Ekkor kerülnek kihirdetésre a kategóriák jelöltjei, ill. a helyszínen megjelentek már le is adhatják szavazataikat, amiért cserébe kedvezményes belépőkhöz juthatnak az idei Dömötör-díj Színházi Díjátadó Gálára.

 

Elekes Zoltán, Barnák László

 

 

domotor

 

 

mötör-díj Színházi Díjátadó Gála

Szegedi Nemzeti Színház – 2011. május 28. 18.00 

A 2010/2011-es évad jelöltjei

 

LEGJOBB FÉRFI SZÍNÉSZI ALAKÍTÁS

Borovics Tamás (A makrancos hölgy) – vígjáték

Gömöri Krisztián (A kölyök) - musical

Király Levente (Mikszáth különös házasságai) – színmű

 

LEGJOBB NŐI SZÍNÉSZI ALAKÍTÁS

Danis Lídia (A makrancos hölgy) - vígjáték

Fekete Gizi (Mikszáth különös házasságai) - színmű

Gidró Katalin (Édes Anna) - színmű

 

LEGJOBB OPERAÉNEKES

Balczó Péter (Traviata) - opera

Cseh Antal (Háry János) - daljáték

Kelemen Zoltán (Traviata) - opera

 

LEGJOBB OPERAÉNEKESNŐ

Keszei Bori (Traviata) - opera

Kónya Krisztina (Anyegin) - opera

Szolnoki Apollónia (Háry János) - daljáték

 

LEGJOBB TÁNCOS

Haller János (Inferno) – táncjáték

Markovics Ágnes (Inferno) – táncjáték

Szarvas Krisztina (Inferno) – táncjáték

 

LEGJOBB RENDEZŐ

Juronics Tamás (Traviata) - opera

Keresztes Attila (Édes Anna) – színmű

Sándor János (Mikszáth különös házasságai) – színmű

 

LEGJOBB DÍSZLETTERVEZŐ

Cziegler Balázs (A makrancos hölgy) – vígjáték

Fodor Viola (Édes Anna) – színmű

Mira János (Három nővér) – komédia

 

LEGJOBB JELMEZTERVEZŐ

Jeremiás Bianca Imelda (Három nővér) – komédia

Kárpáti Enikő (A makrancos hölgy) – vígjáték

Molnár Zsuzsa (Csalóka Péter) – mesejáték

 

LEGJOBB FÉRFI MELLÉKSZEREPLŐ

Jakab Tamás (Csárdáskirálynő) – nagyoperett

Pataki Ferenc (Három nővér) – komédia

Székhelyi József (A makrancos hölgy) – vígjáték

 

LEGJOBB NŐI MELLÉKSZEREPLŐ

Erdélyi Tímea (A makrancos hölgy) – vígjáték

Márkus Melinda (A kölyök) – musical

Szilágyi Annamária (A kölyök) – musical

süti beállítások módosítása