Sose felejtsétek el ezt a Világot! - Szabados Györgyre emlékezünk

Sose felejtsétek el ezt a kultúrát, sose felejtsétek el ezt a Világot, ezt őrizzétek, ezzel foglalkozzatok, ezt éltessétek, és engem felejtsetek el!” - idézte Lükő Gábor néprajzkutató, szociálpszicjológust szavait Szabados György 2009-ben, a 70. születésnapját köszöntő zenésztársai és tanítványai előtt. A Kossuth-díjas zongoraművész, zeneszerző, a magyar jazz egyik legnagyobb hatású alakja június 10-én, egy évvel később, hosszan tartó, súlyos betegség után elhunyt. Szabados György temetésére a  Farkasréti temetőben kerül sor, június 30.-án 14.15 órakor  a  25-ös  Művész  parcellában. Este 20 órától pedig Fülöp Péter és a GyőrFree Egyesület, valamint a Kanizsai Kör szervezésében összetartás, megemlékezések, koncertek és virrasztás lesz emlékére a Budai Fonóban.

A műsor keretében bevezetőt mond Elekes Botond és az esten fellép Berecz András, Kobzos Kiss Tamás, MAKUZ +Borbély, Binder, Szelevényi, Babits, Hock, Jávorka, Ittzés, Dresch Quartett, Szőke Szabolcs Duó, Grencsó Együttes, Mezei Együttes, Juhász Zoltán Együttese, és a Délalföldi Szaxofonzenekar.

szabados

A művész előtt a netszinpad.com is tiszteleg, portálon 2011. július 2-ától szabadon megtekinthető a SZABADOS 70 című 2 órás koncertfilm, melyet 2009. július 11-én, a Nyírbátori Szárnyas Sárkány Fesztiválon rögzített a Szinhaz.tv. Ebben tanítványai és kollégái -énekmondók, jazz- és népzenészek- zenével köszöntik körükben a 70 éves Szabados Györgyöt! (Közreműködnek: Kobzos Kiss Tamás, Kátai Zoltán, Ágoston Béla, Szőke Szabolcs, Tóth Evelin, Hatvani Zsolt, Mezei Szilárd…) A Színház.tv Szabadossal több ízben találkozott, 2006-ban beszélt a művészi hitvallásról, és zenélt is a Debreceni JEL Fesztivál vendégeként. A fesztiválról készült filmet –melyben részletek hangzanak el a Kormányzó halála című műből-itt nézhetik meg .

 

Még külföldön is megemlékeznek Szabados Györgyről: az osztrák közszolgálati rádió egyes adóján, június 30-án, 17.30-kor a Spielräume című műsorban hallgathatnak róla összeállítást, ami online is elérhető .

 

Nyugodjék békében és Isten áldja emlékét!

 

SZABADOS GYÖRGYRŐL

Szabados György halálhírét, amely szinte azonnal elterjedt az internetes és közösségi oldalakon, Fülöp Péter, a GyőrFree egyesület elnöke erősítette meg. Június 10-én este hívta fel Fülöpöt Szabados György felesége a gyászhírrel, hiszen a GyőrFree Egyesület nem az egyetlen, de az egyik legfontosabb olyan kör, amelynek szellemi útmutatója, alapítója, vezetője Szabados György volt. Hosszan lehetne sorolni azokat a művészi kezdeményezéseket, helyeket, amelyeknek legalább részben meghatározó alakja Szabados, a Kassák Klubtól a Fonó Budai Zeneházig, de igazi jelentősége abban a fordulatban rejlik, amellyel a magyar jazzben, már a hatvanas évek első felében szinte egyedülálló, és mindenképpen egyéni módon egyszerre nyitott a szabad zene, az Észak-amerikai free és avantgárd törekvések valamint a magyar népzenei gyökerek irányába.

 

Már gyermekkorában improvizált

 

Szabados György 1939. július 13-án született Budapesten. Rendkívüli zenei adottságai korán megmutatkoztak, már gyermekkorában improvizált zongorán - írja róla  Britannica Hungaricának a BMC által készített szócikke. Zenei tanulmányait magánúton végezte. Elvégezte az orvosi egyetemet, diplomáját 1963-ban szerezte meg. Bár ezt ilyen élesen talán sohasem mondta ki, de a „civil" pálya háttere nélkül lehet, hogy nem tudott volna azon a kompromisszumokat mindig elkerülő pályán végigmenni, amelynek következetessége mindenkit, a zenéjét nehezebben értőket is csodálattal tölti el. 1955-től kezdve lépett fel rendszeresen, 1963-ban adott először teljesen szabad improvizatív koncertet a Dália Jazz Klubban. Első, a Magyar Rádió által sokáig őrzött felvételei ebből az időből mainstream stílussúak, egyéni hangsúlyokkal.

 

szabados_dzsessznapok

 

A botrányba fulladt koncert


Pályájának döntő fordulata lehetett volna, hogy 1972-ben együttesével megnyerte a San Sebastian-i Nemzetközi Jazzverseny free kategóriájának nagydíját, de a fesztivál után a versenyprogram előadása a budapesti Erkel Színházban botrányba fulladt. Azért ezután így is több hangversenyt adhatott, elsősorban egyetemeken lépett fel. 1974-ben jelent meg első önálló lemeze, a magyar jazz egyik igazi mérföldköve, Az Esküvő címmel. 1975-ben kortárs zenei műhelyt alapított a Kassák Klubban, ahol éveken át fiatal tanítványokat vezetett be az improvizatív kortárs zene világába.

 

A Szabad Zene Nyilvánosságáról

 

Csupán az 1980-as évektől nyílt lehetősége a rendszeres külföldi hangversenyezésre, lemezfelvételek készítésére, valamint folyamatos alkotói munkára. 1983-ban létrehozta a MAKUZ-t, azaz a Magyar Királyi Udvari Zenekart, amely ensemble jellegű kompozícióinak tolmácsolója. Magyarországi koncertjei közül különösen emlékezetesek az ISCM budapesti kongresszusán 1983-ban és a Korunk Zenéje Fesztiválon elhangzott hangversenyei.


1988-ban megalapította a Szabad Zene Nyilvánossága (SZAZEN) klubot. 2000-ben a MAKUZ-zal és Roscoe Mitchell közreműködésével mutatta be Jelenés című művét, melyet a honfoglalás millecentenáriumának alkalmából komponált. Pályája során leginkább saját együtteseivel vagy szólóban koncertezett, de fellépett olyan hírességekkel is, mint Anthony Braxton, Roscoe Mitchell, Peter Kowald, Johannes és Connie Bauer, Fred van Hove, Evan Parker, Jiří Stivín, Ernst-Ludwig Petrovsky, Klenyán Csaba és Vlagyimir Taraszov. Írt balettet, táncoperát, vokális műveket, históriás éneket 1956 emlékére, szólózongora- és kamaradarabokat. Rendszeresen publikál zenei írásokat.


Munkássága elismeréséül 1983-ban Liszt-díjat, 1995-ben Neufeld Anna-emlékdíjat, 2000-ben Magyar Művészetért díjat, ugyancsak 2000-ben Szabó Gábor életműdíjat, 2004-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést, 2006-ban Aracs Főnix-díjat, 2011-ben Kossuth-díjat kapott.

 

szabadoshobo2011. március 14., Szabados Görgy és Földes László „Hobo” előadóművész a Kossuth- és Széchenyi-díjak átadása után a Parlament kupolacsarnokában


A magyar zene meghatározó személyéiségét vesztette el


Ugyancsak a GyőrFree egyesület tagja Szőke Szabolcs zeneszerző, több magyar etno-zenei produkció létrehozója és a Hólyagcirkusz Társulat vezetője, aki a Fideliónak nyilatkozva emlékeztetett rá, hogy ő is játszott néhány éve közös koncerten Szabadossal, bár ő nem volt tagja a Makuznak. Szőke szerint Szabados halálával nagyszerű muzsikust gyászolunk, a magyar zene meghatározó személyéiségét vesztette el, akit a Ligeti-Kurtág sorban kell elhelyezni zenetörténetileg, csak ő nem kompzocícióban gondolkodott, hanem szabad improvizációban.

 

Bízvást nevezhető Szabados-tanítványnak a magyar avantgárd jazz kiemelkedő alakja, a szaxofonos Grencsó István, aki a Fideliónak nyilatkozva ugyancsak a megdöbbenés hangján szólt. A Mediawave-en tartózkodó zenészekkel együtt már tegnap értesültek a hírről, hiszen ez a fesztivál is büszkén vitte tovább Szabados szellemi és művészeti törekvéseit, többször fellépett itt. Grencsó kezdettől fogva tagja volt a MAKUZ-nak, amelynek gyökerei a Szabados szeptettig nyúlnak vissza. Utána kezdett el nagyobb formációban gondolkozni és komponálni. Nagyobb darabokat tűztek műsorra, emlékezett Grencsó, ezáltal a jazztől tovább lépett a kortárs irányba, és még jobban nyitott a magyar zene felé. Az első időben a tagok mind Gyuri bácsi köré csoportosultak, mondta a szaxofonos, az ő zenei útját tartják követendőnek.

 

szabados2

Grencsó aláhúzta, hogy nem csak a jazz műfaj szempontjából kiemelkedő jelentőségű Szabados munkássága hanem az egész magyar zene történetében. De emlékeztetett arra is, hogy többet és nagyobb figyelmet érdemelt volna. Ez magyar sors, úgy látszik, vélte Grencsó, mert ugyan megkapta nemrég a Kossuth-díjat, de nagyon sokat kellett széllel szemben dolgoznia, küzdenie, és kitartania amellett, amit hitt és vallott - értékelt Grencsó.

 

Szabados György

Önálló lemezei:

Esküvő – kvartett, /Pepita Records/ 1974.

Adyton – szextett/trió, /Krém/ 1983.

Szabraxtondos – duó Anthony Braxtonnal, /Krém/ 1985.

A szarvassá vált fiak, MAKUZ, /Hungaroton/ 1989

A Szent Főnixmadár dürrögései – szóló, /Adyton Records/, 1991/

Homoki zene, MAKUZ, /Fonó Records 1991/

Elfelejtett énekek – trió, /Fonó Records/ 1992.

Jelenés – MAKUZ & Roscoe Mitchell, /Fonó Records/ 1996.

A szarvassá vált fiak / Az események titkos története - MAKUZ, /2CD, Fonó Records/ 1996.

Időzene – Akadémiai Szólisták Kamarazenekara, /Fonó Records/ 1997.

Time flies/Időfonál - szóló, /London/ 2000.

A szépség szíve - Szabados György-Mákó Miklós duó, /Fonó Records/ 2004.

Triotones - Anthony Braxton-Szabados György-Vladimir Tarasov trió, Leo Records, 2004.

Baltás zsoltár - szeptett, archív, Győrfree, 2007.

Készülődés a csatára - MAKUZ, archív, Győrfree, 2007.

Boldogasszony földje - szóló, BMC 2009.

Szabados György – Joelle Leandre duó /koncertfelvétel/ BMC 2011.

 

Könyvei:

A zene kettős természetű fénye /Váczi Tamással közösen/, Magvető kiadó, JAK sorozat, 1990.

Írások – tanulmányok, esszék, B.K.L.kiadó, Szombathely, 2008.

 

Előkészületben:

Versek, B.K.L. kiadó, Szombathely, 2011.

Beszélgetések, B.K.L. kiadó, Szombathely, 2012.

 

Filmzenék:

Örökmozi /rövidfilm/, rendező: Tóth János 1982

Nagyapáti Kukac Péter mennybemenetele /játékfilm/, rendező: Bicskei Zoltán 2000.

Az ember aki nappal aludt /játékfilm/ közreműködő/, rendező: Szabó László, 2003.

...

 

Filmek az alkotóról:

...hanem ez a hatalmas égbolt... /1994/, filmesszé 60 perc.

rendezte: Szabados György and Bicskei Zoltán

Az események titkos története 40 perc, 2006

rendező: Medgyesi Gabriella

résztvevők:

Grencsó István

Szabados György

Kobzos Kiss Tamás

Vaskó Zsolt

 

Fesztiváli archívumok

Mediawave Fesztivál /Győr/, Fonó, /Budapest/, Jazz, improvizatív zene... /Magyarkanizsa/, valamint más fesztiválok, klubok.

süti beállítások módosítása