Musical, vígjátékok és Für Anikó a Kvártélyházban

Musical, zenés és prózai vígjáték, valamint lemezbemutató koncert is várja a közönséget idén nyáron a zalaegerszegi Kvártélyház Szabadtéri Színházban, ahol összesen 25 előadást tartanak július 7. és augusztus 27. között.

A Kvártélyház Szabadtéri Színház ötödik szezonját beharangozó csütörtöki zalaegerszegi sajtótájékoztatón Gyutai Csaba polgármester felidézte, hogy az elmúlt években telt házzal, nagy sikerrel mentek az előadások. A látogatószám - amely tavaly megközelítette a hatezret -, azt mutatja, hogy a zalaegerszegi és a távolabbi településeken élők is megszerették a kvártélyházi előadásokat.

 


A szabadtéri programsorozatnak ideális helyszínt, hangulatot biztosít a 18-19. században szálláshelyül szolgáló épület udvara. A kvártélyház Zalaegerszeg legrégebbi és leggazdagabb múltú középületének számít, amelynek udvarán impozáns helyszínt alakítottak ki Pelényi Gyula Ybl-díjas építészmérnök tervei alapján - fűzte hozzá Gyutai Csaba.

 

furaniko


Tompa Gábor, a Kvártélyház Szabadtéri Színház Kft. ügyvezetője a programot ismertetve elmondta: az előadássorozat július 7-én A padlás című musicallel indul, majd ezt követően Molnár Ferenc Játék a kastélyban című vígjátékát mutatják be Tompagábor Kornél rendezésében. Augusztusban Brandon Thomas Charley nénje című zenés vígjátékával folytatódnak a kvártélyházi esték, majd Für Anikó Kitalált világ címmel tart lemezbemutató koncertet.


A Hevesi Sándor Színház és a Kvártélyház Szabadtéri Színház koprodukciós előadása lesz Neil Simon A vizsga című vígjátéka, amelyet ugyancsak augusztusban láthat a közönség. A nyári színházi programsorozat augusztus 27-én, Iván Holub Az angyal avagy az igazság című szatirikus játékával zárul.

süti beállítások módosítása