30 ezren katlanozhatnak

Mintegy harmincezer látogatót várnak az Ördögkatlan Fesztiválra, amelynek augusztus 3. és 7. között negyedik alkalommal ad otthont három dél-baranyai település: Kisharsány, Nagyharsány és Palkonya. Fodor Krisztina, a fesztivál sajtófelelőse elárulta, hogy az Ördögkatlan iránt egyre nagyobb az érdeklődés: a vendégek száma ötezerrel nő évente. Tavaly huszonötezer látogatójuk volt, és várható, hogy a tendencia folytatódik.

Azt is elmondta, hogy az Ördögkatlan idén öt nap alatt tizenhárom helyszínen mintegy kétszáz programot kínál az érdeklődőknek. Ezek között helyet kap a rock, a klasszikus, a nép- és a világzene, a színház, a képzőművészet, az irodalom, a kortárs tánc, és kiemelt figyelemmel fordulnak a gyerekek felé.

Az idén öt díszvendégük van: Berecz András, Lovasi András, Korniss Péter, Törőcsik Mari, valamint Kárpátalja.

Mesemondó esttel indul a fesztivál

Berecz András a megnyitón mesemondó estet ad, majd barátaival zenél és énekel. Lovasi András fellép a Budapest Bár új lemezét bemutató koncerten, középkori latin himnuszokat énekel a Sator Quartettel, Lackfi János megzenésített verseit adja elő, és a Kiscsillaggal is koncertezik. Korniss Péter fotográfus a Vylyan-teraszon jelentkezik kiállítással, míg Törőcsik Marit a Beregszászi Illyés Gyula Nemzeti Színház Szarvassá változott fiú című előadásában láthatja a közönség.

Kisharsányban, Nagyharsányban és Palkonyán fellép még a Quimby, az Európa Kiadó, a Besh o droM, az amerikai The Durgas, a brit Tiger Lillies, mások mellett Ferenczi György és a Rackajam is. Kolonits Klára Liszt-dalokkal, a Romungro Gipsy Band autentikus lovári és beás cigány népzenével szórakoztatja a résztvevőket.

A vendégekről

A beregszászi teátrum mellett az Ördögkatlan vendégül látja a Bárka Színház, a Nézőművészeti Kft. és a Pécsi Müszi előadásait, de a Göttinger Pál vezetésével Kapa és Pepe, azaz Mucsi Zoltán és Scherer Péter közreműködésével megtartott Busz-Színházak sem maradnak el.

A gyermekeket és családokat délelőttönként Palkonyán, délutánonként Nagyharsányban és Kisharsányban számos színes program várja a MeseLadiktól az Alma zenekarig, a MárkusZínháztól Jankovics Marcell filmjeiig, Bognár Szilvitől a Cók Mók Bábszínházig.

37 milliós a költségvetés

Bérczes László főszervező az Ördögkatlan költségvetéséről korábban elmondta: a fesztivál bevételeinek nagy része a jegyek, bérletek értékesítéséből, illetve pályázati forrásokból származik. A Nemzeti Kulturális Alap miniszteri keretéből idén 15 millió forintot kaptak, mivel azonban a vendéglátó falvak csak csekély mértékben tudnak hozzájárulni a költségekhez, nagy szponzorokat pedig nem sikerült szerezni, az Ördögkatlan 2011-es büdzséje mintegy 36-37 millió forint lesz.

katlan

  1. A színházi előadásokhoz sorszámot kell váltani.
  2. A sorszám ingyenes, de karszalagot kell hozzá felmutatni.
  3. Egy személy 4 sorszámot kaphat.
  4. A műsorfüzetben jelöljük, mely előadásokra vonatkozik ez.
  5. A sorszámhoz csak azon a napon lehet hozzájutni (10.00 órától), amelyik napon az előadást játsszuk.
  6. Sorszámot csak azon a településen osztunk (az infópontnál), ahol az előadás lesz.

(reménytelen magyarázat)

  1. Az alapvető ok az, hogy egy színházi előadás – ellentétben például a rock-koncertekkel – meghatározott színházi térre készül, egy intim stúdió-előadás nem működik egy focipályán stb. El akarjuk tehát kerülni azt, hogy az előadás kezdetekor többszázan verekedjenek a bejutásért. (Kérdezhetitek, kérdezitek is, miért nem hívunk nagyszabású, többezer nézőt befogadó produkciókat? Azért, mert nincs ilyen színházi tér a kaptlanfalvakban; azért, mert nincs annyi pénzünk, hogy az ilyeneket kifizessük; azért, mert a mai színházban a legtöbb igazán jó előadás kis térre készül – azért is akarjátok olyan sokan látni őket… Mindenesetre arra törekszünk, hogy egy előadást többször tudjunk játszani.)
  2. Semmire nem kérünk külön pénzt.
  3. Hiába állnak sorba egyesek, ha néhányan elviszik az összes sorszámot…
  4. Jelöljük, hogy ne feledkezzetek meg róla, de gyakorlatilag mindegyik színházi előadásra érvényes ez.
  5. Azt akarjuk, ne kerüljön hátrányos helyzetbe az, aki például messziről utazik, illetve nem tud mindvégig jelen lenni.
  6. Technikailag, munkatársilag nem vagyunk arra felkészülve, hogy ezt a munkamenetet is kompjúterizáljuk.

 

"Mindent összevetve: mezítlábasok vagyunk, és azok is maradunk. Megértést kérünk – és előre tudjuk, nem feltétlenül fogunk kapni. Úgy kell nekünk" - áll a fesztivál honlapján.

 

Hogy mi vár még a KATLAN ideje alatt?

Választ talál a SZÍNHÁZI PROGRAMOKBÓL készült válogatásunkban .

Akinek a rendezvény ideje alatt szüksége lenne KATLAN BUSZMENETRENDRE, nálunk eléri.

süti beállítások módosítása