Vilmos áldásával, arccal a 8 felé - Shakespeare búcsúzik

Előre tudtam, hogy a hetes szám lesz a lényeg. A VII. fesztivált rendezte kedvemért és kedvemre kedves Gyulám, július 7-től. Épp 7 napja, hogy véget is ért és épp ez az én magyar naplóm 7. bejegyzése. Azóta sokat olvastam, mindenféle véleményt és nem is marad más dolgom, mint elégedetten nyugtázni, hogy heted7 országból épp elegen jártak erre, hogy híremet öregbítve, jövőre is legalább ennyien legyenek a kedves vendégek. Sőt!

Nem vagyok a számok embere, de néha komolyan veszem, például, amikor terveznem kell. Lássuk hát az ideieket!

Gyula_Holddal

Majd’ 5000 kíváncsi és lelkes nézője volt 29 előadásnak 10 nap alatt. Két bemutatót is tartottak, keretes szerkezetben, ahogyan a jó drámákban szokás, az elején és a végén. Volt kicsi és nagy, nevetős és sírós, volt sok-sok zene és tánc a hagyományos és szöveges előadások mellett. És bár a hírek szomorúan szálldostak előzetesen, valamit csak tudott a tiszteletre méltó grémium, mert jó előre csak vígjátékot, komédiát választott a programba.

patrick_spottiswoodePatrick Spottiswoode

Mostanra megszoktam, hogy nem lovon és papírral a kézben, hanem az éterben hozzák-viszik a híreket ezek a modern népek: a hírnök kiment a divatból. Így nem annyira izgalmas, de tény, hogy sokkal gyorsabb és általában nincsen félreértés, mint például Rómeó és Júlia esetében, ugye emlékeznek….Tehát a fesztivál közben érkezett egy igen örvendetes email, Gedeon József levelet kapott Patrick Spottiswoode-tól a londoni Globe Színház igazgatójától, aki egyúttal a Shakespeare Theatre Association elnöke, aki azt írta, hogy szeretné, ha a gyulai Shakespeare Fesztivál is tagja lenne a szervezetnek. Mint megtudtam, a Shakespeare Theatre Association elsősorban a tengerentúli Shakespeare Fesztiválokat és színházakat tömöríti, ám 2010-ben úgy döntöttek, világszövetséggé bővülnek, és az USA-n kívüli Shakespeare Fesztiválokat és Shakespeare-színházakat is felvesznek a tagjaik közé. Európából jelenleg csak néhány tagja van a STA-nak, a felkérés tehát jelzi a gyulai Shakespeare Fesztivál nemzetközi elismertségét. Ezt már megalapozta az Európai Shakespeare Fesztiválok Hálózata, amelynek Gedeon József Gyuláról az egyik alapítója, kezdeményezője. Névadóként áldásomat innen is küldöm. Remélem, elfogadják…

plakat

Hogy milyen volt Miranda, azaz A viharból született új teremtmény, ahogyan korábbi naplómban üdvözöltem? Lelkes híve lettem.

miranda_fent02

És amint tapasztaltam, nemcsak a megilletődött közönség, hanem az olykor vitriolos stílusú, kardcsörtető kritikusok is szerették.

Miranda_jelenet_balett

Utóbb vita is kerekedett: legyen-e másutt is látható, mert jelentős, újító, sőt megrendítő, katartikus. Szerény és elégedett szerzőként, a lényeget értő művészek és velük a közönség érdekében azt javasolnám, igen. Legyen, ha lehet. Minél többen látják, annál jobb mindenkinek.

Miranda_ea01

És akkor most arccal a 8 felé, ami nem népmesei, de szép, kerek szám.

Viszlát 2012-ben: Vilmos távozik, Gyula marad.

 

Szerző: Ránki Júlia

süti beállítások módosítása