Várszínházi esték Kisvárdán

Vígjáték, bohózat és rockopera szerepel a pénteken kezdődő kisvárdai Várszínházi Esték nyári évadának repertoárján.

A július 8-tól augusztus 27-ig tartó színházi programsorozaton négy előadás várja az érdeklődőket a Várszínpadon és a Művészetek Házában - közölte Nyakó Béla, a felső-szabolcsi kisváros művelődési központjának igazgatója. Elsőként pénteken este fél kilenctől az Én és a kisöcsém című vígjátékot állítja színpadra a Körúti Színház társulata, a főbb szerepekben Koltai Róbertet és Placskó Emesét láthatja a közönség.

enesakisocsem

A kisvárdai színházi fieszta következő, július 23-i előadásán Francis Weber Balfácánt vacsorára című komédiáját mutatja be a Turay Ida Színház. A darabban Pierre Brochant milliomos könyvkiadót és barátait többek között Mikó István, Benkő Péter és Nagy Gábor személyesíti meg. Augusztus 5-én is a humor marad főszereplő Kisvárdán: ekkor Michael Parker bohózatát mutatja be a Budapesti Bulvárszínház társulata, A szerelmes nagykövet címszerepeiben Gregor Bernadett, Straub Dezső, Nyertes Zsuzsa, Beleznay Endre, Sáfár Anikó és Szabó Erika lesz látható.


A várszínházi esték záró előadását, a Krónikás című rockoperát augusztus 26-án és 27-én tartják a Művészetek Házában. A Stefan Heym Dávid király krónikája nyomán íródott mű története Salamon király idejében játszódik, a produkciót a Kisvárdai Várszínház és Művészetek Háza és a Doktorock Színtársulat közösen állítja színpadra. 


A színházkedvelőket különleges jegyvásárlási akció várja: két befizetett előadás áráért három darabot tekinthetnek meg.

süti beállítások módosítása