500 hátrányos helyzetű gyereket fogad a Nemzeti

Az Olvassunk együtt! mozgalom ötszáz gyereknek mutatja be a Nemzeti Színház Berzsián és Dideki című mesejátékát május 21-én.

Az előadás 15 órakor kezdődik a Nemzeti Színházban. A gyerekek elszegényedett településekről jönnek tanáraikkal és hoznak rajzokat, amelyeket a mű olvasása után készítettek otthon. A program zártkörű, az utazás és az előadás költségeit az Olvassunk együtt! program szervezője, az OSI - Nyílt Társadalom Intézet állja.

 

berzsian

 

A 2010 áprilisában indult Olvassunk együtt! kampány és programsorozat azt tűzte ki célul, hogy ösztönözze és elősegítse az olvasást az elszegényedett családok körében, közös élményt kínálva a gyerekeknek és a szülőknek. Az akció hozzájárul az adott közösségek olvasási szokásainak megváltoztatásához, és egyúttal felhívja a figyelmet a társadalmi és személyes felelősségvállalás szükségességére is. Bárki felajánlhat könyveket, ezeket az az OSI - Nyílt Társadalom Intézet V. kerületi irodájába várják.

süti beállítások módosítása