Két magyar énekes a döntőben

Beszámoló a versenyről, interjúk a magyar versenyzőkkel.

Május 29-én került sor az idei Armel Operaverseny és Fesztivál második fordulójára Szegeden.

 

A versenyről

 

Emlékeztetőül: a verseny három fordulós. Az első fordulót különböző helyszíneken rendezik (idén Budapesten, Párizsban, Los Angelesben és New Yorkban tartották), itt elsősorban a hangi képességek döntenek. A második fordulóban a döntőbeli produkciók rendezői (idén Alföldi Róbert, Andreas Rosar, Beata Redo-Dobber, Juronics Tamás és Sam Helfrich) már a színészi képességeket is figyelembe veszik, és kifejezetten az októberi döntő öt operájának szerepeire választják ki az énekeseket. A döntőt előtt valamennyi produkciót bemutatják az ún. partner operaházakban is, amelyekben azt megelőzően a műveket betanulják. (A partner operaházakat és a produkciókat lásd a cikk végén!) Éppen ezért a szerepek kiosztásában a rendezőket az egyes produkciókat megvalósító operaházak képviselői - igazgatók, zeneigazgatók és karmesterek - is segítik. Az októberi, szegedi döntőben tehát mind az öt operát bemutatják, és az előadásokon nyújtott teljesítmény alapján választják majd ki a legjobb női és férfi előadót.

 

 

armel2forddontosok

A második forduló győztesei (a döntősök): Alexander Petrovic, Wassyl Slipak,

Raquel Camarinha, Enrique Pina, Szakács Ildikó, Paul Gaugler, Nicolas Rigas

és Miksch Adrienn


A második forduló

 

A második fordulóra ezúttal 14 különböző országból érkezett az első fordulók zenei zsűrije által kiválasztott 30 énekes. Idén három magyar énekesnő is versenyzett a döntőbe jutásért: Miksch Adrienn, Szakács Ildikó és Szalai Ágnes (a cikkben mindhárom énekesnővel olvashatnak rövid interjút).

 

A program két helyszínen, a szegedi Korzó Zeneházban és a Szegedi Nemzeti Színház próbatermeiben zajlott.

 

Délelőtt valamennyi énekes elénekelt a zsűrinek egy-egy áriát ("Bemutatkozás"), a zongorakísérő végig Zalánki Rita volt. Itt láthatták először a rendezők és színházigazgatók valamennyi énekest, hiszen csak a francia Cyril Diederich karmester és zeneigazgató nézte végig az összes első fordulót, és ő hozta meg a döntést az onnan továbbjutókról (a munkáját operaházi igazgatók és a helyi művészeti bizottságok is segítették.)

A produkciók alapján az összbenyomásom az volt, hogy az előző évekhez képest még egyenletesebb a színvonal (és ez alatt egyenletesen magas színvonalat értek). A zsűri számára mindenesetre nem lehetett könnyű eldönteni, hogy a harminc versenyzőből ki legyen az a tíz, akit a döntőben akarnak látni.

 

 

armel2zsuri

Zsűritagok a "Bemutatkozás"-on

 

A délutáni programban - az ún. "workshop"-okban - az énekesek az első fordulók zsűrije által számukra javasolt operák rendezőihez csatlakoztak.
Ezen a műhelymunkán a rendezők helyzetgyakorlatok és rövid jelenetek által igyekeztek meggyőződni a versenyzők színészi képességeiről. Ezt követően került sor az "extra workshop"-ra, amelyben a délelőtt folyamán általuk kiválasztott versenyzőkkel folytathatták a munkát (amennyiben az első fordulóban kijelölt versenyzők helyett inkább mást képzeltek el az adott szerepre).

 

armel2zalnki

Zalánki Rita zongorakísérő

 

A zsűri ezután visszavonult tanácskozni; végül este 8 órakor jött el az ünnepélyes eredményhirdetés.


armel2zsuri2

Pál Tamás karmester, Gyüdi Sándor karmester

(a Szegedi Nemzeti Színház igazgatója) és Juronics Tamás rendező

 

A workshop-okat élmény volt nézni. Mindenhol persze nem lehetett végig ott az ember, hiszen a műhelymunkák egyszerre zajlottak, öt különböző teremben. Az egyes helyeken eltöltött rövid idő is rendkívül érdekes volt azonban: izgalmas volt látni, hogy a szerepgyakorlatokkal mit tudnak az egyes rendezők az énekesekből kihozni. (Olykor tíz perc is elég volt ahhoz, hogy szinte egy "másik énekest" lássunk a gyakorlat végén, mint annak kezdetén.)

 

armel2fordalfoldiw

Workshop: középen Alföldi Róbert rendező, tőle jobbra

Alexander Petrovic tenor

 

A döntősök (a produkciók sorrendjében)

 

Riccardo Zandonai: Francesca da Rimini

 

A fesztiválnak otthont adó Szegedi Nemzeti Színház idei bemutatójának - Riccardo Zandonai Francesca da Rimini című darabjának - Paolo szerepére a rendező, Juronics Tamás nem talált megfelelő versenyhangot, így aztán Malatestino szerepét jelölte ki új versenyszerepként. Így a Francesca szerepét elnyerő Miksch Adrienn (Magyarország) partnere a döntőben a dominikai származású Enrique Pina tenor lesz. Utóbbi délelőtt a Manon Lescaut-ból énekelt ("Donna non vidi mai"). A produkciója hatásos volt, a magasságai szépek, bár számomra kissé "kiabálva" énekelt.

 

armel2pina

Enrique Pina

 

Miksch Adrienn már a délelőtti áriájával is meggyőzött. Verdi Álarcosbáljából énekelte Amelia áriáját ("Morró, ma prima in grazia"), rendkívül magabiztosan és pontosan. A hangszíne nagyon szép, az előadásmódja magával ragadó. A magyar szoprán persze nem ismeretlen a hazai operakedvelők számára. Évek óta énekel az Operaházban is, de többnyire kisebb szerepeket. Főszerepben januárban láttam a Miskolci Nemzeti Színház Parasztbecsület előadásán Santuzzaként, ott is nagyszerű volt. Nem akármilyen versenyeredmények vannak már mögötte, csak néhány példa: Renata Tebaldi Nemzetközi Énekverseny, Nápoly, 2006: Első díj és az "Év hangja" cím; Riccardo Zandonai Nemzetközi Énekverseny, 2008: 2. díj; Monteverdi: Orfeo Nemzeközi Énekverseny (Speranza szerepe): 1.díj. Adódik a kérdés: itthon vajon miért nem foglalkoztatják többet, miért nem láthatjuk többször, nagyobb szerepekben is? A kérdésemmel valószínűleg a verseny zsűrije is egyetértene, ugyanis Miksch Adrienn nem csak hogy továbbjutott, de a döntőben két operában is felléphet (azaz két rendező is ragaszkodott hozzá): a Francesca da Rimini mellett a Titkos ügynökben is. (Ilyen csak két évvel ezelőtt fordult elő egyszer, Nyári Zoltán esetében, aki egyébként meg is nyerte a versenyt.)

 

armel2miksch

Miksch Adrienn

 

Rövid beszélgetés Miksch Adriennel (az interjú még az eredményhirdetés előtt készült).

 

Az elmúlt hat évben többször láthattuk a Magyar Állami Operaházban, tavaly óta azonban inkább Miskolcon énekel. Mi volt az oka a váltásnak?

 

Nem igazán beszélhetünk váltásról, mivel én 2005 óta - akkor végeztem a Zeneakadémián - gyakorlatilag szabadúszó vagyok. Most Miskolcon kaptam több szerepet.

 

Ahol idén fellépett a Parasztbecsületben, és hamarosan Musettát fog énekelni.

 

Igen, bár tavaly én valójában a Cosí fan tutte meghallgatására mentem el Miskolcra, de akkor a Mosoly országa Lizáját kaptam meg. Igaz, hogy azóta már énekelem Fiordiligi szerepét is.

 

Itt, a versenyen az Álarcosbálból énekelt egy áriát, amely mű viszont még nem szerepel a repertoárján. Miért ezt az áriát választotta?

 

Nagyon szeretem Verdit, ezt az áriát és magát a szerepet is.

 

Az egész szerepet tudja?

 

Az áriákat igen, de az egész szerepet csak akkor tanulnám meg igazán jól, ha valahol fel is kellene a műben lépnem.

 

Egyébként saját magának is meg szokott tanulni egy-egy szerepet, akkor is, ha még nem kérték fel rá?

 

Igen. Nem mindenki van így ezzel, de én szeretek otthon egyedül tanulni.

 

Igen vegyes a repertoárja. Olasz, francia, német operák...

 

Így van, és még a stílust tekintve is különbözőek... Nincs is igazán kedvenc szerzőm vagy operám, a jó zenét kedvelem, ami megmozdít bennem valamit. A kora reneszánsztól a kortárs zenéig bármit tudok lelkesen szeretni. A szívemhez legközelebb talán mégis Mozart áll.

 

Ehhez képest Miskolcon a Parasztbecsületben énekel, itt pedig egy Verdi-áriát hallhattunk Öntől.

 

A verismo számomra egy újsütetű szerelem, korábban tartottam tőle. Az én lelkem "német", mellesleg sváb ősöktől is származom. Talán ezért is van, hogy az olasz zeneirodalom nehezebben adta meg magát nekem.

 

A korábbi évekből nagyszerű versenyeredményei vannak. Az Armel Operaversenyen eddig miért nem szerepelt?

 

Amikor ez a verseny elindult, én akkoriban kezdtem el intenzívebben dolgozni; felgyorsult körülöttem minden, és a fellépéseimbe kellett több energiát fektetnem.

 

Volt már hasonló versenyen, amelyen teljes operában kell fellépni?

 

Vannak hasonló versenyek, de olyat nem ismerek, ahol a rendezők döntenek a továbbjutókról...

 

Az első forduló után Zandonai Francesca da Rimini című operájának címszerepére jelölték. Mennyire ismeri ezt a szerepet?

 

Szinte egyáltalán nem, de azt tudom, hogy a szerep megtanulása és eléneklése kemény munka. De engem izgatnak a nagy kihívások.

 

Hol lép fel legközelebb?

 

A Miskolci Operafesztiválon lesz egy szabadtéri koncert, ahol verista műveket fogok énekelni. A következő évadban pedig - ahogy már említette - a Miskolci Nemzeti Színházban Musettát énekelek, és állítólag felújítják majd ott a Mosoly országát is.

 

 

workshop19

Miksch Adrienn (fotó: Operaportál)

 

*

 

Joseph Mysliveček: Antigona

 

Andreas Rosar-nak, a Théâtre Bienne-Soleure rendezőjének szintén a férfi szerep (Euristeo) kiosztásával akadt nehézsége, így a verseny vezetése ezt a karaktert törölni kényszerült a versenyszerepek sorából. Ermione szerepét a fiatal portugál lírai koloratúr szoprán, Raquel Camarinha nyerte el.

 

Raquel Camarinha a délelőtti bemutatkozáson Mozart Don Giovannijából énekelt ("Batti, batti o bel Masetto"). A hang akkor nem volt rám nagy hatással, a délutáni workshop-on viszont már sokkal meggyőzőbb volt.

 

armel2camarinha

Raquel Camarinha

 

*

 

Viktor Ullmann: Atlantisz császára

 

Viktor Ullmann Atlantisz császárában, az Opera Krakowska produkciójában szintén szerepcsere történt. Beata Redo-Dobber a Császár szerepe helyett Harlequin figurájára talált megfelelő jelöltet a szerb származású Alexander Petrovic személyében. Partnere a Halál szerepében az ukrán basszus, Wassyl Slipak lesz.

 

Alexander Petrovic-ot már az első forduló után is dicsértem (a szerb tenorista akkor a budapesti helyszínen indult). Karakteres, erőteljes, szép tenor hang, de az árnyaltságot akkor is, most hiányoltam kissé a produkciójából (délelőtt az Anyeginből énekelte Lenszkij áriáját).

 

armel2petrovic

Alexander Petrovic

 

Ha a "Bemutatkozás" legszebb hangjait kellene megjelölnöm, Wassyl Slipak bizonyára ott lenne az első három között. Az ukrán énekes gyönyörű, telt, meleg basszus hang birtokosa, élmény volt őt hallgatni: az Anyeginből énekelte Gremin áriáját. (Tavaly Moszkvában is tartottak első fordulót, idén nem. Hiányoltam is a szláv énekeseket.)

 

armel2slipak

Wassyl Slipak

 

*

 

Verdi: Rigoletto

 

A Rigolettóban, a plzeňi Josef Kajetán Tyl Színház produkciójának versenyszerepeiben nem volt szükség változtatásra. Alföldi Róbert választása alapján Gilda szerepét a magyar Szakács Ildikó, a Mantovai herceget pedig a francia Paul Gaugler énekli majd. Utóbbi délelőtt Massenet Wertheréből énekelte a "Pourquoi me réveiller"-t. Előadása igen hatásos volt, férfias tenor hang, már-már baritonális színezettel a középső regiszterben.

 

armel2gaugler

Paul Gaugler

 

Szakács Ildikó az első fordulóban a Szöktetés a szerájból című operából énekelte Konstanze áriáját, igen jól. Most, a délelőtti bemutatkozáson is magasra tette a mércét: Donizetti Lammermoori Luciájából énekelte el a címszereplő bravúráriáját ("Regnava nel silenzio"). Nagyon meggyőző, stílusos előadás volt, biztos technikával, szép magasságokkal. Őt eredetileg Ermione szerepére jelölték (Mysliveček: Antigona), Alföldi Róbert azonban az extra workshop keretében Gilda szerepére külön meghallgatta.

 

armel2szakacs

Szakács Ildikó

 

Interjú Szakács Ildikóval (a beszélgetés az eredményhirdetés után készült).

 

Számított arra, hogy továbbjut?

 

Gildaként abszolút nem. Abban bíztam, hogy Ermioneként továbbjutok, mert az első forduló után arra jelöltek. Nagyon tetszik egyébként az a szerep, sikerült felvételt is szereznem az operából. [Megj.: az Antigona című operát eddig még nem játszották Magyarországon - szerk.] Hozzám közel áll a barokk stílusú zene.

 

Miért Lucia áriáját választotta a délelőtti bemutatkozáson?

 

Csak pár hete tanultam meg ezt az áriát, de úgy éreztem: annyira benne van a torkomban, és olyan könnyedén mennek a koloratúrák, hogy szerettem volna most megmutatni.

 

Ha jól tudom, most a Nemzeti Színháznál dolgozik.

 

Pontosabban szerződésem van egy darabra, Heiner Müller Kvartettjére.

 

Ugyanakkor rendszeresen fellép a Bel Canto Operatársulattal.

 

Igen, ott elég sokat énekelek, főszerepeket is. Júniusban mutatjuk be a "Miből lett a cserebogár?" sorozaton belül a Figaro házasságát, Fehér András rendezi a darabot. Ezen kívül idén másodszorra is elnyertem a Fischer Annie-ösztöndíjat, és ennek köszönhetően számos koncerten is van lehetőségem fellépni.

 

2006-ban a Művészetek Palotájában is fellépett már a Bohémélet Mimijeként...

 

Az egy nagy kihívás volt, mert akkor még nagyon fiatal voltam. Az opera keresztmetszetét adtuk elő a Zeneakadémia hallgatóival. Nagy megtiszteltetés volt számomra, hogy Marton Éva tanszékvezető engem választott a szerepre.

 

Valami azonban tényleg meglepett az életrajzában: néhány évvel ezelőtt fellépett a New York-i Carnegie Hall-ban is.

 

Van egy alapítvány, a La Gesse Foundation, amit Medici Cecilia, a Mediciek utolsó leszármazottja alapított. Lényege, hogy fiatal amerikai zenészeket megismertessen az európai kultúrával, zenével. Ők eljönnek koncertekre Európába, cserébe pedig európai fiatalok is felléphetnek a Carnegie Hall-ban. 2007 októberében volt ott szólóestem, egyébként felfoghatatlan volt, hogy ott énekelhetek...

 

Versenyeken viszont korábban alig indult.

 

Tavaly indultam az Armel Operaversenyen, de nem jutottam tovább. Máshol, korábban tudatosan nem, mert amíg úgy éreztem, hogy a technikám és az előadói képességem saját magamnak nem megfelelő, addig nincs értelme. Amíg én nem hiszem el, amit tudok, addig mások sem fogják elhinni.
Nagyon szerencsésnek érzem magam és mindig azt gondoltam, hogy türelmesnek kell lennem ahhoz, hogy a pályám felfelé íveljen. De egyelőre fel sem tudom fogni, hogy megkaptam Gilda szerepét....

 

 

workshop13

Szakács Ildikó Alföldi Róbert workshop-ján (fotó: Operaportál)

 

 

*

Michael Dellaira: A titkosügynök

 

Michael Dellaira A titkosügynök című darabjára - melyet a világon először a Fesztivál keretében, Szegeden mutatnak be az októberi döntőben -  Sam Helfrich rendező Miksch Adriennt (Magyarország) és Nicolas Rigas-t (Franciaország) szemelte ki.

 

Ahogy már említettem: Miksch Adriennhez Juronics Tamás is ragaszkodott, így az Operaverseny művészeti igazgatósága úgy határozott, hogy a szoprán - a próbafolyamatok megfelelő koordinálásával - mindkét szerepet eljátszhatja a verseny keretében.

 

A francia bariton, Nicolas Rigas a bemutatkozáson Papageno áriáját énekelte a Varázsfuvolából, igen karakteresen.

 

armel2rigas

Nicolas Rigas

 

 

*

 

A végső döntésnek megfelelően így 8 versenyzővel találkozhatunk az Operafesztivál döntőjében, amelyre október 6-15. között kerül sor a Szegedi Nemzeti Színházban.

 

 

Még egy magyar énekesnő

 

Gilda szerepére jelölte az első forduló zsűrije Szalai Ágnest is, aki azonban nem jutott be a döntőbe. Sajnálom, mert a fiatal magyar szoprán mind az első, mind a második fordulóban nagyon jól szerepelt. Az előbbi alkalommal Gilda áriáját énekelte, most pedig Lauretta áriáját a Gianni Schicchiből. Egy pályája kezdetén álló énekesről van szó, akire a jövőben érdemes lesz odafigyelni.

 

armel2_fordszalai3

Szalai Ágnes (fotó: Operaportál)

 

Interjú Szalai Ágnessel (az interjú az eredményhirdetés előtt készült).

 

A versenyen induló többi énekes életrajzához, versenyeredményeihez képest az Ön énekesi múltja még igen rövid. Jelenleg a Nemzeti Énekkar tagja.

 

Igen, körülbelül másfél éve dolgozom ott kórustagként.

 

Szólóénekesként is fel szokott lépni?

 

Igen, fel szoktak kérni koncertekre, és a kórusban is vannak szólófeladataim.

 

Színpadon énekelt már?

 

A zeneakadémiai operavizsga keretében énekeltem Fluthné szerepét a Windsori víg nőkben. Egyébként dal- és oratórium szakon végeztem.

 

A mostani Armel Operaversenyen kívül indult más versenyeken is?

 

Még gyerekkoromban, az Ádám Jenő dalversenyen, és a tavalyi Armel Operaversenyen. Akkor nem jutottam tovább az első fordulóból.

 

Idén az első fordulóban Gilda áriáját énekelte, most viszont Lauretta áriáját adta elő a Gianni Schicchiből. Nagyszerűen énekelt, de nem kellett volna inkább egy olyan áriát választania, amelyben jobban meg tudja mutatni a képességeit?

 

Egyrészt meg volt határozva egy időintervallum, amin belül kellett lennie az áriának, ha jól emlékszem, ez öt perc volt...

 

...amit sokan túlléptek...

 

...igen. Egyébként pedig azt gondolom, hogy a hangi adottságokat ebből az áriából is le lehetett mérni. Nem igaz, hogy egy egyszerű áriáról van szó, még akkor sem, ha elég rövid. Sok mindent meg kell benne oldani technikailag ahhoz, hogy jól el tudja énekelni az ember.

 

Az első forduló után Gilda szerepére jelölték. Ön is ezt szeretné énekelni?

 

Persze, nekem ez egy gyerekkori álmom; a darab és maga a karakter is vonz.

 

Hogy érezte magát a workshop-on?

 

Alföldi Róbertnél voltam, akivel most találkoztam először. Izgalmas volt, igen gyorsan kell nála reagálni. Nem volt könnyű, de gördülékeny és nagyon inspiratív volt ez a pár perc is.

 

Hol lép fel legközelebb?

 

Jövő héten énekelek a Művészetek Palotájában, a Fesztivál Színházban, Wagner Hattyúlovag című operájában, Elsa szerepében.

 

Ez valójában a Lohengrin gyerekváltozata lesz...

 

Igen, Hamar Zsolt karmester átdolgozásáról van szó, Novák János rendezi a darabot.

 

Lehet, hogy gyerekváltozat, de Elsa nem egy lírai szoprán szerep.

 

Persze, hogy nem, de itt egy csökkentett létszámú, 33 tagú zenekar lesz egy kisebb teremben, ezért vállaltam el. A Lohengrin Elsája nyilván nem nekem való lenne - legalábbis egyelőre biztosan nem -, de Hamar Zsolt ebben a gyerekváltozatban kifejezetten egy lírai előadásmódot képzelt el.

 

És a távolabbi jövő? Előéneklésekre szokott menni?

 

Igen, egyrészt karmesterekhez, másrészt nemrég voltam a Pécsi Nemzeti Színházban Gulyás Dénes tanár úrnál. De előénekeltem már a Magyar Állami Operaházban is, Puccinit és Mozartot. Még nem tudom, hogy eredményesek voltak-e ezek a meghallgatások.


armel_szalaia
Szalai Ágnes (fotó: Operaportál)

Csák Balázs

Fotók: Kelemen József (kivéve, ahol az "Operaportál" van megjelölve)


***

 

Az Armel Operaverseny és Fesztivál produkciói és versenyszerepei

 

Döntő a Szegedi Nemzeti Színházban 2011. október 6 - 15.

 

 

2011. október 6.
Riccardo Zandonai: Francesca da Rimini
a Szegedi Nemzeti Színház produkciója (Szeged, Magyarország)
rendező: Juronics Tamás
versenyszerepek:
Malatestino - Enrique PINA (tenor, USA)
Francesca - MIKSCH Adrienn (szoprán, Magyarország)

 

2011. október 8.
Joseph Mysliveček: Antigona - magyarországi bemutató
a Théâtre Bienne Soleure produkciója (Bienne, Svájc)
rendező: Andreas Rosar
versenyszerepek:
Ermione - Raquel CAMARINHA (lírai koloratúr szoprán, Portugália)

 

2011. október 10.
Viktor Ullmann: Atlantisz császára
Az Opera Krakowska produkciója (Krakkó, Lengyelország)
rendező: Beata Redo-Dobber
versenyszerepek:
Halál - Wassyl SLIPAK (basszus, Ukrajna)
Harlequin - Alexander PETROVIC (tenor, Szerbia)

 

2011. október 12.
Giuseppe Verdi: Rigoletto
a Josef Kajetán Tyl Színház produkciója (Plzeň, Cseh Köztársaság)
rendező: Alföldi Róbert
versenyszerepek:
Mantovai herceg - Paul GAUGLER (tenor, Franciaország)
Gilda - SZAKÁCS Ildikó (szoprán, Magyarország)

 

2011. október 14.
Michael Dellaira: A titkosügynök - ősbemutató
a Center for Contemporary Opera produkciója (New York, USA)
rendező: Sam Helfrich
versenyszerepek:
Verloc - Nicolas RIGAS (bariton, Franciaország)
Winnie - MIKSCH Adrienn (szoprán, USA)

 

2011. október 15.
Díjátadó Gála
Közreműködik a debreceni Csokonai Színház

 

 

További fotók:

 

 

armel2allen

Glenn Seven Allen

 

 

armel2huffman

Courtney Huffman

 

 

armel2hamel

Emilien Hamel

 

 

armel2lee

Boram Lee

 

 

armel2madoeuf

Perrine Madoeuf

 

 

armel2moungoungou

Christian Moungoungou

 

 

armel2park

Myeongsook Park

 

 

armel2pooley

Laura Pooley

 

 

armel2savchenko

Inna Savchenko

 

 

armel2schnass

Jörg Schnass

 

 

armel2_fordhartnan

Duncan Hartman (fotó: Operaportál)

 

 

armel2fordandreas_rosarw

Workshop Andreas Rosar-nál

 

 

armel2fordbeata_redo-dobberw

Beata Redo-Dobber rendező

 

 

workshop15

Workshop Beata Redo-Dobber-nél (fotó: Operaportál)

 

 

armel2fordjuronics_tamasw

Workshop Juronics Tamásnál

 

 

armel2fordsam_helfrichw

Workshop Sam Helfrich-nél

 

 

workshop7

Workshop (fotó: Operaportál)

 

 

workshop8

Workshop (fotó: Operaportál)


 

süti beállítások módosítása