Forgács Péter lett a győri igazgató

A győri színházigazgatói pályázatot március végén írták ki, miután Nagy Viktor szerződését közös megegyezéssel felbontotta a város. Borkai Zsolt polgármester akkor arról beszélt, hogy Győr kedveltebb színházat akar, és a város Naggyal "nem volt egy hullámhosszon a műsortervezés szempontjából". Most, egyhangú szavazással 22 voksot kapott Forgács Péter, aki a teátrumot jelenleg megbízott vezetőként irányítja. 

A közgyűlés ülésén egyik induló sem kívánt felszólalni, képviselői kérdés, hozzászólás sem érkezett. A szavazás eredményének kihirdetése után Forgács Péter újságíróknak azt mondta, nagyon elfáradt, mert "nagyon sokáig tartott ez az egész huzavona". Az eredmény szavai szerint önmagáért beszél, akárcsak a szakmai bizottság támogatása. "Gyakorlatilag készen vagyok, hiszen már az utcán van a műsortervem, és próbáljuk a következő évadot. Folytatom azt a munkát, amelyet megbízott igazgatóként korábban elkezdtem, amikor 97 százalékos nézettség mellett vezettem a színházat” – nyilatkozta. Elárulta, hogy nem versengéses szavazást tartottak és titokban reménykedett a kedvező elbírálásban, de nem számított arra, hogy ennyire egyöntetű lesz a szavazás. "Bár a város nagyon szeret engem" - tette hozzá.

 

Korábban, a Színház.hu kérdésére, szerinte miért váltották le Nagy Viktort? Elmozdításában szerepet játszott-e a Rent című előadás vagy a politika?, azt is elmondta: „Egy darab miatt nem rúgnak ki valakit. És a mostani helyzet nem is azon múlt, ki milyen meggyőződésű. A szakmaiság győzött a politika felett”.

 

forgacspeter_zubolykent

Forgács Péter Zubolyként

 

A győri pályázaton Forgácson kívül Eperjes Károly, az Új Színház művésze, a veszprémi Petőfi Színház művészeti tanácsadója (Oberfrank Péterrel együtt) is indult. Azonban a közgyűlés kulturális ügyekben illetékes szakbizottsága a múlt héten a szakmai bírálóbizottság álláspontjának ismeretében nagy többséggel Forgács megválasztását támogatta – a hírek szerint 7:1 arányban. Ennek kapcsán Eperjes Károly közleményt adott ki, " a becsületem, becsületünk nevében” ezt kötelezőnek érezte. “A hírekben megjelentekkel ellentétben a pályázatom (pályázatunk) elbírálásának igazi aránya
nem 7:1, hanem minimum 7:3. (…) Oberfrank Pál, a Veszprémi Petőfi Színház igazgatója, az Előadóművészeti Tanács által korábban kijelölt kurátor, hivatalosan
és tisztességesen közölte, hogy nem kíván szavazni, és távol tartja magát az üléstől is, hiszen
 testvérével, Oberfrank Péterrel együtt adtuk be a pályázatunkat.

 Nem én (nem mi) ülünk fordítva a lovon! Csoda, hogy elvándorol a magyar?” – írta Eperjes.

 

szamocaEperjes Károly

 

Erre reagált Vidnyánszky Attila, a Magyar Teátrumi Társaság elnöke csütörtökön, amikor hangsúlyozta: a szervezet szakszerűtlennek tartja és visszautasítja az Előadóművészeti Tanács azon lépését, hogy ígérete ellenére nem kért fel újabb személyt a bírálóbizottságba. Ez megerősítette őket álláspontjukban, miszerint az Előadóművészeti Tanács alkalmatlan szerepe betöltésére, ezért javasolták annak felfüggesztését.
A társaság elnöke felkérte L. Simon Lászlót (Fidesz), az Országgyűlés kulturális bizottságának elnökét, hogy "a készülő előadóművészeti törvény módosítása során a színházigazgatói kinevezések és esetleges felmentések szabályozását körültekintően, a művészeti élet szabadságát és függetlenségét, és a színházfenntartók jogait egyaránt tiszteletben tartó módon készítse elő. A szabályozás konkrét szövegére szervezetünk szövegszerű javaslatokat kíván tenni".

süti beállítások módosítása