Nem feltétlenül jó menetelni - Interjú Tengely Gáborral

Pár nap, és gyermekek árasztják el Győrt, több, mint húszezren. A városházából kiözönlenek a mesehősök, akik csak rájuk várnak. Beindul Tudorpart és Pöttömváros is. Az akció egyik felelőseTengely Gábor, a Vaskakas Bábszínház immár Blattner-díjas főrendezője, akivel arról beszélgettünk, mi kell egy Györkőcfesztiválhoz, miért mosolyog koszosan a Rába-parton, és mit jelent a menetelés például a bábszakmában.

Szoktátok promózni a fesztivált?

Tengely Gábor: Adunk interjúkat, és minden évben rendezünk sajtótájékoztatót is. A visszajáró újságírók már tudják, hogy a sajttáj Vaskakas módra elég különleges. Idén az Aranyparton tartottuk egy toronyban, ahol mesehősök várták az sajtósokat, a Győrkőcfesztivállal kapcsolatos tesztet kellett kitölteniük és kisorsoltunk egy kétszemélyes sétarepülést. És Kocsis Rozi igazgatónkkal is lehetett találkozni, ami egy külön élmény!

Miért? Őrült csajszinak tűnik...

Tengely Gábor: Ha összeülünk a színház társalgójában mint vezetőség és fölvetődik egy megoldandó probléma, órákig hallgatjuk Rozit úgy, hogy egyáltalán nem unjuk – mert rendkívül szórakoztató. Bár hozzáteszem, tud marha gyorsan dönteni. Például négy éve irtó gyorsan elhatározta, hogy a 24 tagú bábszínház szervezzen Győrkőcfesztivált, árasszák el gyerekek Győr teljes belvárosát.

Tengely Gábor

Ez pontosan mit jelent? Mennyi gyerek érkezik hozzátok a fesztivál ideje alatt?

Tengely Gábor: Tavaly körülbelül negyvenezer ember fordult meg nálunk, köztük húszezer gyerek. Hogy kiderüljön a pontos létszám, idén sorszámozott karszalagokat osztunk, ezekre felírjuk az anyukák vagy az apukák nevét és telefonszámát arra az esetre, ha egy-egy gyerek elkóborolna. A rendezvény ingyenes, a belépő mindössze egy mosolygós fotó. Az első fesztivál után megpróbáltuk megszámolni, hányat kaptunk, de hamar abbahagytuk, mert megzavarodtunk. „A sapkás gyerek biztos volt, a masnis is, a katicás is, de most hirtelen nem emlékszem, hogy a nyuszisat számoltam-e” – ilyen szövegeket nyomtunk, úgyhogy ezt a számolási módszert feladtuk.

Négy éve indult a Győrkőcfesztivál. Te körülbelül akkor kezdhettél Győrben mint társulati tag…

Tengely Gábor: Öt éve rendeztem a Vaskakasban a Kádár Kata Revüt, de mivel akkor még nagyon élveztem a szabadúszást, nem szerződtem Győrbe. Úsztam, úsztam, de borzasztóan kezdett hiányozni egy csapat, ezért mégis jelentkeztem Rozinál. Ez racionális döntésnek tűnt azért is, mert egy független előadásunkat játszottunk volna bérletben Badacsonyi Angélával, a Volt egyszer egy Mari nevű szekrényt.

Nagyon bírom, hogy a bábosok furcsaságokat beszélnek: „Ma egész nap egy pillangót faragtunk”, „amikor kandallót játszottam”, „a Mari nevű szekrény idején…”.

Tengely Gábor: Néha magam is megdöbbenek azon, hogy voltam már asztal, játékmaci, molylepke néni, fehér nyúl. Hál’istennek nem ragadtam benne egyik kategóriába sem.

Milyen kategóriákban lehet bennragadni?

Tengely Gábor: Abszolút adekvát, hogy egy darabban, mondjuk, én legyek a fura cica vagy a kutyabácsi, de közben néha eltalál egy királyfi. Ennek mindig örülök, hisz a színészben dolgozik a hiúság. Ha már alkatilag nem vagyok egy királyfi, egy paravános bábjátékban, egy vajangbábbal azért belebújhattam ebbe a szerepbe. Az is igaz, hogy időről időre rájövök, hogy a gyerekek nem Luke Skywalkert szeretik, Han Solo a kedvencük, tehát királyfi helyett jobb vicceset, vagy esetleg gonoszat játszani. Klassz, ha szeretnek a srácok, de az is szuper, ha utálnak.

Hoppláda

Sok bábos azt mondja, a felnőtteknek szóló színház minden eleme megtalálható a gyerekszínházban, és a bábszínház eszköztára nagyobb. Te hogy látod ezt?

Tengely Gábor: Amikor elolvastuk a Hoppláda szövegét, azt láttuk, ez lényegében a Godot-ra várva, csak gyerekeknek. Ebben az előadásban tapasztaltam meg, aktuális mondanivalót is fel lehet számukra kínálni, nem csak olyasmikről lehet nekik beszélni, milyen fontos a szeretet és hogy jótett helyébe jót várj. A Veres András rendezte Hoppláda szerintem tudott arról szólni, hogy nem feltétlenül jó menetelni egy olyan irányba, amit nem ismersz, csak azért, mert a tömeg arra indul. Egyáltalán: nem feltétlenül jó menetelni. Ez érvényes üzenet egy olyan országban, ahol mindenféle magánhadsereg alakul.

A te életedben mikor merült fel kérdésként, hogy menetelj-e?

Tengely Gábor: Szerintem, ez a kérdés az emberben nap mint nap felmerül. Már kiskoromban is foglalkoztatott. Változó korba születtem bele. Láttam sokakat, akik szó szerint meneteltek. Én már nem lehettem úttörő. Ki kellett dobni a történelemkönyveket, létrejöttek pártok, politizáltunk az általános iskolában. Nem tudtuk igazán, min vitatkozunk, de menőnek, érettnek éreztük magunkat ettől. Az akkori káoszt a fejünkben és a ránk szakadt szabadságot fel kellett dolgozni. Persze erről a mai huszonéveseknek is határozniuk kell, de nekik, a demokrácia gyerekeinek talán könnyebb azt választani, hogy nem menetelnek.

A bábszakmában mit jelent a „menetelés”?

Tengely Gábor: Nálunk nincs kétféle színházi társaság, de lehet ideológiákhoz csatlakozni. Mindig igyekszünk cáfolni, hogy a bábszakma csak a gyerekeket képes megszólítani. Ez nehéz, hiszen zömmel apróknak játszunk. Sok a vita arról, ezt hogyan kell tenni. Én például nem szeretem, ha egy előadás állást foglal vagy befolyásolni akar. Nem gondolom, hogy kizárólag angolszász meséket vagy csak magyar népmeséket kell bemutatni. Szerintem a fiataloknak arra van szükségük, hogy kérdéseket kapjanak az életükkel kapcsolatban. Nem szeretem, ha olyanok szabják meg a műsorpolitikát, akik nagyon keveset értenek a bábszínházhoz.

Győrben beleszólnak a munkátokba?

Tengely Gábor: Fura a helyzet Győrben, ugyanis nagyon szeret minket az önkormányzat és nem kényszerít arra, hogy akár így, akár úgy a kedvükre tegyünk. A Vaskakas dinamikusan fejlődő műhely, úgy érzem, nem egy, inkább négy lépésenként haladunk előre. Azzal, hogy rengeteg fesztiválra járunk, hogy díjakat hozunk el, hogy megnyerünk a bábszínháznak emberszínházi alkotókat, a város presztízsét is növeljük. Eközben szem előtt tartjuk a klasszikus értékeket is, például jövőre csinálunk paravános előadást, amely műfaj meglepő módon kiveszőben van.

Kádár Kata Revü

Határozottan kijelented: jó, amit csinálunk. Mióta tudsz magabiztos lenni? Mennyiben töltött el kétségekkel az egyetem?

Tengely Gábor: Az egyetemen eltöltött négy évet folyamatos feszültségben éltem, megfelelési kényszert éreztem, de ezzel nem álltam egyedül. A nehezebb élmények ellenére azt gondolom, fontos emberekkel találkoztam, az iskolai tapasztalatok nélkül mást gondolnék, mást csinálnék. Szoktam mondani a fiatalabbaknak, hogy bármilyen borús is a helyzet, ha az ember dolgozik, az mindig meghozza a gyümölcsét, rátalál valamire, ami az övé. Bár nagyon boldog vagyok a szakmámban, sok kétséggel küzdök – főleg színészként. Borzasztóan viselkedem a próbán, pont azért, mert rendezni is szoktam, mindig látni vélem a megoldást. Ez ambivalens dolog. Magabiztosságot az ad, hogy nagyon hiszek abban, amit gondolok a bábszínházról. Ugyanakkor néha szorongok. Nemrég beszélgettem egy kollégámmal, kérdeztem tőle, hogy viseled, hogy te egy brand vagy? Azt felelte, ő nem egy brand. Pedig brand. Rájöttem, bizonyos értelemben én is annak számítok. A brand kifejezés nem egy nívót jelez, hanem azt, hogy rendezőként elvárásokkal szembesülök. Ezt időnként nehezen viselem.

Mit várnak tőled?

Tengely Gábor: Nem tudom pontosan, talán valami szélsőséget. Langyos vizet eddig nem csináltam, de nagy sikerekben és nagy buktákban már részesültem. Tegnap megnéztem egy videót a youtube-on, amiben az Eat, pray, love írónője beszél a tehetségről. Elmeséli, hogy az ókori görögök úgy hitték, a tehetség az istenektől való, néha az emberrel jár, néha elhagyja. Tehát az alkotó embernek egy démon segít, akinek egyformán része van a sikerben és a kudarcban.

Hiszel ebben?

Tengely Gábor: Egy pici felelősséget levesz az ember válláról ez a tudat; segít abban, hogy ne őrüljek bele a visszatérő gondolatba, hogy kötelezően jót kell csinálnom. Persze ez a cél, de a kis démonomon is múlik... :) Szeretném megőrizni a merészségemet – ebben a saját közegem és a kísérletezés segít. Tavaly egy mozgásszínházi előadást hoztunk létre Bernarda Alba címmel a Vaskakasban, pedig a csapatból senki sem táncos, és én sem csináltam még soha ilyesmit. Látom, hol csúsztunk el a produkcióval, tudom, hogy a képeket, amik a fejemben éltek nem tudtam megfelelően átadni. Nehéz volt jól segíteni a színészek munkáját, de a következő évadban felújítjuk és igyekszem korrigálni a hibáimat. Hogy ilyet lehet, az baromi jó dolog. Akárcsak az, hogy eljött hozzánk rendezni Pelsőczy Réka A pecsenyehattyú és más meséket. Nem váltottuk meg a világot, de újat, korszerűt, érdekeset csináltunk. Réka rávett minket, hogy romboljuk le a tudásunkat és építkezzünk a nulláról, új színeket hozott ki belőlünk.

A pecsenyehattyú és más mesék szereplői

Ezért ragadtál Győrben…

Tengely Gábor: Igen. Azért, mert olyan emberek dolgoznak ott, akiknek fontos a kreatív közös munka és nem azért járnak be, hogy „fölvegyék a fizetésüket”. Mindig lehet dolgozni és nincsenek falak, vagy ha vannak, akkor le lehet őket bontani, még a feszültségekből is építkezni lehet. Olyan csodálatos a műszak, hogy nem értem, hogy tudtuk őket beszerezni. Éjszakáig tökölnek azon, miként lehet elérni, hogy a neon villogjon, mintha rossz lenne, és hogyan lehet erre programot írni, de hasonló történeteket tudnék mesélni a szervezéstől elkezdve a művészeti vezetésen át a takarítókig. Az összefogás miatt tud megszületni a Győrkőcfesztivál is.

Gondolom, sokat számít, hogy a város partner a fesztivál szervezésében, és ad pénzt is.

Tengely Gábor: Az önkormányzat hozzáállását jól mutatja, hogy igent mondtak arra, hogy a megyeháza ablakaiban animációt vetítsünk, hogy befessük fénnyel a városházát mesekastéllyá, ahonnan kiözönlenek a mesehősök a megnyitón. Lesz szappanbuborék-fújó Guinness-rekord kísérlet, drótkötélpálya a Rába fölött, Tudorpart fizikusokkal, Győrkőcfalu a szentendrei skanzen közreműködésével, táncház, Pöttömváros, rengeteg előadás, minicirkusz, kalandpark és még ezer program.

És ha jól tudom, bejelentkezett a rendőrség…

Tengely Gábor: Eleinte megijedtünk, mert nem tudtuk, miért és milyen formában szeretnének részt venni a fesztiválon. Kiderült, hogy interaktív maci-nyomozást találtak ki a gyerekeknek.

Hogy bírjátok a sok programot menedzselni?

Tengely Gábor: Nehezen, mert nagyon kevesen vagyunk, de egész évben dolgozunk a programon és önkéntesek is segítenek. Amikor beindul a finis, ha úgy adódik, a színészektől kezdve a takarítókon át az igazgatónőig mindenki hintaszékeket szerel. A fesztivál ideje alatt reggel hatkor kelünk, éjfélig dolgozunk, utána stábértekezlet. Ott ülünk a Rába-parton, csípnek a szúnyogok – és hullafáradtan, koszosan mosolygunk, annyira feltölt minket, hogy örülnek a szülők és a gyerkőcök is.

Minden szép…

Tengely Gábor: Sírjak is kicsit? Elmondjam, mennyire kevés pénz jut a bábszínházaknak, hogy egy átlagos magyar bábszínház egész évi költségvetése annyi, mint amibe egy előadás kiállítása kerül egy kőszínházban? Pedig nincs kevesebb nézőnk, csak a Vaskakashoz 4000 bérletes tartozik, rajtuk kívül jönnek még családok, csoportok, többek között hétvégenként, amikor három előadást játszunk: minden szombaton 11-kor Aprók Színháza, délután 5-kor Esti Mese, minden vasárnap 11-kor Matiné, játszóházzal, és 300 fölötti előadásszámot produkálunk évente és a következő évadban 10 új bemutatót tervezünk. Kell ennél több?

Tóth Berta/ színház.hu