Válságévadot zártak Sepsiszentgyörgyön

Egyik legnehezebb évadán van túl a Tamási Áron Színház, a válság miatt „a holnap bizonytalanságával” kellett a társulatnak szembenéznie, Bocsárdi László igazgató szerint azonban túl vannak a nehéz perióduson, kezdődhet az „intézményépítés” időszaka.

“Az, hogy a most záruló évadot a válság évadaként kellett meghirdetnünk, számos olyan tényezőnek volt köszönhető, amelyek összefüggésében a társulat további munkája kérdésessé vált. Egy év távlatából visszatekintve az a helyzet, amiben tavaly ilyenkor voltunk, már-már hihetetlennek tűnik. Akkor viszont nem játszhattunk másképp, csak ahogy az intézményt sújtó gondok engedték. Ha azt mondom, tavaly ilyenkor két őszi bemutatót voltunk kénytelenek lemondani, s akár egy csőd szélén táncoló gyár, éppen kényszerszabadságra készültünk küldeni alkalmazottainkat, ma már kissé furcsán hangzik. Az, hogy produkciós keret nélkül kellett gyakorlatilag a semmiből előadást készítenünk, tavaly ősszel megdöbbentő volt” – árulta elBocsárdi László rendező-igazgató.

bocsardi

Közösen meghatározott célok

 

Arról is beszámolt, hogy A velencei kalmár nehéz anyagi körülmények között jött létre, az előadás azonban él, fesztiválokra hívják, Kisvárdán fődíjat kapott, és otthon több mint 25-ször tudták játszani. “Most ez a fontos. Azt hiszem, az, hogy át tudtuk vészelni ezt a nehéz időszakot, csak megerősítette az intézményt; nagyon pozitív fejleménynek tartom, hogy a tavalyi év során adódott visszás helyzetek után a városvezetéssel sikerült újra konstruktív viszonyt kialakítani, közösen meghatározott célok mentén újrakezdeni a munkát. Ilyen közös terv a város, a megyei tanács és a színház közötti hármas partnerség keretében megszervezett Reflex Nemzetközi Színházi Biennále, melynek második kiadását jövő év tavaszára tervezzük, de ide tartoznak azok a beruházások, melyek idén váltak lehetségessé: bővítjük az intézmény járműparkját, színháztechnikai felszereléseit, sikerült megfelelő székeket beszerezni a stúdió-előadásokhoz. Minden jel arra utal, hogy a város művészeti intézményei számára megoldódik a különálló székhely kérdése is, és a tavalyi év nehézségei után lassan elérkezhet az intézményépítés időszaka” – közölte Bocsárdi László.

 

Maradtak a nézők

 

“Bár fennállt a veszély, hogy szűkülő lehetőségeink, kevesebb új előadásunk miatt nézőket veszítünk, az elmúlt évad nem jelentett csökkenést a 2009/2010-eshez képest. Színházunk nézőszáma évek óta állandónak mondható, létezik a városban egy elég széles réteg, amelyik rendszeresen látogatja előadásainkat” – tette hozzá.

 

Három új tag érkezik

 

“Az új évadban hét új előadás készül a színházban. Az évadot szeptember végén nyitjuk, október közepéig három új bemutatót tartunk. Ezek közül az első Katona József Bánk bánja lesz, az én rendezésemben. Ezt követi Zakariás Zalán rendezésében egy magyar nyelven eddig még nem játszott Mrozek-darab, a Szép nyári nap, majd Szophoklész Trakhiszi nők című tragédiája a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem rendező szakos hallgatója, Balogh Attila rendezésében. Októberben Anca Bradu kezd dolgozni a társulattal Csehov Ivanov című darabján, ennek bemutatója 2012 januárjában lesz. 2011 szilveszterén László Miklós Illatszertár című darabját mutatjuk be Béres Attila rendezésében. Az évad utolsó bemutatója Andrzej Saramonowicz kortárs lengyel szerző Tesztoszteron című darabja lesz, ezt Zakariás Zalán rendezi” – összegzett Bocsárdi, aki azt is elmondta, hozzájuk szerződik Benedek Ágnes, Derzsi Dezső, és Kónya Ütő Bence.

süti beállítások módosítása