Megnyílt a Művészetek Völgye

Megnyílt a 21. Művészetek Völgye Fesztivál pénteken a Balaton-felvidéken lévő Kapolcson; 10 napon át 90 helyszínen mintegy 1800 programon vehetnek részt az érdeklődők - mondta Márta István, a fesztivál igazgatója az ünnepélyes megnyitón.

Hozzátette, a korábbi hat község helyett idén csak három településen (Kapolcson, Taliándörögdön és Vigántpetenden) rendezik meg a programokat, ennek elsősorban anyagi okai vannak. "Nincs többre anyagi fedezetünk" - fogalmazott, és megjegyezte: 60 millió forint támogatást kaptak a nemzeti erőforrás minisztertől, amely az összeggel már "el tudtak indulni". A mintegy 130-140 millió forintos költségvetés összejöttéhez számítanak még a jegybevételekre és a szponzori pénzekre.

muveszetekvolgye

Az igazgató a programok közül kiemelte Dés László zeneszerző és Esterházy Péter író fellépését, a világhírű gitárművész, Snétberger Ferenc koncertjét, de ott lesz ezúttal is a völgyben Földes László Hobo, aki hét estén át lép a közönség elé. Újdonság a Kaláka Versudvar - ahol a zenét és a költészetet kötik majd össze -, itt fellép a Kaláka együttessel Máté Gábor, Mécs Károly, Gryllus Dorka, Ferenczi György és a Rackajam, Lovasi András, Szalóki Ági és Harcsa Veronikapalya Közölte azt is, hogy a Versudvarban Lackfi János költő lesz az "udvarmester", majd azt hangsúlyozta, hogy ezúttal is lesz Palya-udvar: a Művészetek Hölgye címet idén is vállaló Palya Bea többször is énekel majd, illetőleg néhány színészt, zenészt és írót is vendégül lát az "udvarában". 
A VölgyJazz Minifesztivál keretében fellép a Budapest Ragtime Band, a Gayer Mátyás Quartet és a Tony Lakatos Quintet, valamint a hagyományoknak megfelelően idén is több koncertet ad az Amadinda Ütőegyüttes - tájékoztatott az igazgató. Márta István szerint nagy várakozás előzi meg Szörényi Levente zeneszerzőnek, a legendás Illés együttes frontemberének a vendégszereplését, aki a Néha furcsa hangulatban című műsorában személyes történeteket ad elő; mesél önmagáról, életéről, zenéjéről és zenésztársairól. 

Gryllus_Vilmos_b_es_Gryllus_Daniel
Az igazgató felhívta a figyelmet arra is, hogy a zenei, színházi és más kulturális programok mellett a három faluban összesen mintegy 50 helyszínen láthatók majd különböző kiállítások is.    
"Azt, hogy a Művészetek Völgye Fesztivált már 21. alkalommal rendezik meg, Márta Istvánnak és lehetetlent nem ismerő társainak köszönhető, hiszen többször volt már olyan helyzet, hogy az utolsó pillanatban "jött össze" az elinduláshoz szükséges pénz" - mondta Lasztovicza Jenő (Fidesz-KDNP), a Veszprém Megyei Közgyűlés elnöke, országgyűlési képviselő. Hangsúlyozta, hogy elsősorban az "itt élő emberek szeretete" motiválja őket, s jól tudja mindenki: ha nincs Művészetek Völgye, akkor nem ismeri az ország ezeket a településeket, ma viszont szinte már mindenki tudja, hol van Kapolcs vagy Vigántpetend. A megyegyűlés elnöke szerint "hálával tartozunk Márta Istvánnak és csapatának", hogy ilyen "kitartással és lelkiismeretességgel" szervezik immáron 21 éve az ország egyik legismertebb és legkedveltebb művészeti fesztiválját. 
Kapolcson mintegy 200-250 ember vett részt a megnyitón, viszont százak sétáltak már estefelé a falu főutcáján, ám a megnyitó résztvevőit és az esti programokra gyülekezőket hatalmas felhőszakadás kényszerítette tető alá.

süti beállítások módosítása