750 aláírás Barta Dóráért

Mintegy 750 aláírást gyűjtöttek össze színházkedvelő civilek Egerben a Barta Dóra által vezetett tánccsoport további működtetésének biztosítása érdekében - tájékoztatta a szervezők nevében Vass Vera. A civilek azt követőn határoztak a támogató szignók gyűjtéséről, hogy az egri Gárdonyi Géza Színház új igazgatója, Blaskó Balázs megszüntette Barta Dóra, a tánctagozat addigi vezetője megbízatását, majd a csapat valamennyi tagja bejelentette távozási szándékát az intézményből.

Azt szeretnénk elérni, hogy a Barta Dóra által vezetett Badora Company-t mint a város országos hírnevet szerzett kulturális értékét önálló társulatként támogassa az önkormányzat - közölte a civilek szóvivője. A kezdeményezők a helyi önkormányzat következő ülésén kívánják átnyújtani a város vezetésének az erről szóló petíciót, illetve az aláírásokat tartalmazó íveket.


Vass Vera kiemelte: nagy örömmel fogadták Szabó Róbert, a Heves Megyei Önkormányzat fideszes elnöke, valamint Habis László, Eger szintén fideszes polgármestere közös bejelentését, miszerint együttesen kívánnak fellépni a város és a megye kulturális értékeinek megőrzése érdekében. Mint megjegyezte, ehhez kívánnak hozzájárulni ezzel a kezdeményezéssel, "annál is inkább, mert a tánctagozat korábbi országos hírű produkciói hozzájárultak a megyeszékhely egyre fejlődő kulturális turizmusához is".

 

barta


Március végén jelentette be távozási szándékát az egri Gárdonyi Géza Színház tánctagozatának valamennyi táncosa, miután Blaskó Balázs, a színház új direktora visszavonta Barta Dórának, a tánctagozat addigi vezetőjének vezetői megbízatását. Barta Dóra Harangozó-díjas, érdemes művész Blaskó Balázs mellett a másik aspiráns volt a direktori posztra. Bár az új vezető felajánlotta számára, hogy tánckari tagként továbbra is a teátrumban dolgozhat, Barta ezt méltatlannak érezte és nem fogadta el, majd bejelentette távozási szándékát a tagozat további nyolc tagja is.


Blaskó Balázs szóban azzal indokolta a megbízatás visszavonását, hogy Barta Dórának nincs meg a vezetői poszt betöltéséhez szükséges felsőfokú végzettsége. Ennek kapcsán Barta Dóra hangsúlyozta: valóban nem végezte el a Magyar Táncművészeti Főiskolát, viszont tanított az intézményben és a tevékenysége elismeréseként elnyert érdemes művészi cím is megfelel a szakirányú végzettségnek.


Az intézményt működtető fideszes vezetésű Heves Megyei Önkormányzat február 1-i hatállyal nevezte ki Blaskó Balázst a teátrum színművészét, pályázat alapján a színház élére. Az új direkttor bejelentette, hogy a tánctagozatot, amely az elmúlt időszakban számos önálló produkcióval jelentkezett, az eddigieknél többet foglalkoztatná a színház prózai és zenés előadásainak támogatására.

süti beállítások módosítása