A színházi törvény miatt aggódnak Győrben

Győr fideszes polgármestere szerint bárhogy alakulnak a hatáskörök az előadóművészeti törvény módosítása után, a Győri Nemzeti Színházat és a kultúrát legalább olyan intenzitással támogatja az önkormányzat, mint ahogy eddig tette.

Borkai Zsolt a teátrum csütörtöki évadzáró társulati ülésén beszélt erről. A városvezető Forgács Péter színházigazgatónak a műsorpolitika alakításával kapcsolatos aggodalmaira reagálva kijelentette: az önkormányzat megtalálja az anyagi forrásokat arra, hogy a színház a nézők tetszéséhez igazodva működjön. "A nézőnek kell játszani, nem a szakmának" - szögezte le a politikus.

 

aforgacsForgács Péter


Ezt az elvet vallja Forgács Péter, a május végén öt évre kinevezett színházigazgató is, aki az elmúlt időszakban a teátrumtól elpártolt bérletesek visszahódítását tartja egyik legfontosabb feladatának. Mint mondta, már most nyolcszázzal több bérletet vásároltak a nézők, mint tavaly június közepéig.
A szeptemberben induló új évad műsortervében szerepel a Vörös Pimpernel című musical, Szomory Dezső Györgyike, drága gyermek című színműve, Háy János Gézagyerek című drámája, Örkény Tótékja és a Carmen című Bizet-opera is.


A szervezési kérdésekről szólva Forgács Péter elmondta: blokkokban játszanak, azaz ugyanazt a darabot tíz estén keresztül adják elő, így jóval kisebb lesz a díszletépítők, a jelmezes szakemberek megterhelése. További előnyként jelentkezik, hogy a bérletes előadások befejezését követően már a következő évad hírét vivő előbemutatón dolgozhatnak, mint ahogy tették ezt a Vörös Pimpernellel, amelynek e hétvégén lesz az előbemutatója.


Az évadzáró társulati ülésen Sebestyén József kelléktárvezető kapta meg a színház örökös tagja kitüntető címet. A Kisfaludy-díj ösztöndíját két fiatal művész, Sík Frida és Pingiczer Csaba nyerte el.

süti beállítások módosítása