Szőcs: határkőhöz érkezett a POSZT

Szőcs Géza beköszöntője szerint határkőhöz érkezett a POSzT a vezető személyének változása miatt is. Újdonság a három válogató elgondolása is: így elmondható, hogy nem kis kíváncsiság kíséri az idei megújult, legalábbis változóban lévő POSzT-ot. A kulturális államtitkár úgy látja, színházi magyar valóságnak az ünnepe a POSZT.

"Egy fesztivál életében 11 év már komolyan nevezhető a felnőtt kor határának.

Határkőhöz érkezett a POSzT a vezető személyének változása miatt is. Újdonság a három válogató elgondolása is: így elmondható, hogy nem kis kíváncsiság kíséri az idei megújult, legalábbis változóban lévő POSzT-ot.


A Pécsi Országos Színházi Találkozó eddig sem mutatta a megcsontosodottság jeleit, ám egy olyan folyamatos metamorfózist felmutató művészeti ág fesztiválja, mint a színházé, csakis a változás – megújulás – meglepetés útját járhatja.

 

szocsgeza


Felületes megközelítésben talán van abban valami kétségtelenül ellentmondásos, szinte-szinte életszerűtlen, majdnem életidegen, ahogyan az induló nyári zsongásban emberek százai esténként nem a szabadtéri-természetközeli programokat választják, hanem sötétített színháztermekben reflektorfénnyel megvilágított előadásokat néznek. Hiszen az ember mérlegel: és a POSzT idején a színházi valóság előbbre való az aktuálisnál. Felmegy a függöny, semmihez nem hasonlítható figyelő csend támad, nem nyár van, hanem csakis színház.


A POSzT pedig ennek a színházi magyar valóságnak az ünnepe: idén volt három bátor gondolkodó, aki erre a tizenöt előadásra merte azt mondani, hogy ez volna a legjobb. Ebben egyezségre jutni úgysem lehet, mindenkinek más a tizenöt legjobb. De ahhoz előadásokat kell nézni, hogy ez megállapítható és kijelenthető legyen. Kívánok mindenkinek sokszor tizenöt előadást, sok értő figyelmet, s azt követően tartalmas beszélgetéseket".

Szőcs Géza
kultúráért felelős államtitkár
Nemzeti Erőforrás Minisztérium

 

Kapcsolódó anyagok:

Egységes falanksz - interjú a válogatókkal

Az élet megoldja magát - interjú Spilák Klárával, a POSZT sajtófőnökével

Csáki Judit a POSZTról

süti beállítások módosítása