Indul a Kortárs Művészeti Fesztivál

Aszfaltbúcsúztatóval kezdődik csütörtökön Székesfehérváron a Kortárs Művészeti Fesztivál; a tíznapos programsorozat keretében többek közt nyolc kiállítás nyílik, hat koncertet rendeznek, színházi előadások, irodalmi programok lesznek.

A rendezvénysorozat rendhagyó programmal, a Fő utca felújításra váró, több évtizede szolgáló aszfaltjának a "búcsúztatásával", nagyszabású aszfaltrajz-versennyel kezdődik. A vetélkedőre 80 csapat nevezett be. A diákokból álló társaságok elejétől a végéig színes rajzokkal pingálják tele Fehérvár barokk történelmi belvárosának sétálóutcáját, s ezzel vesznek búcsút a nyár végén felbontandó, "folt hátán folt" útburkolatnak - mondta el Szűcs Erzsébet szervező, a Városi Képtár-Deák Gyűjtemény igazgatója. 

 

Az immár 12. alkalommal megrendezendő fesztivál több rangos kiállításnak ad otthont. Május 18-án, szerdán a Vörösmarty Társaság nagytermében - az alkotó jelenlétében - Kőnig Róbert grafikáiból nyitnak tárlatot. A Volksbank Galériában május 19-től Ladik Katalin retrospektív tárlatát tekintheti meg a közönség, másnap pedig a Pelikán Galériában dobozművek címmel a műfaj legújabb reprezentánsai mutatják be. 


A mini színpadra emlékeztető, három oldalról zárt, elöl nyitott, mini installációként is felfogható, "berendezett" dobozkák Bogdánfy Zoltán Szultán, Dobó Krisztina, Duliskovits Bazil, Komlovszky-Szvet Tamás, Nagy István, Prutkay Péter, Ujházi Péter, Verebics Ágnes, Zoltán Sándor, valamint a Székesfehérvári Művészek Társaságához tartozó helyi művészek alkotásai. 


Bemutatja munkáit Végh Sarolta ékszertervező, valamint Szmolka Zoltán fotós, május 28-án pedig az Amerikában élő Böröcz András tóramutatóiból nyílik tárlat a Szent István Király Múzeum Országzászló téri kiállítótermében. 


Neves vendége lesz a fesztiválnak a 90 éves Jancsó Miklós. A filmrendezőt május 24-én az Alcoa-Köfém Oktatási és Közművelődési Klubházban köszöntik filmjeinek, művészetének kedvelői. A program keretében levetítik a rendező 1964-ben készült filmdrámáját, az Így jöttem című alkotást. 
A színművészet kedvelői a nemrég elhunyt szerb szerző, Dorde Lebovic Ezredik éjszaka című, 3 szereplős abszurd darabját láthatják a fesztivál nyitónapján. Szabó Magda Béla király című alkotását a székesfehérvári Szabad Színház mutatja be május 22-én. Az Alba Regia Táncegyüttes népTáncszínház 2011 címmel tart előadást május 22-én. 


Több koncertet, dzsesszbemutatót is tartanak, Jam-Bory-Vár program lesz Székesfehérvár legendás várában, a Bory Jenő által épített Bory-várban, s több szabadtéri kiállítás és party, vetítés egészíti ki a rendezvénysorozatot. 

süti beállítások módosítása