Pénteken bemutatják A víg özvegyet a Dóm téren

A jövő nézői és alkotói számára helyezett el „időkapszulát" a Dóm téren a 80 éves Szegedi Szabadtéri Játékok vezetősége. A fesztivál – melynek pénteki bemutatójára, A víg özvegyre gőzerővel haladnak a próbák – idén elnyerte a Superbrands díjat.

„Kívánok ennek a hazának sok olyan gondolatot, ami 80 évig megállja a helyét. Irigylem az utánam következőket." „Jó lenne még nyolcvan év múlva is itt játszani." „Van még charter járat Budapest és New York között?"

Többek közt ilyen üzeneteket hagytak a nyolcvan éves Szegedi Szabadtéri Játékok idei előadásainak, Az ember tragédiájának és A víg özvegynek alkotói és szereplői a következő évtizedek számára. Az üzeneteket egy „időkapszulába", Székó Gábor szobrászművész alkotásába rejtették, majd Bátyai Edina igazgató és Kesselyák Gergely művészeti vezető ünnepélyes keretek között helyezte azt el a fesztivál helyszínén, a Dóm téren, méghozzá kitüntetett helyen: Tari János, egykori szabadtéri igazgató és Hont Ferenc, a fesztivál szellemi atyjának emléktáblája mellett.

 

idokapszula1Szacsvay László, Vida Péter, Kesselyák Gergely, Bátyai Edina és Bajor Imre a sajtótájékoztatón

„Olyan ünnepélyes, szimbolikus tettel is szerettük volna növelni a Játékok nyolcvanadik évadának jelentőségét, mely kiterjed akár további nyolcvan év távlatára is – hangsúlyozta Bátyai Edina.Az itt elhelyezett DVD – amellett, hogy tartalma kikerül a szabadtéri honlapjára – egy évadonként megújítható, kiegészíthető, formálható „időkapszula", mely nyaranta a legfontosabb, legszemélyesebb, legszebb gondolatokat raktározza el, és így válik korszakok lenyomatává."

A Szegedi Szabadtéri Játékok vezetősége az időkapszula avatásán jelentette be a büszkeségre okot adó hírt: a Superbrands szakértői bizottságának döntése alapján idén a fesztivál elnyerte a Superbrands címet. Idén hetedik alkalommal ült össze a 17 tagú, független szakemberekből álló zsűri, mely azon márkák előtt tiszteleg, melyek kiemelkedő sikereket értek el, illetve e kivételes eredmények fenntartásáért dolgoznak.

A díjat odaítélő zsűri az ágazat elismert szakembereiből áll, akik döntésükkel tanúsítják az eddigi sikerességet. A jelölés kizárólag szakmai szempontok alapján történt, hiszen sem pályázni, sem jelentkezni nem lehet az elismerésre.

 

idokapszla2Kesselyák Gergely művészeti vezető és Bátyai Edina igazgató az „időkapszula" előtt

Az időkapszula avatásán részt vettek a készülő, július 15-én, pénteken bemutatandó A víg özvegy operett-produkció művészei is – Bajor Imre, Hernádi Judit, Szacsvay László, Kálmán Péter és Vida Péter.

A víg özvegy sztárjai július 13-án ismét közönségtalálkozóra hívják az érdeklődőket.

 

Forrás: Szegedi Szabadtéri Játékok

süti beállítások módosítása