Színház a budapesti stégen - csónakból is nézhető!

"Egyedül a nyaralóknak adta meg az Isten azt a képességet, hogy megértsék a természet szépségét, az emberiség többi része bűnös tudatlansággal van megverve e szépségeket illetően. Nem becsülik az emberek a gazdagságukat. Amink van, nem óvjuk; sőt - amink van, azt nem szeretjük" - mondta Csehov. Annak, akinek erre, augusztus elején nincs lehetősége ráébredni, Budapest egyik leggyönyörűbb helyszínén, a városligeti Csónakázó-tavon is akad felfedeznivalója. Ugyanis a vízparti stégen bemutatják Csehov két egyfelvonásos bohózatát. Leánykérés és Medve című darabjait a közönség Funk Iván rendezésében láthatja. 

A kortárs Amfityeatov szemrehányása: 

"Ki kell venni kezéből a kéziratot [Csehovnak] különben csak annyi marad meg az elbeszélésből,

hogy hősei fiatalok voltak, egymásba szerettek, aztán összeházasodtak és boldogtalanok lettek."

Csehov: "De hisz lényegében nem is történik több!"

 

Leánykérésről:

kritikaMegjelent 1963-ban, a Kritika című lapban

A Medve figuráiról:

Lúka: Nyikoláj Míhájlovics meghalt - Isten nyugosztalja. Fényeskedjék néki a mennyei világosság! Meg tetszett gyászolni annak rendje és módja szerint. De hát egyszer a gyásznak is végét kell vetni. Nem lehet örökké sírdogálni, meg gyászruhát viselni...

Popova: Mondtam már neked, ilyesmiről nekem ne beszélj! Tudod jól, az én számomra, azóta, hogy Nyikoláj Mihajlovics meghalt, az életnek semmi értéke. Te úgy tekintesz, mintha én még élnék. De ez puszta látszat. Megesküdtem rá, hogy ezt a gyászruhát a sírig le nem vetem és a világtól félrevonulva élem le napjaimat... Érted, mit beszélek? Hadd lássa a megboldogult szelleme, mennyire szeretem... Tudom, te előtted nem titok, hogy a megboldogult nem ritkán igazságtalan, kegyetlen, sőt... olykor még hűtlen is volt hozzám. De én hű leszek hozzá mind a sírig, megmutatom neki, hogy én hogy tudok szeretni. Azt akarom, onnan a síron túlról is olyannak lásson, amilyen életében voltam...

Szmirnov: Az ön boldogult férje, akit szerencsém volt személyesen ismerni, két váltó alapján adósom maradt ezerkétszáz rubellel. Minthogy holnap kamatokat kell fizetnem a Földhitelbanknak, az a kérésem önhöz, asszonyom, szíveskednék ezt az összeget nekem még ma megfizetni. (...) Én pedig abban a hangulatban vagyok, hogy ha holnap nem fizetem be a kamatokat, akkor úgy kirepülök a birtokomból, hogy a lábam se éri a földet. Jön a végrehajtó és lefoglalja a birtokot.

csehov

Dióssi Gábor, Darabont Mikold, Dobra Mária, Miklós Marcell

Csehov-egyfelvonásosok

  1. 1. rész – Leánykérés

szereplők:

NATALJA SZTYEPANOVNA: Dobra Mária

LOMOV: Miklós Marcell

CSUBUKOV: Dióssi Gábor

  1. 2. rész – Medve

LUKA: Dióssi Gábor

POPOVA JELÉNA IVANOVNA: Darabont Mikold

SZMIRNOV GRIGORIJ SZTYEPANOVICS: Miklós Marcell

dramaturg: Selmeczi Bea

rendező: Funk Iván

A valóság és a vágyak összecsapását mi sem érzékeltethetné jobban, mint egy mesebeli környezetben játszódó hétköznapi dráma, amelyben a monomániájukba zárt emberek megpróbálnak túllépni korlátaikon. Csetlenek-botlanak az emberi kapcsolatok útvesztőjében, de a sors végül a segítségükre siet…

ELŐADÁSIDŐPONTOK: augusztus 4., 7.,

Kezdés: este 8 órakor

süti beállítások módosítása