Új vízi színházat adnak át Szarvason

Csaknem ezer ember befogadására alkalmas vízi színházat adnak át szombaton a Békés megyei Szarvason.

A Holt-Körös partjára épített, különleges atmoszférájú Szarvasi Vízi Színház Magyarországon egyedülálló építészeti megoldásként egy finoman stilizált várkastély és egy amfiteátrum ötvözeteként épült fel az egykori folyó medrének partján. A több mint kilencezer négyzetméteres területen színházi lelátót, színpadot hoztak létre, felújították a korábbi ecetgyár épületegyüttesének két bástyája, sőt, a két épületben étterem és kávázó is helyet kapott.  A beruházás egy pályázat segítségével több mint 226 millió forintból valósult meg, sőt újabb 140 millió forintot meghaladó forrásból új fahidat is építetek a közelben.

ludasmatyi

Ludas Matyi

Az új színház működtetésére a helyi önkormányzat a Békés Megyei Jókai Színházat kérte fel, így a nyár folyamán Szarvason láthatják az érdekelődők a Lúdas Matyi című gyermekdarabot, a Kapj el! című kamaramusicalt és a Jókai Színházban már korában bemutatott Csárdáskirálynőt is.

csardaskiralyno
Farkas Zoltán, a Jókai színházat fenntartó Békés Megyei Önkormányzat elnöke kifejezte bizakodását, hogy a megye színháza képes lesz tartalmas programokkal megtölteni az új játszóhelyet, s ezzel hozzájárulni nemcsak a szarvasiak, hanem a Békésbe látogatók szórakoztatásához is. Mint mondta, Szarvas a térségi idegenforgalom egyik fellegvára, ezért kiemelten fontosnak tartja, hogy a városban is legyen tér és lehetőség a turisták kikapcsolódására.


Az új vízi színpadon egyébként a nyár folyamán nemcsak a Jókai Színház társulata lép fel, hanem a helyben működő Cervinus Teátrum is ősbemutatót tart Tessedik címmel, de lesz mindezek mellett koncert és táncshow is.

 

A Szarvasi Vízi Színházról:

A projekt, mely európai uniós támogatással valósult meg, 2009-ben indult útjára. A tervezői munkálatokat a szarvasi Városterv Kft., míg a kivitelezést az Integrál Zrt. hajtotta végre. A több mint 9000 m2-nyi területen színházi lelátót, színpadot hoztak létre, felújításra került a Réthy Sándor és fia által alapított ecetgyár épületegyüttesének két bástyája, melyek június 25-től Szarvas város neves családjainak nevét viselik majd. A település életében a XIX. században kiemelkedően fontos szerepet töltött be a gróf Bolza család. Kastélyokat varázsoltak a Körös partjára, nevükhöz fűződik a ma már egyedülálló ipartörténeti műemlék, a szarvasi Szárazmalom felépítése, ők telepítették az Anna-ligetet, majd a Bolza Józsferől elnevezett Pepikertet, a mára Európa-szerte híres, Szarvasi Arborétumot. A másik bástya a Réthy-család nevét őrzi majd. Az épületben étterem és kávézó is várja a vendégeket. A projekt közel 226,7 millió Ft-ból valósult meg, újabb 140,28 millió Ft-ból pedig a színpad melletti fahidat építették fel.

A Szarvasi Vízi Színház működtetésére Szarvas Város Önkormányzata a Békés Megyei Jókai Színházat kérte fel. A megyei teátrum az elmúlt négy év alatt kis vidéki színházból Magyarország vezető színházai közé nőtte ki magát, amely ma már a szarvasi színpaddal együtt öt színházi helyszínt üzemeltet. A Jókai színház a híréhez méltóan, magas művészi színvonalon kívánja működtetni a Szarvasi Vízi Színházat, a célok között szerepel mind a szarvasi lakosság kiszolgálása, mind turisták százainak Szarvasra, s ezen a kulturális kapun keresztül Békés megyébe csábítása. Idén nyáron a teátrum sikerprodukcióit állítják színpadra a történelmi Magyarország közepén: a gyerekek körében hatalmas sikert aratott Lúdas Matyi, a jövő évadban bemutatásra kerülő Kapj el! c. kamaramusical, vagy a hihetetlen közönségsikernek örvendő Csárdáskirálynő is garantált szórakozást ígér a vízi színházbalátogatóknak. Emellett a városban működő Cervinus Teátrum ősbemutatóját, a Tessedik c. zenés játékot is láthatják az érdeklődők, de lesz koncert és tánc-show is. Minden este a Vers a víz felett programsorozat kínál irodalmi feltöltődést a kultúra szerelmeseinek.

 

Tudta Ön, hogy...

Szarvas város a történelmi Magyarország közepén fekszik?

hat évadon keresztül már volt ezen a helyen egy katonai pontonból épített ideiglenes színpad, amit Szarvas Város Baráti Köre, a Cervinus Teátrum és a Vajda Péter Művelődési Központ üzemeltetett?

a Jókai Színház az elmúlt négy év alatt kis vidéki színházból Magyarország vezető színházai közé nőtte ki magát, amely ma már öt színházi helyszínt üzemeltet?

a jelenlegi játszóhely 1000 néző befogadására képes?

egy év leforgása alatt két új játszóhelyet avatott Békés megye, melyek működtetését egyaránt a Békés Megyei Jókai Színház látja el? (Ibsen Ház, Szarvasi Vízi Színház)

ebben az évadban több országos szakmai találkozó helyszíne volt a Békés megyei Jókai Színház (Vidéki Színházigazgatók Egyesületének Közgyűlése, Magyar Teátrumi Társaság Egyesületének Közgyűlése, Színháztechnikai Fórum)?

a Szarvasi Vízi Színpad helyén eredetileg a Réthy-család ecetgyára működött?

a Szarvasi Arborétum eredetileg Pepikert néven vált ismertté Bolza Józsefnek köszönhetően, s a színház déli bástyája a Bolza-család emlékét őrzi majd?

a Cervinus Teátrum 2000 januárjában alakult meg Weöres Sándor Regionális Színház néven. Mai nevén a magyarországi szlovák nemzetiség számára 2004 óta működik önálló színházként?

a Szarvasi Vízi Színház építésének projektje 226,68 millió Ft-ból valósult meg?

a színház mellett egy fahíd ível át a Holt-Körös felett?

a háttérben az vízben álló különleges fák védett mocsári ciprusok?

kompjáraton is lehet érkezni a vízi színházba, melyek előadás után is igénybe vehetők a nézők számára?

a Magyarországon egyedülálló Szarvasi Vízi Színházhoz hasonló építmény legközelebb Ausztriában található (Seefestspiele, Mörbisch)?

süti beállítások módosítása