Eperjes: lehet ezt jól csinálni

Meglepte Eperjes Károlyt, hogy született vidékiként megkapja a Budapest díszpolgára címet. Ennek kapcsán arról beszélt, hogy nagyon szeret dolgozni, sok színház elindulásánál és megerősödésénél volt jelen, és nincs oka panaszra. “Mindig oda mentem, ahol azt láttam, hogy az értékteremtést a saját képességeimmel jobban tudom szolgálni” - fogalmazott Eperjes, aki elárulta miért akar igazgató lenni.

 “Meglepő számomra, hogy én mint vidéki fiú ebben a megtiszteltetésben részesültem, és nagyon örülök neki” - közölte a színész, aki hozzátette: bár igaz az is, hogy évtizedek óta a fővárosban él. Kiderült, hogy sok gratuláló üzenetet és telefonhívást kapott,ezért úgy érzi, a választás mások ízlésével is találkozott.

 

Papnak szánták

 

Szülei eredetileg papnak szánták. Mielőtt a színészpályát választotta, volt műszerész, népművelő, és sportolt. A Színház- és Filmművészeti Főiskolát 1980-ban végezte el Major Tamás és Simon Zsuzsa osztályában - többek között Babarczy László, Gáti István, Székely Gábor és Hegedűs Géza tanítványaként -, és a kaposvári Csiky Gergely Színházhoz szerződött. 1981-től a Nemzeti Színház, 1982-től a Katona József Színház, 1987-88-ban a Radnóti Színpad tagja volt. 1988-tól szabadfoglalkozású színész, majd 1993-96-ig a Művész Színház tagja.

 

"A Katonában megbomlott egyfajta szellemiség"

 

Úgy gondolja, a Katona József Színházban nagyon jó társaság volt, de egyszer csak megbomlott az a fajta szellemiség és lelkület, amellyel megindult a színház. “Amikor elhagytam a Katonát, fájdalommal tettem, de a következő évadomat nem tudtam volna végigcsinálni, ha maradok” - mutatott rá. Megjegyezte, hogy A hetvenkedő katonát (Radnóti Színpad, Taub János rendezése), az Eldorádó és a Hanussen című filmet egy évadban készítette. Így találkozhatott Taub Jánossal, aki főiskolai tanára, Major Tamás mellett a legnagyobb hatással volt pályájára. Major és Taub művészi igénye egy irányban hatott nála.

 

“A főiskola után Kaposváron dolgozni nagyszerű volt, sokan mondták, hogy bolondság változtatni, de aztán a Nemzetiben és a Katonában szintén kitűnő volt a munka, és a Radnóti Színpadon is nagyon jól éreztem magam. De mindennek a betetőzése az volt, amikor létrehoztuk a Művész Színházat. Az volt a társulati lét eddigi csúcsa számomra” – elevenítette fel.

 

eperjesEperjes Károly Jean Baptiste Poqelin de Moliere szerepében

 

Ellenszéllel szemben

 

Úgy vélekedett, hogy a Művész Színház, amely csupán pár évig működött, ha a "szakma" teret ad neki, a mai napig is virágozhatna. “Az is felemelő érzés volt számomra, hogy mindenféle ellenszéllel szemben létrehoztuk a Kelemen László Színkört, amely magas szinten működött. Sok szép dolog történt az életemben, nem panaszkodhatom. Sok színház elindulásánál és megerősödésénél voltam jelen, ami örömmel tölt el” - fogalmazott.

 

Időnként kevesebbet alszik az ember

 

“Nagyon szeretek dolgozni, és nem éreztem tehernek a munkát. Időnként kevesebbet alszik az ember, amikor meg ideje engedi, többet” - fejtette ki, és felidézte Bereményi Géza szavait, aki a munkabírására rácsodálkozva egyszer azt mondta: "nagy szerencsénk, Szami, hogy te a sport világából érkeztél".

 

Legkedvesebb filmjének A tanítványokat tartja, a legfontosabbnak pedig a Hídembert. Bereményi Géza nagyszabású filmjében a legnagyobb magyart, gróf Széchenyi Istvánt alakította. Leghíresebb filmje az Eldorádó, a legnézettebb pedig a Csapd le csacsi, a 6:3 vagy A legényanya lehet - latolgatta, hozzáfűzve, hogy tulajdonképpen minden filmjét szereti.

 

Négyszer nyerte el a Magyar Filmszemle díját a legjobb férfi főszereplő kategóriában. 1985-ben a chicagói filmfesztiválon is megkapta a legjobb férfialakítás díját. A hetvenkedő katonában alakított szerepéért 1992-ben a III. Világszínházi Találkozón, Kairóban a legjobb férfiszínész díját és különdíjat is kapott. Jászai Mari-díjas (1986) és Kossuth-díjas (1999) művész.

 

Tanítana, igazgatna

 

Szavai szerint szívesen tanítana egy jó művészeti egyetemen. Arra a kérdésre pedig, hogy miért vágyik a színházigazgatói munkára, úgy válaszolt: Bujtor István mellett Veszprémben megtanulta, hogyan lehet jól csinálni ezt. “Nem egy feneség ez, ezt is lehet jól csinálni. Veszprémben azóta minden évben nyereséges a színház, nő a nézőszám, és két ízben elnyertük a Vidéki Színházak Találkozójának díját is. Szeretném bebizonyítani magamnak és mindenkinek, hogy lehet ezt jól is csinálni. Örömömet lelem benne, hogy a kollégák is jól érzik magukat, és a fenntartó is örül annak, hogy jól működik a színház” - magyarázta.

 

Jelenleg hat szerepet játszik. Szinetár Miklós rendezésében a Koldusoperában Tigris Braunt alakítja; a bemutatót ősszel tartják a veszprémi Petőfi Színházban. Kiemelte, hogy nagy reményekkel várja két filmje premierjét: a Szabó Magda művéből készült Ajtó című filmet, amelyet Szabó István rendezett, valamint Márai Sándor Kalandját, Sipos József rendezését, amelyen az utolsó simításokat végzik.

 

“Mindkét film szépen illeszkedik abba a sorba, amelyet eddig sem kell megtagadjak” – szögezte le Eperjes Károly.

süti beállítások módosítása