Gyerekszínház nyílt Balatonszárszón

Nyáron a Balaton partján több városban is nyitnak a szabadtéri színházak – Tihanyban, Keszthelyen, Balatonlellén. Balatonszárszón az egykori kertmozi épületét újították fel, s a település legismertebb polgáráról, a meseirodalom kiemelkedő alkotójáról, Csukás Istvánról nevezték el a június végén megnyílt gyermekszínházat.

A helyiek remélik, ezzel a beruházással, ami önkormányzati forrásból és a lakók összefogásával valósult meg, 15 millió forintból, gyermekparadicsommá válik a település, hiszen a déli parton sok kisgyermekes család keresi az igényes kikapcsolódási lehetőséget. "Régi óhajunk, hogy Szárszó balatoni gyermekparadicsom legyen; a strandunkkal együtt ez most, a színházavatóval megvalósulni látszik" – fogalmazott Dorogi Sándor polgármester és hozzátette: ennek a színháznak „lelke lesz”. A  nyár folyamán Csukás István több darabját is láthatják majd a gyerekek, de tartanak kézműves foglalkozásokat is, a felnőtteknek pedig koncerteket szerveznek.

csukas-szinhaz1

Csukás István nemrég volt 75 éves és miközben a televiziók újra és újra levetítik a Süsüt, Mirr Murrt, Pom Pom-ot és a többi immár klasszikussá vált meséjét, a mestert is gyakran díjazzák. Immár Budapest díszpolgára, jelölték a Prima Primissima díjra. Azt mondja, ilyenkor nemcsak rá gondolnak, hanem a gyerekekre is.

Az író a színházavatás kapcsán elmondta, természetesen megjelent az eseményen, és elárulta, hogy elsőre, leghíresebb művét, a Süsü, a sárkányt játszották. Nagy bánata, hogy az m2 nem lett gyerekcsatorna, de azt mondja, az utóbbi években már hozzászokott, hogy a gyerekeknek semmi sem jut. Lobbizottt ő már hajdan gyerekújságért is, de csak ígérgették a támogatást az illetékes miniszterek. Meg is mondta az egyiknek, hogy nyugodtan levehetik a "Gy" betűt a minisztérium nevéből, mert azoknak úgyse jut semmi. Ez nem is változott, a gyerekcsatorna is csak két hetet élt meg. Gyerekfilm pedig már tíz éve nem készült, pedig hajdan volt, hogy egy év alatt forgattak tízet. A kitüntetéseknek is akkor tudna igazán örülni, ha a gyerekek is kapnának belőle. "Nincs is annál szomorúbb, mint amikor egy gyerek ül a gép előtt és játszik. Játszani csak ketten lehet..." – nyilatkozta Csukás István.

süti beállítások módosítása