Gyakornokokat keres a Katona

Az idei év pozitív tapasztalatai alapján ismét meghirdeti a színház gyakornoki programját a következő évadra.

"Olyan ambíciózus, a színházak iránt érdeklődő egyetemi, főiskolai hallgatókat keresünk, akik legalább napi 6 órában tudnak színházunk különböző területein munkájukkal segíteni, illetve önállóan is munkát végezni" - áll a kiírásban.

 

A gyakornokok a 2011/2012 évad során elsősorban a titkárságok és a közönségszolgálati iroda vezetőinek irányításával a színház adminisztratív területén dolgoznak majd, illetve a a Katona és a Kamra új produkcióinak létrehozásának folyamataiban is feladathoz juthatnak.

 

A gyakornoki idő kezdete: 2011. augusztus 22., a munkáért jelképes díjazás jár. A fényképes önéletrajzokat és a motivációs leveleket legkésőbb június 30-ig kérjük eljuttatni az igazgatosag@katonaszinhaz.hu e-mail címre, a levél tárgyában kérjük feltüntetni: gyakornok.

süti beállítások módosítása