Mielõtt a címet leírtam - mert kietlennek és sivárnak találtam a puszta tulajdon nevet - jelzõ után kutattam magamban s csodálkozva eszméltem rá, hogy nincsen. Goethét isteninek nevezték - Petõfi nevéhez a "lángelme" fûzõdik, Kantról tudom, hogy mély volt - Shakespeare a "legnagyobb" - bölcs volt Tolsztoj és Heine szellemes volt. Madáchot legutóbb, valamelyik kurzuslap mint "a nagy magyar filozófust" emlegette. Ugyanilyen alapon kiváló közgazdásznak is nevezhette volna. Nem, Madáchnak nincs jelzõje, egyedül hangzik el bennünk e két szótag jambikus lendülete - egyedül, s talán még csak egy van kívüle, mely így jelzõ nélkül úszik a társuló képzetek tengerében, önmagát idézve csak, összehasonlító értékmérõ nélkül, jelzõ és fõnév egyben - ez a szó: Dante. Ezekkel az elismerő szavakkal szól Karinthy Frigyes Madáchról. A Nyugat hasábjain megjelent cikkeiből válogattunk.
Karinthy Frigyes: Madách
I. rész
Ez ötletszerű akkord után, melynek semmi vonatkozása a következőkhöz, szeretném "az értelem mérónját" lebocsátani "vizének mélységeibe" - előre sejtve, hogy a mérón "félrebillen" s nem marad más, mint dadogó kiáltások, vagy néhány hasonlat. Próbáljuk meg mégis.
Húszéves koromban azt írtam fel jegyzőkönyvembe: "Ha az Ember Tragédiájából nem maradt volna fent más, mint az a papírlap, amire Madách feljegyezte a dráma ötleteit - ha soha meg nem írja, csak a tervet a dráma meséjét, röviden, néhány szóban - ez a terv, ez a vázlat elég lett volna hozzá, hogy nevét fenntartsa s úgy emlegessék őt, mint a legnagyobb költők egyikét."
Karinthy Frigyes és a Nyugat
Ezt groteszken túlzottnak látszó meghatározását Madách jelentőségének ma is vallom. Vallom, hogy az Ember Tragédiája feldönti a művészi alkotás legnépszerűbb , a legnagyobb tekintélyektől támogatott alaptörvényét, mely szerint a műalkotás értékének kérdése csak a "miként"-en és nem a "min" múlik - hogy az alkotás tárgya, annak első látomása a költő lelkében egészen közömbös valami az összehasonlításban, hogy a költőt csak a kifejezés ereje teszi, függetlenül attól, amit kifejez - röviden, hogy a költői alkotás művészete ugyanolyan vonatkozásban áll a természettel és emberrel, mint akár a zene, akár a képzőművészetek.
Madách Imre kézirata: Az ember tragédiája; a színek és a szereplõk jegyzéke
Európa Könyvkiadó, Budapest, 1983, melléklet.
Nem akarok az alapfogalmak tisztázásába belebonyolódni. Ez a tisztázási folyamat régen megtörtént bennem és eredményeit mindenben igazolta számomra a tapasztalás. Csak egy feltűnő jelenségre szeretnék rámutatni. Azok a kiváló esztétikusok és kritikusok, akik a fent vázolt művészet-szemléletet alkották és vallották, alkotják és vallják, amikor valamely adott költői művet vagy költőt méltányolna, hasonlataikat, képeiket szívesen veszik a képzőművészetek és a zeneművészet szótárából - sőt e nélkül nem is tudnak hozzáférni a műhöz. Csak úgy hemzseg stílusuk ilyen szavaktól, mint "festői", "monumentális", "plasztikus", "színes, színtelen, orkesztrális" és a többi. A végén már el is felejtik e fogalmak származását és közvetlenül alkalmazzák a költészetre. Ez nagyon természetes. Aki a kötészetben csak az érzéket keresi, nagyon könnyen esik abba az érzéki csalódásba, hogy szavakkal kifejezett "ábrát" lát maga előtt "ábrázolás!" leírt képet, vagy szobrot, szavak anyagából összeállított képét a természetnek. Nem veszik észre, hogy ez a jellemzési mód milyen egyoldalú: hogy milyen könnyű "megfesteni" a költőt - de milyen nehéz, sőt csaknem lehetetlen "leírni" a festőt. A "mű" és "művészet" szó eredetien érzéki alkotásokra, zenére és képzőművészetre vonatkozott - a költészetre csak alkalmazták, később a kifejezés tökéletességének jellemzésére per analógiám.
De a kötészetnek a "művészet" csak eszköze és jelképe, sohasem lényege és célja - magában foglalhat minden művészetet, lehet "festői, zenei" - de soha nem lehet "egyik válfaja" a művészetnek, mint zene és festészet: innen van, hogy a költői alkotás lehet "művészi", de a művészi alkotás nem lehet "költői." Mert a költészet lényege az érzék fölötti, vagy mondjuk minden érzék összhangzásából eredő elgondolás - lényege mindent együttvéve, aminek testet ad forma és művészet - mert a költő maga az ember és nem annak valamilyen megnyilatkozása, mint festő és muzsikus. A költő maga a Gondolat és kompozíció - ama Gondolat, amint kép és zene csak illusztrál. Amaz ismeretlennek, akihez minden gondolatunk száll, mikor magunkról beszélünk az Emberről a költő ad hírt - festő és muzsikus csak az ő kísértetében jelenik meg, tolmács gyanánt, hogy szavait magyarázza.
Ennyit a költészetről általában s ennyit is csak azért, mert Madáchról van szó. Annak ugyanis, aki a Madách problémával foglalkozik, számolnia kell valamivel, egy bizonyos lappangó kritikai felfogással, ami más költőnél mellék kérdés maradt volna, Madách értékelésében azonban csaknem végzetessé vált. Ez a kényes kérdés Madách művének Goethe Faustjával való rokonsága, vagy durvábban az a feltevés, hogy Goethe műve Faust-Nachdichtungnak tekinthető. Ez a felfogás nem magyar eredetű: a "Tragödie des Menschen" szédítő arányain meghökkent s zavarát esztétikai dialektikával leplező német kultúrgőg eszelte ki - a magyar kritikának annyi bűne van csak benne, hogy nem tiltakozott ellene, nem állt ki méltó fegyverzettel Madáchért (összesen két számba vehető Madách tanulmányunk van s így az, aki, mint jómagam, nemcsak hogy Goethe epigonnak nem tartja Madáchot, de a Tragédiát, ha százszor hatott is alkotójára a Faust, a Faustnál tökéletesebb remeknek vallja - tekintélyekre nem lévén módja hivatkozni, kénytelen maga keresni meg a törvényeket, amikből mértékét veszi.)
Nem érzem magam elfogultnak. Ha a Toldi trilógiáról volna szó, vagy Petőfi műveiről, tekintetbe venném s leszámítanám azt a rokonságnál is mélyebb rokonszenvet, ami hál istenek, megzavarja a hűvös tárgyilagosság tekintetét - s amit annak köszönhetek, hogy magyarnak születtem. De az Ember Tragédiája csak költője személyénél fogva nemzeti kincs - maga a mű a Világirodalomé s a mellette vagy ellene való harc világirodalmi jelentőségű.
S ha már e harc fennáll: lássuk, világirodalmi szempontból, a legfontosabb ütközőpontot, az eredetiség kérdését.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.