Magyarok nyertek a Lévay Énekversenyen

Baranyai Annamária a női, Zádori Szilárd a férfi szóló-, míg, Kerényi Miklós Máté a karakterénekes kategória első díját hozta el a Szabadka melletti Palics Szabadtéri Színpadán megrendezett döntőről. A több hónapos nemzetközi verseny nagyszabású gálával zárult az Operettszínházban.

Nyolc ország kilenc városában rendezték meg az I. Lévay Szilveszter Énekverseny elődöntőit, amelyre több százan jelentkeztek. Közülük közel több mint negyven fiatal énekes jutott tovább Budapestről, Prágából, Érsekújvárról, Londonból, Bukarestből, Marosvásárhelyről, Grazból, Münchenből, Szöulból, valamint a névadó Grammy-díjas zeneszerző, megannyi sláger és sikermusical komponistája szülővárosából, Szabadkáról.

 

Július 29-én és 30-án – koprodukcióban a Népkör Magyar Művelődési Központtal és a Szabadkai Népszínház Magyar Társulatával – itt került sor a középdöntőkre is, ahol már nemzetközi zsűri előtt két dalt szólaltattak meg a versenyzők: egy Lévay-művet, s a világ musicalirodalmából egy szabadon választott számot. Nagyszámú közönség hallgatta őket végig a Szabadkai Népszínházban, s innen figyelte őket a zsűri is: Németországból professzor Wolfgang Jansen, zenés színházi szakember, színháztörténész, Szerbiából Kornelije Kovač zeneszerző, Lőrinczy Györgyproducer-kulturális menedzser, a Pentaton Koncertügynökség ügyvezetője, Janza Kata musicalszínésznő, holland származású kolléganője, Maya Hakvoort, aki több mint ezerszer alakította Lévay Szilveszter Elisabeth című musicaljének címszerepét.
kerenyimiklosmKerényi Miklós Máté
Ők tizenhat fiatal tehetséget juttattak tovább a július 1-jei döntőbe. Az utolsó megmérettetésen igazi musicalshow-nak lehetett tanúja az a több mint 900 néző, aki jegyet váltott: a szólóprodukciók mellett duetteket is hallhatott közönség, mégpedig nemzetközi párosításban.
A karakterénekes kategóriában a Budapesti Operettszínház művésze, Kerényi Miklós Máté bizonyult a legjobbnak, a női szóló kategóriát Baranyai Annamária nyerte meg, a férfi szóló kategóriában Zádori Szilárdot tartották a legjobbnak, mindketten a Pesti Broadway Stúdióban végeztek. A fődíjat egy japán énekesnő,Azusa Hirata kapta. Lévay Szilveszter ötszáz-ötszáz eurós különdíját Milena Moravčević belgrádi színésznő, valamint Ryunosuke Onoda japán versenyző vehette át. A zeneszerző ezereurós különdíjával a román Florin Budnarut jutalmazták, aki nemrégiben Maxim de Winterként mutatkozott be a bukarestiRebeccában.
baranyaiBaranyai Alexandra
Az I. Lévay Szilveszter Nemzetközi Musical Énekversenyt nagyszabású sztárgála zárta július 4-én a Budapesti Operettszínházban. Itt a döntősök és díjazottak mellett felléptek Lévay Szilveszter műveinek magyar sztárjai, Dolhai Attila, Janza Kata, Szabó Dávid, Szabó P. Szilveszter és Vágó Zsuzsi is, akik a versenyzőkkel is énekeltek duetteket. Itt különdíjban részesült a Herendi Porcelánmanufaktúra jóvoltából a verseny során nyújtott kimagasló teljesítményéért a szerb-német származású Milica Jovanovic, Alexandra Craescu, valamint átütő személyiségéért a karakterénekes kategória versenyzője Fejes Szandra. A Budapesti Operettszínház ösztöndíját Sándor Péter vehette át szuggesztív teljesítményéért. A Duna Televízió a legígéretesebb fiatal tehetségnek járó elismerését Ókovács Szilveszter vezérigazgató adta át Kocsis Dénesnek.
Ahogy a gálán Kerényi Miklós Gábor színidirektor bejelentette, jövőre a Budapesti Operettszínház megrendezi a Kálmán Imre Nemzetközi Operett-Musical Karmesterversenyt, Siófok városával közösen, 2013-ban újra Lehár Ferenc Nemzetközi Operett Énekverseny lesz Révkomáromban, a Lévay Szilveszter Nemzetközi Musical Énekversenyre pedig 2014-ben kerül sor legközelebb Szabadkán.

 

süti beállítások módosítása