Kihirdették a kisebbségi együttéléssel foglalkozó drámapályázat győzteseit

Balog István Lakodáré című színműve nyerte el a Füredi Játékszín Közhasznú Alapítvány kisebbségi együttélés témájában kiírt drámaírói és adaptációs pályázatát - közölte az alapítvány kuratóriumának elnöke.

Az Európai Uniós projekt alapján kiírt pályázatra olyan eredeti drámákat vártak, illetve olyan lírai és epikus művek adaptációit kérték, amelyek korunk égető problémáját, a kisebbségi létet mai élethelyzeteken, a mindennapok konfliktusain keresztül világítják meg - fogalmazott közleményében Benke Györgyné kuratóriumi elnök.


A több országból beérkező pályamunkákat nemzetközi zsűri bírálta el. Az első díjat elnyerő pécsi Balog István korábban Móricz Zsigmond- és Örkény István-ösztöndíjas volt. A második díjat a százhalombattai Fazekas István Váci Mihály-díjas költő Elvira című tragikomédiája kapta, míg a harmadik díjjal a marosvásárhelyi Madaras Orsolya író Borbála című munkáját jutalmazták.  


A drámák zöme a kisebbségben élő magyarság problémáival, a kitelepítésekkel és a cigánykérdéssel foglalkozott - idézte a közlemény a zsűriben helyet foglaló Szabó Csillát,  az ÉS Színház rendezőjét.


A pénzjutalommal járó díjakat pénteken nyújtották át Balatonfüreden, az Amatőr Színházak Nemzetközi Találkozóján.

süti beállítások módosítása