A Győri Balett őszi premierje: Rózsaszínház

A Rózsaszínház című kétrészes tánckompozíciót, a belga Ben Van Cauwenbergh koreográfiáját mutatja be a Győri Balett az őszi szezonban a korábban műsorra tűzött Zorba helyett.

A produkciót Nyugat-Európa balettszínpadain már láthatta a közönség, Magyarországon viszont először viszik színre október 8-án - mondta Kiss János igazgató.  

A Zorba premierjét a koreográfus, Harangozó Gyula megbetegedése miatt halasztotta egy évvel későbbre a társulat igazgatója. Ezt a döntését az együttes múlt heti évadzáró társulati ülésén jelentette be Kiss János. Egyúttal arról is biztosította a közönséget, hogy lesz ősszel premierje a Győri Balettnek. 
Francia sanzonválogatás kíséri a Rózsaszínház című egész estét betöltő kompozíciót, amelynek próbáit augusztus 15-én kezdik a belga koreográfus részvételével. A produkcióban az egész együttes szerepel majd. 
Ben Van Cauwenbergh korábban már dolgozott együtt a győri táncosokkal. Queen című koreográfiáját az elmúlt évadban nagy sikerrel mutatta be a társulat.

süti beállítások módosítása