Milyen lesz a nyár Gyulán?

Közép-Kelet Európa egyetlen épen maradt síkvidéki, gótikus téglavárában működik 1964 óta nyaranként a Gyulai Várszínház, ami isén is összművészeti fesztivált rendez. 2011. július 1-től augusztus 14-ig szinte minden este programokkal várják a színház, a kultúra, a művészetek barátait. A prózai és a zenés színházi előadások mellett lesznek zenei koncertek, Shakespeare Fesztivál, jazz és blues fesztivál, irodalmi humor fesztivál, tánc, népzene, néptánc, népművészeti fesztivál, bábelőadások, borfesztivál is. Még soroljuk!

 

Szentivaneji-alom_Korea-resized

 

Ebben az évadban négy új bemutatót tartanak Gyulán, ugyanis a Shakespeare Fesztiválon láthatjuk elsőként a Troilus és Cressida című művet, amit Horváth Csaba rendező-koreográfus jegyez. A ritkán játszott darab Shakespeare egyik legnehezebben besorolható színpadi játéka, amely groteszk és szatirikus komédia, de ugyanakkor tragikus is. A színdarab az ókori Trójában játszódik, cselekménye egy kalandos szerelem története a háború viszontagságaiban. Az előadás főbb szerepeit a Nemzeti Színház két színésze László Zsolt és Tompos Kátya, valamint a Forte Társulat művészei játsszák. Az előadásban a zenének is fontos szerepe lesz, végigkíséri a cselekményt.

shakespearefeszt_plakat_2011

 

A Gyulai Várszínház a Gyulán élő kiváló színész, Kovács Lajos bemutatójára is készül, aki Spiró György: Az imposztor című darabjának főszerepét játssza el, a színészkirályt, Boguslawskit alakítja, aki az orosz megszállás alatt lévő litván fővárosba érkezve egy színtársulat életének főszereplőjévé válik. Az Ikszek című regényből készült színpadi művet 1983-ban mutatták be a Katona József Színházban Major Tamás főszereplésével. A mostani bemutatót Árkosi Árpád rendezi. A Budapesti Kamaraszínházzal közös produkcióban Kovács Lajos partnerei többek között Cs. Németh Lajos, Mihályi Győző, Spindler Béla, Dobos Ildikó, Jánosi Dávid, Varga Zoltán, Karácsony Zoltán lesznek.

A Gyulai Várszínház két év múlva 50 éves lesz. Ez alkalomból a színház vezetése elhatározta, hogy az elmúlt fél évszázad legemlékezetesebb színdarabjait újra műsorra tűzi. Az idén két monodráma felelevenítésével  kezdenek. Maróti Lajos: A számkivetett című műve a nagy olasz költőről, Dantéról szól, akit száműznek Firenzéből, de másutt is megőrzi szellemi függetlenségét, és végül nem fogadja el a megalázó kegyelmet. Dante szerepét Oberfrank Pál alakítja az új bemutatóban.

 

A monodráma-bemutató főszereplője Dóczy Péter lesz, aki Bethlen Miklóst, Erdély fejedelmét játssza el Nemeskürty István: Noé galambja című művében. A produkció a nemzeti önismeretről, az emberi esendőségről, az elszalasztott nagy történelmi lehetőségekről szól majd.

A új bemutatók mellett számos sikeres produkciót is láthatnak vendégjátékként a Várszínház programjában, például Kocsis István: Bolyai János című drámáját, amely most új feldolgozásban kerül színre. Kocsis ugyanis többször átdolgozta a két neves erdélyi matematikusról szóló művét. Az idén A tér címmel játssza el ezt a monodrámát Sebestyén Aba,  a marosvásárhelyi Yorick Stúdió színésze Gyulán.

A tavalyi POSZT legjobb előadása díjat nyerte el Sz. Medvegyev: Fodrásznő című darabja a Csokonai Színház, azaz Szűcs Nelli, Trill Zsolt, Tóth László, Kristán Attila előadásában, ami szintén meg lehet majd tekinteni Gyulán. 

Vr-1190-resized

 

Móricz Zsigmond: Erdély című regényét sokan a legjobb történelmi műnek tartják a magyar irodalomban. A nagyregényből Závada Pál készített egy színpadi művet Bethlen címmel, amelynek alcíme a Fejedelmi magánügyek. A történelmi drámát ebben az évadban az Új Színház tűzte műsorára, ez a produkció is gazdagítja a Várszínpad műsorát. Bethlen Gábor szerepében Gáspár Sándort láthatják, partnere Takács Katalin, Derzsi János, Petrik Andrea, Hirtling István, Huszár Zsolt, Vass György, Nemes Vanda, Papp Zoltán, Sallai Nóra.

 

Miután Márai Sándor emigrált, Simonyi Imre József Attila-díjas, gyulai költő azon kevesek közé tartozott, akik tartották vele a kapcsolatot Magyarországról. Simonyi sokat tett az akkor elhallgattatott író hazai népszerűsítéséért. Ez az irodalmi kapcsolat is megidéződik a Fizess nevetve! című előadásban, amelyet Márainak a nagy gazdasági világválságról szóló írásaiból állított össze Kőváry Katalin rendező. A darabot a budapesti Pinceszínház vendégjátékában, Vallai Péterrel, Györgyi Annával, Schnell Ádámmal, Alberti Zsófiával, Szirtes Balázzsal láthatják a Várszínházban. A gyulai előadás helyszíne a Ladics-ház udvara lesz, amely néhány méterre található Simonyi egykori lakásától, ahová Márai levelei érkeztek a 70-es, 80-as években. 

 

Gyulára érkezik Az Indul a bakterház is, Eperjes Károly főszereplésével, a veszprémi Petőfi Színház előadásában, Bereményi Géza rendezésében.

A hetedik nemzetközi Shakespeare Fesztivált 2011. július 7-17-ig rendezik meg a Gyulai Várszínházban.  Vendégük lesz a világhírű grúz rendező, Robert Sturua, aki Shakespeare: Vízkereszt, vagy amit akartok című produkcióját hozza el a tbiliszi Rustaveli Nemzeti Színház előadásában. Új bemutatóval készül a litván Oskaras Korsunovas, A vihar világpremierjével lép fel társulata, az OKT. Dél-Koreából ritkán jut el előadás Európába. Most a többszörös fesztiváldíjas, látványos produkciót, a Szentivánéji álom című vígjátékot a Yohangza Társulat mutatja be Gyulán.

 

A magyar Shakespeare előadások közül  meghívást kapott a sepsiszentgyörgyi A velencei kalmár , amelyet Bocsárdi László állított színpadra. Látható lesz Gyulán az Örkény Színház előadásában Dürrenmatt szatirikus Shakespeare átirata a János király sztárszereposztásban. A HOPPart társulat egy friss feldolgozást mutat be Korijolánusz címmel. 

 

Kishont Ferenc bohózatát is láthatják a fesztiválon, amelynek címe, Rómóné és a Júlia ura. Az író az ismert történetet továbbszőve bemutatja, hogy mi történik a két szerelmessel tíz év múlva. Emellett, az Iskola Színház egy interaktív beavató színházi előadáson hozza közelebb a nézőkhöz a Rómeó és Júlia című klasszikus darabot.

 

Kiemelkedőnek ígérkezik a londoni Musician of the Globe együttes koncertje Szerecsendió és gyömbér címmel, amelyben Shakespeare-kori kocsmadalok és sikamlós történetek fognak megszólalni a zenekar és a világhírű muzsikus, Philip Pickett előadásában.

 

Külön erre az alkalomra készül a fesztivál felkérésére a Jazzonett program, amelyben Shakespeare szonettek fognak elhangzani jazz zenével Lantos Zoltán és a OpenSource együttes előadásában, Tompos Kátya színművész közreműködésével.

 

A fesztiválon találkozhatnak Bereményi Géza íróval, lesz egy érdekes konferencia Shakespeare és a multikulturalitás címmel, filmeket is vetítenek, ismét lesz gasztronómia és egy mini borfesztivál Midsummer Wine’s Dream címmel koncertekkel, utcaszínházi előadásokkal, Shakespeare mesékkel a gyerekeknek július 7-9-ig.


ELŐADÁSOK,IDŐPONTOK>>>


JÁTÉK

Nyerjen páros belépőt a gyulai, VII. Nemzetközi Shakespeare Fesztivál első bemutatójára!

 

Fotó és forrás: Gyulai Várszínház

süti beállítások módosítása