Aki mindig szívből csókolózott - 99 éve született Muráti Lili

Muráti Lili születési idejét tudatosan igyekezett homályban tartani. Annyi bizonyos volt, hogy Nagyváradon született, de hogy mikor, az mindig kérdéses. Pályáját 16 évesen Zilahy Lajos Tűzmadárjában kezdte Budapesten. Magyarországi pályafutásának emlékezetes darabjai a Csúnya lány, az Ez történt Budapesten című filmek. A művésznő 1947-ben Spanyolországban telepedett le, ahol saját színtársulatot alapított. A madridi lapok a  halála kapcsán megjegyezték, hogy 92 éves volt, bár magát már évek óta 78 évesnek mondta. Összeállításunkkkal  ünnepeljük születésének 99. évfordulóját.

Muráti Lili

Muráti Lili (Nagyvárad, 1911. július 22. – Madrid, 2003. április 17.)

 

"A nagy színésznők gyakran letagadják a korukat. Ez amolyan kedves koncvenció, játék, amit senki sem vesz zokon, csak a lexikonszerkesztők tépik a hajukat. Muráti Lili is világ életében szépítette a korát. Most már nem, hanem büszkén vállalja. Rokonai kiderítették, hogy 90 éves. Ebből az alkalomból jött Madridból haza a magyar és spanyol film- és színháztörténelem legendás színésznője 2001-ben."

 

    

 

Muráti Lili arcai - Mezei Mária énekel

 

A Magyar Hangosfilm Lexikon szerint, 19 film fõszerepét játszotta el 1935 és 1944 között. Ez nem túl sok, de valamennyi filmje hatalmas siker volt. A Doktor Zsivagó c. filmben is játszott egy kisebb szerepet, Omar Sharif oldalán. Muráti Lili a múlt század 30-as, 40-es éveinek egyik legnagyobb filmcsillaga volt, de ezután évtizedekig nem vetítették a filmjeit, és még a nevét sem lehetett leírni.

 

murati_3

 

Egyes források szerint, a keresztneve sem Lili, hanem Teodóra Aurélia volt. Rákosi Szidi színiiskolájába járt, amikor 1932-ben felfedezte Bárdos Artúr, a Belvárosi Színház igazgatója. A kor egyik legszebb, legizgalmasabb és legmodernebb színésznőjének tartották, egyénisége eltért a szokványos szende szépségektől. Jó jellemábrázoló képességgel öntudatos, a férfiakkal egyenrangú, makrancos, okos, ugyanakkor erotikát sugárzó nőket játszott. Szinte még el sem indult színpadi karrierje, máris berobbant a film világába, ünnepelt sztárrá 1935-ben vált, amikor eljátszotta a Csúnya lány címszerepét.

murati_9

A leghíresebb férfiszínészek oldalán szerepelt, mind közül talán Jávor Pált szerette a legjobban, akivel saját bevallása szerint, a szerelmi jelenetekben mindig szívből csókolózott. Évente több filmet is forgatott, amelyeket telt házzal vetítettek, emlékezetes sikere volt a Fizessen, nagysád!, az Igen vagy nem?, az Elnökasszony, az Egy nap a világ, Az éjszaka lánya, a Kölcsönadott élet és az Ez történt Budapesten.

murati_

Öltözködésével divatot teremtett, sok nő számára az áhított ideált testesítette meg. Sztárságát maga is táplálta, igyekezett a figyelem középpontjában maradni, ha kellett frivol, de szellemes nyilatkozataival, a személyét körülvevő legendákat maga is táplálta. Férje az ünnepelt író, színházigazgató, forgatókönyvíró és filmrendező Vaszary János volt, aki ontotta a feleségének szánt temperamentumos, életerőtől duzzadó női szerepeket.

 

murati_7

A jobboldali beállítottságát soha nem titkoló színésznőt és férjét 1944-ben azzal vádolták meg, hogy nyilasok - ő erre azt mondta, hogy nem alacsonyodott le hozzájuk. A szovjetek többször le is letartóztatták őket, mígnem 1945-ben sikerült férjével elmenekülniük, és végül Spanyolországban telepedtek le. Itthon minden vele kapcsolatos hírt betiltottak, neve sehol nem szerepelhetett, Turay Idát azért vonták felelősségre, mert a barátnője volt.

murati_6Páger Antallal

Madridban az ottani magyar rádió bemondója volt, és néhány év alatt tökéletesen megtanult spanyolul. Olyannyira, hogy folytathatta színészi karrierjét, és idegenben, idegen nyelven is sztár lett, férje által írott darabokban ünnepelték, nagysikerű spanyol filmekben szerepelt. A hetvenes években jöhetett először haza, a rendszerváltás után színpadra is állhatott, de nem költözött vissza, jól érezte magát Spanyolországban.

Madridban halt meg 2003. április 18-án. Molnár Gál Péter színikritikus ezt írta róla: "Élete merő bújócska. Sosem mondott igazat. De mindig őszintén és mély hittel tódított. Igazat magáról és a világról csakis szerepeiben mondott. Színpadon és fölvevőgép előtt."

murati_4

Nagy színésznõ, igaz sztár

"Muráti Lili, címlapkép a Film-Színház-Irodalom c. nagyon népszerű hetilap elsõ oldalán. Bár ma is volna ilyen lapunk! Sok jó riport, színi- és filmkritika, hírek a hazai kulturális életbõl, novellák, versek a legjobb íróktól. (A Film-Szinház-Muzsika ezt a koncepciót "koppintotta".) A lapot a rettegett és vitriolos tollú Egyed Zoltán szerkesztette. Neki Muráti Lili volt az egyik kedvenc színésznõje, ilyeneket írt róla, hogy "konyak-illatú a lelke". (A fiatalabbak kedvéért: Egyed Zoltán a magyar színházi újságírás koronázatlan királya volt, a népszerű Film-Szinház-Irodalom c. hetilap fõszerkesztõje. Nem tévesztendõ össze a Film-Szinház-Muzsikával, ez utóbbi 1956-1990 között volt sokunknak kedves olvasmánya, és mind tartalmában, mind formájában a nagy elõdöt, a Film-Szinház-Irodalmat utánozta.) Megtudható volt Egyed Zoltán riportjaiból az, hogyan mossa a haját Muráti Lili, hogy gyengébb tenisz-játékos, mint a férje, Vaszary János, de az is publikussá vált, hogy Muráti és Vaszary külön-külön lakásban laknak, szerintük a jó házasság titka az, hogy csak addig tartozkodjanak egy fedél alatt, amíg jól érzik magukat egymás társaságában" - írta róla a Színház.hu Mennyei fórumának olvasója.

murati_5Sztárfotó

"Muráti, a legendás nagy kalapjában. Azt mondják, hogy szívesen ment fogadásokra nagy kalapban és mindenhonnan elkésett néhány percet. Igy azonnal magára irányította a figyelmet. A hatáskeltéshez nagyon értett. Ebbõl még Mezei Máriának is leckét adott. (Mezei a Vallomások c. kötetében ír errõl.)" 

murati_8Muráti, a legendás nagy kalapjában

 

Könyvajánló - Muráti szerelmes regénye

Muráti Lili: Szeretni kevesen tudnak
Muráti Lili szerelmes regényének középpontjában a férfi - nő kapcsolat lehetséges ütközőpontjai állnak:
- a hódítás praktikái,
- a párkapcsolatok hullámzásai,
- a perzselő szenvedélyek,
- a házasságok viszontagságai.
A hősnő, Barlay Judit mozgalmas életének hátterében kirajzolódik a két világháború közötti évtizedek kispolgári, középosztálybeli és főúri világa egyaránt. A kötet együtt jelent meg Muráti Lili férjének, Vaszary Jánosnak visszaemlékezéseivel. Címe: Zörgetik az ajtót, amely az 1944 és 1946 közötti menekülésükról szól.

 

       Muráti Lili Makláry Zoltánnal az Ez történt Budapesten... c. filmben

 

Muráti Lili utolsó budapesti látogatásakor készült interjú és összeállítás:


       Az ember hazája ott van, ahol a szülei meghaltak....

 

Fotóés forrás: MTI, Mennyei fórum, Színészkönyvtár

süti beállítások módosítása