Lehet pályázni a József Attila Színházra

Június 17-ig lehet pályáni a József Attila Színház igazgatói posztjára. A fenntártó főváros nem csak az arculatváltást várja el Méhes László utódjától, hanem az intézmény gazdasági helyzetét is helyre kell hoznia, be kell vonnia külső forrásokat, szponzorokat és nem mellesleg ismernie kell annyira a színházat, hogy megfogalmazza a jelenlegi működésére vonatkozó észrevételeit.

A József Attila Színház Nonprofit Kft. a Fővárosi Önkormányzat egyszemélyes tulajdonában lévő, kiemelkedően közhasznú nonprofit gazdasági társasága, amit az ügyvezető igazgató -jelenleg és (egyelőre) ideiglenesen Koltay Gábor- a Társaságot egyszemélyi felelős vezetőként irányít.

 

koltayKoltay Gábor

 

Különös tekintettel a fiatalokra

 

A kiírás azt is meghatározza, milyen szempontok szerint érdemes a pályázóknak kidolgozniuk a művészeti programot: “klasszikus, kortárs magyar és világirodalmi művek bemutatása, valamint a színházművészet megújítását célzó előadások létrehozása, a fiatalok színházi nevelését célzó, igényes és korszerű zenés darabok színpadra állítása, helyt adni a határon túli magyar nyelvű színházak és színházi fesztiválok kiemelkedő előadásainak bemutatására, lehetőséget biztosítani a vidéki színházak bemutatkozására, valamennyi korosztály megszólítása, különös tekintettel a fiatalok színházi nevelésére, a színház közönségének megtartására és új közönségrétegek bevonására irányuló műsorpolitika kialakítása, anyanyelvünk ápolása saját bemutatók létrehozatalával, illetve befogadó tevékenység révén”.

 

ajozsefattilaszinhazA József Attila Színház

 

120 milliós adósságal kell birkózni

 

A következő vezetőnek gondoskodnia kell a színház felhalmozott adósságállományának rendezéséről. A kiírásból az is kiderül, a Társaság 2011. évi üzleti terve szerint a 2011. július 31-én várható adósságállomány: 120 millió forint, a 2011. augusztus-december hónapokra eső támogatás 85,209 millió forint.

 

Az igazgatónak ki kell dolgoznia a színház sikeres, a támogatás várható, a 2011. évi támogatás nagyságrendjének mértékét figyelembe vevő működtetését. Ennek kapcsán megjegyzik, hogy 2012-től a Fővárosi Önkormányzat saját forrásból projekt jelleggel kívánja támogatni a Színház tevékenységét.

 

ajozsefaHáda János rendező beszél Magnier: Oscar című vígjátékának olvasópróbáján, március 4-én

 

Ismernie kell a József Attila színházat

 

Az új direktornak ki kell találnia a színház rendelkezésére bocsátott ingatlanok és eszközök hasznosítási koncepcióját, és javaslatot kell tennie a szükséges szervezeti-működési átalakítás jogi lépéseinek és dokumentációjának elkészítésére. Emellett személyes motivációját az átalakítás menedzseléséhez kapcsolódó részletes ütemtervet, hosszabb távú művészeti koncepciót, a színház jelenlegi működésére vonatkozó észrevételeit, a játszóhelyekre vonatkozó konkrét elképzelését, a színház és közönségének viszonyáról, a változtatás esetleges irányáról kialakított álláspontját,
- az alkotótársak felsorolását, az adott szervezeti felépítésre és személyi feltételekre reflektálva,
- marketing, PR, belső-külső kommunikációs stratégiai elképzeléseket,
- belföldi és külföldi szakmai kapcsolatok, együttműködések tervezetét is meg kell fogalmaznia.

 

ajozsefaaNézők a József Attila Színházban

 

Az pályázhat, aki rendelkezik a Társaság alaptevékenységének megfelelő szakirányú felsőfokú végzettséggel és legalább öt éves szakmai gyakorlattal. Előnyt jelent a szakterületen szerzett vezetői gyakorlat és legalább egy világnyelv ismerete.

 

A pályázati kiírást itt olvashatja.

 

 

Kapcsolódó anyagok:

A sokszínűség embere - interjú Koltay Gáborral

Semmi közöm a luftballonokhoz - interjú Méhes Lászlóval

 

süti beállítások módosítása