Túl a rivaldán Veszprémben

Médianapon mutatkozott be a sajtónak a Túl rivaldán című zenés kabaré stábja Veszprémben, a Historia kertben. A Petőfi Színház előadásának a premierje szombaton este kilenc órakor lesz ugyanezen a helyszínen. Szerednyey Béla rendező bevallása szerint azt próbálják megmutatni, milyen is a színház, az öltözők hangulata, azoknak az összes szépségével, intrikájával, férfi-nő kapcsolatával együtt.

tularivaldan1

"A színház világát próbáljuk megmutatni, nem harsányan, nem hivalkodó módon. Ezért is választottunk olyan szerzőket, akik ezt finom humorral tudják felvillantani, miközben mindegyiküknek megvolt a maga története a kulisszák mögötti életről, a színésznőkről. Nem a harsány kabaré, hanem inkább az igényes, szórakoztató irodalom volt a mércénk. Így próbáljuk megmutatni, milyen is a színház, az öltözők hangulata, azoknak az összes szépségével, intrikájával, férfi-nő kapcsolatával együtt" -– többek között erről beszélt Szerednyey Béla rendező az újságíróknak a csütörtöki próbán.

tularivaldan3
A Nemlaha György szerkesztő-dramaturg, Péti Krisztina dramaturg, valamint a rendező, Szerednyey Béla által összeállított produkcióban Molnár Ferenc, Karinthy Frigyes, Darvas Szilárd és Heltai Jenő történetek, versek, jelenetek szerepelnek. Mindemellett több olyan dal is felcsendül, amely a színház világáról, a szerelemről, megcsalásról, a boldogságról szól.

A Túl rivaldán című produkcióban színpadra lép Módri Györgyi, Halas Adelaida, Dominek Anna, Szeles József, Baranyi Péter és Keller János.
tularivaldan2
A színészek a sajtónak elmondták, hogy mindig izgalmas kihívás és jó élmény számukra olyan előadásokban játszani, amelyek az ő világukról, a színházról szólnak, s színészként színészeket, rendezőket alakíthatnak. A stáb reméli, hogy a nézők megszeretik ezt a produkciót és minél többen látogatnak el a premierre, valamint a további előadásokra.

A Túl a rivaldán zenés kabaré díszletét Perlaki Róbert, a jelmezeit Harák Judit tervezte, a korrepetítor Völgyesi Gyöngyi.

Az előadás a nyári premier után ősztől a Latinovits-Bujtor Játékszínben látható

süti beállítások módosítása