Eperjes Károly a becsületéért szól

Forgács Péter színházigazgatóvá választását támogatta szerdai ülésén nagy többséggel a győri közgyűlés kulturális bizottsága. A hírek szerint Eperjes Károly pályázatát kizárhatják. Eperjes az elbírálás igazi arányáról adott ki közleményt a becsülete nevében. Talán baj, hogy nem
vagyok „szabadgondolkodó”? - veti fel a kérdést.

A szakmai döntést előkészítők közé a színház munkavállalói képviseleti szervein kívül az illetékes minisztérium, a városháza munkatársai, valamint rendezők is bekerültek: Szikora János, Béres Attila, Csizmadia Tibor és az egyik aspiráns, Eperjes Károly “munkaadója”, Oberfrank Pál, a veszprémi színház igazgatója. Ő végül is nem vett részt a bírálatban, egy levéllel mentette ki magát.  A szakmai bizottság egy-egy órát beszélgetett a jelöltekkel, majd 7:1 arányban Forgács Péter pályázatát találta jobbnak kedden.

 

Szerdán összeült az oktatási, kulturális, sport- és turisztikai bizottság, hogy javaslatot tegyen a közgyűlésnek a Győri Nemzeti ügyében. Ők is Forgács pályázatát támogatták,  Eperjesét formai hiba miatt kizárásra javasolták. Miután ezt mi is megírtuk, Eperjes közleményt fogalmazott meg:

 

"Ezt a nyilatkozatot a becsületem, becsületünk nevében kötelező megtennem.

A hírekben megjelentekkel ellentétben a pályázatom (pályázatunk) elbírálásának igazi aránya
nem 7:1, hanem minimum 7:3, hiszen tudomásomra jutott, hogy a Győri Nemzeti Színház
szakszervezetének és a közalkalmazotti tanácsa küldötteinek szavazatát megkaptuk, és Béres Attila,
az Operett Színház főrendezője, nyíltan vállalva, pályázatunkra voksolt, azaz 2 voks+1 voks= 3 voks.

Sőt mi több! Igazán 6:3 az arány, hiszen Szikora János, rendező nem is szavazhatott volna, mert
állandó munkahelyemnek (Új Színház) ő a művészeti vezetője, tehát érintett. Egyébként erre a
meghallgatáson fel is hívtam az ő és mindannyiuk figyelmét.

Tehát a ténylegesen 6:3 arány úgy alakult ki , hogy a FIDESZ-KDNP által vezetett város két küldötte
szavazatát nem az én, nem a mi pályázatunkra adta. (Szívük joga, lelkük rajta.)

Vajon Szőcs Géza államtitkár küldötte akkor kire, vagy hogy szavazott? Vagy talán baj, hogy nem
vagyok „szabadgondolkodó”? Netán baj, hogy igyekszem egyetemesen élni, mert ugye, két úrnak
nem szabad szolgálni?

Továbbá a tisztesség megkívánja, hogy itt említsem meg, hogy Oberfrank Pál, a Veszprémi
Petőfi Színház igazgatója, az Előadóművészeti Tanács által korábban kijelölt kurátor, hivatalosan
és tisztességesen közölte, hogy nem kíván szavazni, és távol tartja magát az üléstől is, hiszen
testvérével, Oberfrank Péterrel együtt adtuk be a pályázatunkat.

Nem én (nem mi) ülünk fordítva a lovon! Csoda, hogy elvándorol a magyar?

Egyébiránt pályázatunk formailag hibátlan, jogi szakértővel átvizsgált, jóváhagyott.

Igaz: senki nem lehet próféta a saját hazájában, na de ennyire!

Tehát előbb ébresztő, és aztán hajrá!"

Eperjes Károly

Veszprém, 2011-05-20, 15h 40.

süti beállítások módosítása