A gyermekkirály - Ősbemutató Szentendrén

A Szentendrei Teátrum augusztus 5-én mutatja be Pozsgai Zsolt: A gyermekkirály című színdarabját  a Szegedi Nemzeti Színház színészeivel, a főszerepben a 12 éves Bindics Botonddal, aki tavaly A kölyök című musical címszerepében tűnt fel.

pozsgai

Pozsgai Zsolt 1960-ban született Pécsen. A Pécsi Nemzeti Színházban titkárként, dramaturgként, asszisztensként dolgozott. Első darabját 1987-ben mutatták be Zalaegerszegen, azóta mintegy nyolcvan műve került színpadra Budapesten, vidéki vagy külföldi színházakban. Budapesten könyvkiadó-igazgató, dramaturg a Madách, az Arizona, a Magyar Színházban. Legtöbb művét maga állítja színpadra rendezőként. A magyar történelem sorskérdései foglalkoztatják, számos történelmi tárgyú darabot írt és rendezett. Jelenleg a Komédium Színház művészeti vezetője. Különféle díjakat kapott, legérdekesebb a Perzsa Akadémia Nagydíja drámaírói munkásságáért. 2005-től filmrendezéssel is foglalkozik, tévéfilmek és játékfilmek írója, rendezője. 2000-ben a Pécsváradi Várszínház megalapítója. Liselotte és a május című drámáját nyolc nyelvre fordították le, tíz országban játszották eddig.

 

Következő előadásában a Szegedi Nemzeti Színház színészei, a gyermekkirály szerepében pedig az évad kiemelkedő sikerét arató, A kölyök c. musical gyermekszereplője, Bindics Botond látható. ("Botond, akinek A kölyök főszereplőjeként sokszor napi két előadást kellett végig énekelnie és táncolnia, kitűnő tanuló, zeneiskolába jár és dobol a Guiro együttesben, emellett dzsúdózik is" - árulták el az alkotók).

kolyokA kölyök

POZSGAI ZSOLT: A GYERMEKKIRÁLY – ősbemutató!

Magyarország, 1064

- történelmi játék -

 

"1064, Magyarország. A tizenkét éves Salamon király, akit német segítséggel ültettek a trónra, találkozóra hívja rokonát, a fiatal Géza herceget, aki szintén igényt tart a koronára, és ennek erővel érvényt is akar szerezni. A gyermekkirály megpróbálkozik a békével és a kiegyezéssel – míg körülöttük mindenkinek érdeke a belső hatalmi harc fenntartása. „Pécsi húsvét” vagy „Pécsi csoda” néven ismeri a magyar történelem azt a páratlan békekötést, amit ez a kisfiú létrehozott a trónért hadakozók között. Méghozzá úgy, hogy a legnagyobb ellenségével rakatta föl a fejére a koronát A magyar történelembe, mint a leghosszabb árpád-házi béke korszaka került be a találkozó utáni időszak. Mivel tudta rávenni ellenfelét a békére a gyermekkirály, és milyen árat fizettek érte? Erről szól a dráma, és sokkal többről: a belső hatalmi harcokban megfáradt, eltorzult magyar lelkek kiútkereséséről a gyermeki tisztaság segítségével…" - áll az előadás ajánlójában.


Játsszák a Szegedi Nemzeti Színház művészei:

Salamon király | Bindics Botond

Géza herceg | Bánvölgyi Tamás

Anasztázia | Szilágyi Annamária

Judit | Csorba Kata

Zsófia | Márkus Melinda

Vid ispán | Jakab Tamás

Mór püspök | Gömöri Krisztián

Bátor Opos | Szívós László

Emese | Kovács Enikő Lili

 


Díszlet | Mira János

Jelmez | Pap Janó

Rendező munkatársa | Bacsa Erika

Rendező | Pozsgai Zsolt

 

Játékidő: 2 x 50 perc

IDŐPONTOK:

Augusztus 5. péntek, 6. szombat, 7. vasárnap, 20:30, Városháza udvara 
(Esőnap: augusztus 8. hétfő)

JEGYVÁSÁRLÁS

süti beállítások módosítása