Kolozsvári előadás a POSZT-on

A Leonce és Léna című előadással szerepel a Kolozsvári Állami Magyar Színház a június 9–18. között megrendezett XI. Pécsi Országos Színházi Találkozó versenyprogramjában. A 2010/2011-es évad legjobb 15 előadását bemutató fesztiválon a kolzsvári társulat két alkalommal játssza a három UNITER-díjra jelölt, Tompa Gábor rendezte produkciót.

2113_darab_kep

A fesztivál 15 díját az Egri Márta (MASZK Országos Színész egyesület), Berzsenyi Krisztina (Magyar Látvány- Díszlet- és Jelmeztervező Művészek Társasága), Hargitai Iván (Magyar Színházrendezői Testület), Solténszky Tibor (Színház Dramaturgok Céhe), Rádai Andrea (Színházi Kritikusok Céhe), Térey János (Drámaíró Kerekasztal), Bicskei István (színész-rendező-koreográfus) összetételű szakmai zsűri, valamint a színész- és közönség-zsűri döntése alapján osztják ki a legjelentősebbnek ítélt produkcióknak és azok legjobb teljesítményt nyújtó művészeinek.

 

1314_list

 

A versenyprogram előadásait Szilágyi Lenke fotóművész, Urbán Balázs színikritikus és Vekerdy Tamás pszichológus válogatta.

„Rokokó bábok dekadens térben, szerepek, maszkok börtönében bolyongó elveszett lelkek, álarcok mögé bújtatott újabb álarcok. Ennyi álság mögött ébredhet valódi szerelem, igazi érzés? Vígjáték vagy szomorú játék?" (Szilágyi Lenke)

A kolozsvári társulat vendégjátékára a pécsi Kamaraszínházban kerül sor 14-én este 8 órától, valamint 15-én du. 6 órától.

 

forrás: Kolozsvári Állami Magyar Színház

süti beállítások módosítása