Megjelent Peller Károly Ez Operett! 2 – Kettecskén című albuma

Peller Károly a sajtó képviselői előtt mutatta be új, Ez Operett 2! - Kettecskén című albumát. Az összejövetelen ízelítőt kaphattunk abból a frenetikus hangulatból is – a korongon szereplő szubretteknek, primadonnáknak és operett legendáknak köszönhetően – mely a Budapesti Operettszínház művészének lemezbemutató koncertjein vár majd ránk.

A Budapesti Royal Orfeum mulatóba belépve, a háttérben felcsendülő, lemezen is hallható daloknak köszönhetően döbbentem rá, hogy majdnem az összes operett slágerünket kívülről fújom. Ha jól sejtem valahol a MISTER BLUE & LADY BLEU nótánál éreztem át igazán, hogy hungarikumunk, az operett a bal lábas napokat is oly módon képes felvidítani, hogy már-már túlcsordulunk saját érzelmi határainkon.

 

peller03Peller Károly és a szubrettek

A sajtótájékoztatón Peller Mariann háziasszonynak és a sajtó képviselőinek Peller Károly elmesélte, hogy az előző CD-je hatalmas siker volt, a MAHASZ listáján még az előkelő 4. helyig is felkúszott, sőt, egy bizonyos ponton megelőzte Lady Gaga lemezét. Az új válogatást sokan sürgették, el is készült az anyag. A címválasztás ugyan némi fejtörésre adott okot, de mivel csak duettek hallhatóak rajta, a Kettecskén tökéletes választásnak bizonyult. Az új válogatás a Collective Art gondozásában jelent meg, és mivel a cég még viszonylag fiatal a hazai palettán, elsősorban olyan zeneművek kiadásával foglalkoznak, melyek az elsöprő siker és az igényes produktum kettősére építenek. Az Operettszínház művésze azt is elárulta, hogy a kiadvány igazi kuriózum, hiszen olyan klasszikus plakátfotók készültek hozzá, melyek külön ajándékként okoznak örömöt a CD tulajdonosainak. Minden egyes slágert úgy kezeltek, mintha filmcím lenne, és így születtek meg a különleges hangulatú felvételek; a szubrettek, primadonnák, az operett legendák és a főszereplő, Peller Károly közös fotói.

 

peller04Peller Károly és az operett legendák (Oszvald Marika és Kalocsai Zsuzsa)

A sajtótájékoztató fénypontjaként a művész egyenként szólította partnereit, a műfaj legnagyobbjait. A szubrettek közül Vörös Edit (ő a Lili bárónő próbája miatt sajnos nem lehetett ott a délutáni rendezvényen), Ágoston Kati, Bódi Barbara, Kékkovács Mara, Peller Anna és Szendy Szlivi maguk köré vonva a hol táncos-komikusként, hol bonvivánként szereplő Peller Károllyal együtt fakadtak nótára. A kivételesen, ám stílszerűen hatosban előadott Kettecskén című operett betét után érkeztek a primadonnák, Bordás Barbara, Geszthy Veronika és Lukács Anita( igazoltan hiányzott Fischl Mónika).

Az operett legendák bevonulását hangos ováció fogadta, ami nem csoda, mert Oszvald Marika, és Kalocsai Zsuzsa láttán kinek ne támadna kedve mosolyogni,. Ha a jókedvre hazánk művészei közül valakire asszociálnék, tuti Oszvald Marika jutna eszembe. Lehockzky Zsuzsa sajnos nem tudott részt venni a tájékoztatón, de a lemezen többek között a „Bukj el szoknyát" vele énekli a főhős.

 

peller05

Kerényi Miklós Gábor – KERO® büszkén állt színpadra és óriási dologként aposztrofálta a megjelenő albumot. Ugyanis ez a korong nem jöhetett volna létre, ha nincs az a hatalmas lelkesedés a nézők részéről. A Budapesti Operettszínház igazgatója, főrendezője azt is elárulta a hogy az operett nem ma lett hungarikum, régen megszületett az az operett játszás, az a zenés színházi szemlélet, amelyre azt mondhatjuk, hogy igazán magyar.  Lehár, Kálmán, és persze a többi zseniális szerző műveiben a környező népek, országok zenéje is fellelhető, ám  nekünk van egy saját játékstílusunk, az a bizonyos szívünkhöz is közel álló sírva vigadás, ami miatt nem hasonlíthatjuk össze előadásainkat más országok operettjeivel. A műfaj körüli tévhitet érdemes elhessegetni, hiszen az operett nem jelent egyet ódon, muzeális produkciókkal. Minden korban érvényes lehet.

 

Az operett szívmelengető mivoltát megkoronázva a sajtótájékoztató végén Peller Károly, a szubrettek, a primadonnák és az operett legendák közösen énekelték el a Hajmási Péter, Hajmási Pál című nótát, nekem pedig kedvem szottyant asztalra pattanni. Nem tettem meg, de egy biztos, szürke hétköznapok ellen, egy téli estén, vagy csak úgy kedvtelésből és az együtt éneklés öröméből ez a lemez ott lesz a repertoáromban.

 

peller06Peller Károly, a szubrettek, primadonnák, operett legendák

 

Peller Károly Ez Operett 2! – Kettecskén című lemezbemutató koncertjei:

2011. augusztus 27. 19:00, Kodály Központ, Pécs

2011. szeptember 26. 19:00, Budapesti Operettszínház

 

Ez Operett 2 – Kettecskén dallista

 

1. KETTECSKÉN (Szubrettek, Peller Károly)

2. ASSZONYKÁM, ADJ EGY KIS KIMENŐT... (Oszvald Marika, Peller Károly)

3. INDULJUNK, VAN EGY HELY... (Szendy Szilvi, Peller Károly)

4. LÁTTA-E MÁR BUDAPESTET ÉJJEL? (Kékkovács Mara, Peller Károly)

5. AHOL AZ EMBER FELMÁSZIK A FÁRA... (Vörös Edit, Peller Károly)

6. VAN A BAJZA UTCA SARKÁN... (Geszthy Veronika, Peller Károly)

7. PEST-BUDA-ÓBUDA EGYVELEG (Operett Legendák, Peller Károly)

Hétre ma várom a Nemzetinél... ♥ Legyen a Horváth kertben, Budán... ♥ Jöjjön ki Óbudára...

8. NEM TÖRTÉNT SEMMI... (Bordás Barbara, Peller Károly)

9. MISTER BLUE & LADY BLEU (Ágoston Kati, Peller Károly)

10. „BUKJ-EL" SZOKNYA (Lehoczky Zsuzsa, Peller Károly)

11. A NŐ SZÍVÉT KI ISMERI? (Lukács Anita, Peller Károly)

12. ÉN TEVELED OLY VÍGAN ÉLEK... (Peller Anna, Peller Károly)

13. AJK AZ AJKON... (Kalocsai Zsuzsa, Peller Károly)

14. GYERÜNK, TUBICÁM... (Bódi Barbara, Peller Károly)

15. JAJ, ZSUZSIKÁM... (Peller Károly)

16. RINGÓ VÁLLÚ CSENGERI VIOLÁM... (Fischl Mónika, Peller Károly)

17. HAJMÁSI PÉTER, HAJMÁSI PÁL (Primadonnák, Peller Károly)

 

Operett Legendák:

Lehoczky Zsuzsa Oszvald Marika Kalocsai Zsuzsa

Primadonnák:

Fischl Mónika Lukács Anita Geszthy Veronika Bordás Barbara

Szubrettek:

Szendy Szilvi Kékkovács Mara Bódi Barbara

Peller Anna Vörös Edit Ágoston Kati

süti beállítások módosítása