Purcarete, Rizsakov és Bubien is rendez Debrecenben

Debrecen számára fontos, hogy a Csokonai Színház a magyar kultúra és színjátszás zászlóshajója legyen - mondta Kósa Lajos (Fidesz) polgármester a társulat évadzáró ülésén szombaton.

A város mindent megtesz, hogy segítse színházát - folytatta, megjegyezve: miután "Debrecen az ország egyik legfontosabb városa, ezért nem mindegy, hogy a színháza milyen teljesítményt nyújt". "Debrecen büszke rá, hogy az elmúlt évek erőfeszítései nyomán a Csokonai Színház mára az ország egyik vezető színháza lett" - mondta Kósa Lajos, aki gratulált a társulatnak és Vidnyánszky Attila színigazgatónak.

 

Vidnyánszky Attila rövid értékelésében elmondta: a most záruló évadban 360 körüli előadást tartottak, 13 ezer fölött van a bérleteseik száma, megnyertek egy operafesztivált, visszavárják a társulatot Oroszországba, minden este ováció kísérte párizsi vendégszereplésüket, sikeres, jó hangulatú volt az általuk rendezett Deszka fesztivál, sikert arattak a Budapesti Tavaszi Fesztiválon.


Az évad ugyan befejeződött, de a társulat nem pihenhet még: az operatagozat Varsóba indul, ahol az EU-elnökség hivatalos átadási ceremóniája keretében mutatják be a Bánk Bánt.


Vidnyánszky Attila az évadzárón bejelentette: a társulat három új taggal bővült, s a következő évadban Debrecenben rendez három neves külföldi rendező: Andzej Bubien, Viktor Rizsakov és Silviu Purcarete.


Az új évad első bemutatójára október 6-án kerül sor, amikor Moliere: Scapin furfangjai című vígjátékát láthatja a közönség Silviu Purcarete rendezésében.

süti beállítások módosítása