Színészi „mindenoldalúság" - Bárdy Györgyöt köszöntjük

„Gyilkosságot eddig pontosan 274-szer követtem el... Ezenkívül alakítottam már padot, tengert, reflektort, farkast és peronoszpórát"- sorolja furcsábbnál furcsa szerepeit Bárdy György egy több mint  30 évvel ezelőtti beszélgetésben.  A Tükör c. lap 1978. II. számában Garai Tamás tollából származó írást egészében közöljük és más korabeli folyóiratok képeivel egészítettük ki.

brdy003

Otthon

 

Művészéletrajz

Elmondása szerint már 13 évesen saját színjátszó csapata volt. Várkonyi Zoltán, a neves színész és rendező véletlenül látta meg őt 16 évesen egy előadásban, ekkor Várkonyi megígérte: le fogja szerződteti majdani társulatához.

 

Így is lett, miután véget ért a háború, és felépült a Don-kanyarban szerzett sérüléséből, a kezdet kezdetén - 1945-ben- Várkonyi Zoltán bizalmából az akkori Művész Színház tagja lett. Elsőnek Grumio szerepét bízták rá a Makrancos hölgyben. A próbák alatt nem egyszer akarták elvenni „ettől a gyerektől" a szerepet, de a premieren - a jóisten tudja hogy' történt - ment minden, mint a karikacsapás. Ez a szerep, ez a siker döntötte el a pályáját, sorsát. Ez hozta meg a jobbnál jobb szerepeket, majd a vígszínházi szerződést. Ebből az időszakából Ficsúr szerepére emlékszik legszívesebben. Tolnai Klári játszotta Julikát, Benkő Gyula Liliomot, Somló István a Mennybéli Fogalmazót.

 

Majd hosszú évek ismét a Madáchban: „Itt nagyon boldog voltam, még Rómeót is eljátszhattam. Szerintem is - enyhén szólva nagyon mulatságos voltam. A premier után, egy délelőtt a Váci utcában sétáltam és szembetalálkoztam Halmai Imrével, az akkori idők jellegzetes pesti figurájával. Amikor meglátott, letérdelt az úttest közepén s a járókelők döbbenetére felkiáltott: „Ó, Rómeó, mért vagy te Rómeó?"...

 

brdy002

Címlapon

Villámkérdések

- Nem zavarja az intrikus szerepkör-skatulya?

Bárdy György: Ellenkezőleg! Nagyon is elégedett vagyok ezzel a „kényelmes" skatulyával. Tudja hányfajta csibész, széltoló, szélhámos, gazember fér ebbe a dobozba?

 

- Szerepvágyak?

Bárdy György: Nincsenek, sose voltak. S hadd tegyem hozzá: nem vagyok nyögve alkotó, nem szoktam- divatos szóval - vívódni, gyötrődni, amíg elkészülök egy szereppel. Lehet, hogy barátomnak, Tímár Józsefnek köszönhetem, aki megtanított rá: „Te marha! A nevében is benne van: játék, színjáték!"

 

- Az az egy év a Nemzetiben?

Bárdy György: Szép volt. A legszebb: Bástival, Lukács Margittal, Mészáros Ágival...

 

- Kecskemét?

Bárdy György: Boldog otthonra találtam itt: eljátszhattam Lucifert, Bicska Maxit, Coriolanust, s tucatnyi más, kitűnő szerepet.

 

- Vígszínház?

Bárdy György: Kitérők után most ismét otthon vagyok. A Vígszínházból szeretnék nyugdíjba vonulni.

 

- Az a bizonyos barátság Jávor Pállal?

Bárdy György: Azzal kezdődött, hogy kidobott az öltözőjéből. Ugyanis akkoriban éppen nem volt lakásom, ez még 1945 tavaszán lehetet, és a színházban egyedül Pali öltözőjében volt heverő. Esténként besurrantam, reggel ki. Egyszer elaludtam az ébredést, Jávor benyitott, rám mordult: Miért pont itt alszol? Mire én: "Ne mondd meg senkinek, de itt lakom". S újra elaludtam. Felrázott: "Pasaréti út 8, itt a lakásom kulcsa, mars haza." Ott ragadtam hat hosszú esztendeig... Pali nagy művész, nagy ember volt, a legjobb barát, soha nem fogom elfelejteni.

 

- Kedvenc rendezője?

Bárdy György: Három is van: Várkonyi, Várkonyi, Várkonyi.

- Kedvenc partnere?

Bárdy György: Ebből egy tucatnyi: Darvas, Darvas, Darvas. És Ruttkay, Ruttkay...

 

- Legfurább szerepei?

Bárdy György: Gyilkosságot eddig pontosan 274-szer követtem el... Ezenkívül alakítottam már padot, tengert, reflektort, farkast és peronoszpórát.

 

brdy001Átváltozások

 

- Gugyerák?

Bárdy György: Magamnak találtam ki, hogy szórakoztassam a barátaimat és kollegáimat. Őszintén szólva nem sorolom életművem legfőbb állomásai közé, de egy ideig még életben tartom, mert szeretek nevetni és nevettetni.

 

- Mit vinne magával egy magányos szigetre?

Bárdy György: Teniszütőt és Karinthy Frigyes összes művét.

 

- Hová vágyik?

Bárdy György: Japánba.

 

- Kitüntetései?

Bárdy György: A Jászai Mari díj első fokozata. És... nemsokára önálló estem – a tévében: Antonius és Gugyerák. Ha van ideje, kapcsolja be a készüléket.

 

brdy004A színészi "mindenoldalúság"

 

Eltelt 43 év, Bárdy György ma, 2011. május 26-án 90 éves. Mi lehet a titka személyének? Egy 40 évvel ezelőtt kis cikk megadhatja a választ:

 

„Mi a titka ennek a személyes varázsnak? Azt hiszem, a Bárdy titok azzal magyarázható, hogy ez a férfi még ötven felé haladtában is kisportolt maradt, kemény maradt, a kilencvenkilós hősszerelmesek korában is átmentett valamit ifjúkorunk filmbálványainak vad vonzerejéből. Róla elhinni, hogy dinamitökle van, hogy lemosolyog minden nehézséget, hogy nem fogja a golyó. És ugyanez a Bárdy játszotta az elmúlt fél emberöltő legellenszenvesebb figuráit. És ugyanez a Bárdy játszotta egy ország derültségére Gugyerákot. Ugyanez a Bárdy egyike a legszebben beszélő magyar művészeknek. Ugyanaz a Bárdy - olvasom a rádiósműsorokat - sanzonokat is énekel. A megszokott sokoldalúság helyett talán színészi „mindenoldalúság" magyarázza a varázst."

 

Szabad Föld 1968. december 22., Bajor Nagy Ernő írása

 

 

bardy

A Gábor diák c. film forgatásán

 

Mostanában színpadon nem, de filmekben és a televízióban gyakran láthatjuk Bárdy Györgyöt. Sokat filmezett, Várkonyi gyakran szerepeltette kosztümös filmjeiben. A legnagyobb sikere Jumurdzsák volt az Egri csillagokban. Így nyilatkozot arról a figuráról, akiről maga Gárdonyi is azt írta a könyv első lapjain: " Jaj, de csúnya ember! Úgy vigyorog, mintha harapni készülne." - "Egyértelműen gyűlöletes, nagyon jó figura." Sőt, néhány éve a Magyar vándorban saját alakításának paródiáját is elvállalta. További ismert filmjei: Valahol Európában, A csodacsatár, Szegénylegények, A tettes ismeretlen, Ripacsok, Retúr.

 

Itt láthatjuk a napokban a televízióban:

 

Május 26-án az M1, 21.40-től, május 27-én az M2 0.40 perctől sugározza a 90 éves művész köszöntése alkalmából az Illatos út a semmibe c. filmet.

 

Feljelentések miatt ellenőr érkezik a biharosi építőipari kisszövetkezethez. A sikkasztásokat és visszaéléseket elkövető három vezető törni kezdi a fejét, hogyan bújhatnának ki a felelősségre vonás alól. Az elnök leütteti és kiraboltatja az ellenőrt, de nem találják meg nála a kompromittáló iratokat. Ezért elhatározzák, egyiküknek fel kell áldoznia magát az "illatos út a semmibe" nevű mérgező folyadékkal.


Illatos út a semmibe

színes, magyar filmszatíra, 90 perc, 1973 (12)

rendező: Magyar József
forgatókönyvíró: Magyar József, Eörsi István
zeneszerző: Gyulai Gaál János
operatőr: Banok Tibor

szereplő(k):
Bárdy György (Ozorai Ernő)
Kállai Ferenc (Mikó Zoltán)
Sinkovits Imre (Csekő Guszti)
Pongrácz Imre (Hompola)
Andai Györgyi
Esztergályos Cecília

 

 

A Színházkolónián a Születésnaposok fórumban érdekességeket és idézeteket gyűjtöttek a felhasználók.

Tovább a bejegyzések olvasásához>>>>

 

A cikkeket válogatta és az összeállítást szerkesztette: Csikós Ildikó I színház.hu

Képek és forrás: OSZMI

süti beállítások módosítása