Életműdíjat vehetett át Bán János

Életműdíjat vehetett át Bán János színművész Szlovákiában, a trancsénteplici Art Film Fest nemzetközi filmfesztivál megnyitóján.

Trencsénteplicen (Trencianske Teplice) tizenkilencedik alkalommal rendezik meg a szlovák filmvilág legnagyobb nyári fesztiválját, az Art Film Festet június 17. és 25. között. A Színészi küldetés díját (Actor’s Mission Award) Bán János, a budapesti Katona József Színház tagja és Zdenek Sverák cseh színművész és forgatókönyvíró kapta.


A fesztivál trencséni megnyitóján a színész szlovákul köszönte meg az elismerést. Az ünnepség keretében levetítették az 1985-ben készült, Az én kis falum című Oscar-jelölt filmet, amelyben Bán János játszotta a félkegyelmű Otíkot, valamint a szlovák Jaro Rihák Albert, Albert című, tolsztoji időket idéző filmjét, amelyben Bán János partnere Nyikita Iljics Tolsztoj és Jozef Króner volt.

 

banjanos


Az Art Film Fest honlapján (www.artfilmfest.sk) olvasható híradás szerint Bán János  a fesztiválon tartott sajtótájékoztatón elárulta: színházi és filmes karrierje során Otík az egyik legbecsesebb szerep volt számára. Ha Az én kis falum után már egyetlen filmet sem csinált volna, akkor sem bánt volna semmit - jegyezte meg a magyar színész, aki tisztelgett az 1998-ban elhunyt Jozef Króner emléke előtt is.


Az Art Film Fesztivál hagyománya, hogy a színész nevével ellátott sárgaréz lapot a trencsénteplici Dicsőség hídján helyezik el olyan hírességek társaságában, mint Franco Nero, Geraldine Chaplin, Gina Lollobrigida, Catherine Deneuve, Liv Ullmann, Omar Sharif, Jeremy Irons vagy Jean Paul Belmondo. A hídon már szerepel két magyar név: 1998-ban Törőcsik Mari tábláját helyezték el, öt esztendővel később pedig Cserhalmi Györgyét. A kitüntetéssel olyan színészeket jutalmaznak Trencsénteplicben, akik jelentős mértékben befolyásolták a világ filmművészetének fejlődését.
Az Arany Kamera-életműdíjat Emir Kusturicának adták át a nyitóünnepségen, az elismerést korábban Jancsó Miklós is megkapta.

süti beállítások módosítása